Irodalmi Szemle, 1967
1967/3 - Fábry Zoltán: Sebezhetetlen menekülés (tanulmány)
A mechanikus lendület ritmusa, a mesteriegényi boldog evangélium nem véletlen vágyakarat eredője, de tudatos ráeszmélés eredménye: a ma-művészet konstruktivizmusa: „A ma emberét a konstrukciók megismerése és az elemek legyőzésére való törekvés jellemzi. A tisztaság kristálytenyerén fekszünk és érezzük, hogy minden a mi belső, vérbeli rokonunk. Minden a mi rokonunk, tehát szigorúaknak és keményöklű- eknek kell lennünk." Az egészből a legfontosabb: a legkeményebb, a legzörgőbb, a legközönségesebb mondat: minden a mi rokonunk, tehát szigorúaknak és keményöklűeknek kell lennünk. A tudatos ponton tudatos rendezéssel kell világosságot, tisztaságot teremteni. A „megzsúfolt pillanat“ erős, tekintetnélküli egész embert kíván, embert, aki menekülni tudott önmaga elől, mások elől, új ismeretlen árvaságba, hogy újra teremthessen: „tűz és kibontatlan titok van az ujjaimban az építés törvényét hirdetem de sajnos nekünk a legjobb barátaink értelmét is át kell alakítanunk toronylámpa és bányamunkás vagyok egyszemélyben mi az amit nem értesz meg belőlem." A magányosság pontján az önbizalom kassáki nyilatkozatot lök a csúcsra: „érzem, hogy a rosszat és a jót egyformán megérdemlem az igazságos mérleg híve vagyok éles szemekkel és kemény kezekkel magányosan állok itt színekkel és formákkal telítve a mondanivalókkal amik rólunk és miattunk szólnak azoknak akik megértenek és azokról is akik nem értenek meg." És tovább talán a legvilágosabb és legőszintébb formulázásban: „megmosdom a fényben hogy tiszta és jószagú legyek neked a hullám bejön a szobába hogy elvigyen vasszerkezeten állok kiáltásomban harcaid emlékei virágoznak." Itt már világos a védekezés (a menekülés) szüksége. A káoszhullám elől: a fájó, a vérző, az éhező élet elől, mint a hadvezér: fel a magaslati, a horizontális csúcsra; az építő csúcsra. Az eredmény: megtalált tisztaság. Megtalált magaslati pont. Sebezhetetlen menekülés. Védekező magány: kétségbeesett, rideg, könyörtelen védekezés. Hullám jobbra, balra. Hiába. Csukva az ajtó. Fojtott fegyelem dolgozott itt. Bent a kristályépítő ül: „Élettisztaság ahol felszakadnak a mi álmatlan éjszakáink.” Szeretném egyszerűen leírni, hogy a Tisztaság Könyvé ben alapjában véve milyen ősegyszerűséggel beszél egy ember, és nem tudom új szavakba átváltani, komplikáltabban (nekünk jobban tetszőn) közelebbre hozni az ősegyszerűséget. A nyers abszolút szó arisztokratikus egyszerélőséggel pozitív igetartalmat ad. Az öntudat alatt a logikától megszabadult új lélek nemzi a dolgokat új életre, és kifelé már új, ismeretlen, 2