Irodalmi Szemle, 1967

1967/3 - Fábry Zoltán: Sebezhetetlen menekülés (tanulmány)

alvajárás. A csukott szemben csodák futnak: „nagy hómezők vannak körülöttem, gyü- mölcsfarokonaim elaludtak a szélben ...“

„hozzám szakállasan és vakolatlan érnek el a csodák 2X2 = 4

csipkebokor nyílik ki mindenütt.“

És minden csipkebokor realitást rejt:

„Néha eljön hozzánk is az idő, hogy a tenyerére vegyen bennünket és kiemeljen önmagunk mélységeiből. Sokan vagyunk, sok buta dologról kellene beszélnem, de mégis ha jól meggondoljuk minden bennünk van elvetve. A dolgok innen is onnan is hozzánk ütődnek és észrevétlenül átváltozunk kővé vagy acéllá."

Kő vagy acél: az építő ember eszköze. Valaki lemaradt, hogy világosan lásson: kis telket valahol, mesterlegényt, ki segítsen, építeni tanítson. Valaki lemaradt: biztos helyet kijelölőn, hogy Így világgá tágíthassa a kis telket: önmaga megtalált erejét. Kozmikus erejét. Az „én“ teremtő formáját: az életformát — másoknak. Csodakabalák és egyszerű beszéd végérvényesen jelzik a kozmikus erő remegtető perspektíváját:

„A kör közepén vagyok

szemeimen átvándorol a tárgyak ismeretlen ábrázata hallom a kisarjadt növények beszédét.

Aki teremteni akar átlát a falakon acéltenyerek dajkálnak rejtelmek szétmállnak hallgasd a fényszekér vágtat."

Kozmikus játék ingerkedik, nyűgöz és igazol, idéz kenyéren túli, eljövendő szebb ■emberi, majdnem áloméletet:

Testvéreim énekeljetek felém a szegénység padlásszobáiból a fájdalom lehull a tűz előtt és fehérbe öltözik kinyíltak a szavaim és élnek egy madár szállt a fűre vizek tükröket remegnek

a szőke elefánton a nagy égi állaton utazom szakadatlanul."

Szakadatlanul; ez az egységes ritmus, ez az erős szuggeszció és a játék: a szőke ■elefánt víziója ott van mindenben. Gyerektisztaság és gyerekmonumentalitás, ahogy kikerülhetetlenül társul a legfelső csúcson. Kassák a líra ellen küzdve, művészileg eléri az architektonális szépség tisztaságát, de ez a tisztaság (éppen mert csak a líra ellen küzd és nem a gyökér: a Narcissos-én ellen) néha leér a rezignácló felszínére: a lemondás, bánatos tehetetlenség üres perceihez:

„egy bécsi szobaasszony lámpája alatt ülök erdők és viharok sírnak ki belőlem és semmi sem igaz abból amit mondok"

De ez mind nem fontos. Ez: érzés, ez feltolakodott szó és nem rend, nem kristály, nem kő és acél, nem mesterlegény: szükséges, megmentő és utat mutató ökonomikus szépség. Oj kalapácsos lendület ritmusa teremt itt találkozást, szűzi erős tisztaságú himnuszt:

„a világ mechanikus lendülete az én anyám és piros ruhás lányom induljunk el, hogy idejében találkozhassunk vele a mesterlegénnyel aki boldog szamarán épp most érkezett le a hegyekből."