Irodalmi Szemle, 1967

1967/3 - Keresztury Dezső: Arany János

Batta György

látogatóban Illyés Gyulánál

A legdivatosabb időmérő szerkezetet órának hívják. Kegyetlen műszer. Örökösen zizegnek benne a hajszálfinom alkatrészek, rúgok és fogaskerekek, és ez a zlzegés időnként figyelmeztet: ismét kihasadt a végtelen kék időből egy rész. Az ember kéjesen turkál az elmúlást idéző szerkezetek között is. Aki nem hallja meg a karóra finom motorjának duruzsolását, vegyen faliórát, az félóránként vagy óránként döbbenti rá: megint koptál egy keveset, megint közelebb vagy a véghez. Még szerencse, hogy a legtöbb óratulajdonos fenséges zenének hiszi a jelző ütéseket.

Illyés Gyulánál 1961-ben jártam először, a Balaton partján. Most döbbenek rá, mennyire fogy az időm. Öt év múltán ismét meglátogattam, s az eltelt öt esztendő borzalmasan rövid időszaknak látszik. Pedig naponta gondolok arra, mennyire fogy az életem, de most, egyszerre pokoli módon tudatosítom: ennyivel is közelebb vagy a halálhoz.

Lenyűgöző, ahogy Illyés, túl a hatvanon, az elmúlásról is ejt egy-két szót most, ezerkilencszázhatvanhétben. Nem magáról, Paul Éluard-ról beszél, aki ha e szót hallotta: halál, kipirosodott, elfúlt a hangja, s dühöd- ten kérte ki magának, hogy jelenlétében szó essék az elmúlásról. Akkor mi értelme van az egésznek? Miért vagyunk, ha egyszer abba kell hagyni, dohogta. A halála is ilyen, ennyire stílusos volt. Illyés Gyula úgy mondja: árrobbanás végzett vele, egy villanásnyi idő alatt ölő halál.

Ami Illyésben lenyűgöző, az a hallatlan tájékozódás időben, térben, az a hallatlan tudás, amely azonban erősen összefügg a halállal, még akkor is, ha nem beszél róla. Egy mondat kering itt bennem, bár már hetek teltek el találkozásunk óta. Szó esett a test és a lélek egységéről. Elmondta, a görögök idejében volt a legtökéletesebb harmónia az izmok és a lélek között. A huszadik századi ember legfeljebb könyvekből szippanthatja ennek a csodálatos egységnek a kéjét, de ez már csak amolyan utánérzés. És ekkor e gondolatsor kapcsán futólag megemlítette: „Voltak kultúrák, melyek műveltek ilyesmit“. Voltak kultúrák. Lenyűgöző s meghökkentő az emberi életnek, a létnek ez a fajta megfogalmazása. Ha ilyen hidegvérűen lehet szólni arról, hogy úgy váltják itt egymást a nemzedékek, mint lombjukat a fák, annyira magától értetődő természetességgel, akkor ez jelent valamit. Éspedig azt: egy bizonyos tudás birtoklása azt is eredményezi, hogy új szemszögbe kerül a halál fogalma,