Irodalmi Szemle, 1967
1967/3 - Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen (regényrészlet)
Bizsergett a fejein, szerettem volna egyedül maradni, rendbeszedni a gondolataimat. Felfogni, hogy mi történt velem tulajdonképpen a Rozmaring óta. Arra még pontosan emlékszem, hogy anyám azt mondta: ... „Most, hogy nagyanyád végre eljutott abba a fürdőbe, szeretnék végre én is egy csendes délutánt. Elmehetnél valahová. Ráérsz tízre hazajönni.. Nem tagadom, ez kapóra jött. Romola úgy is meghívott születésnapot ünnepelni... Anyám nem szerette Romolát, nem bízott benne... és mégis, csodák csodája... amikor megemlítettem és elkértem az üveg valódi gint, amit egy külföldi utastól kapott ajándékba... szó nélkül elengedett. Azt azért hozzátette — egy leányinternátusba csokit szokás vinni, meg virágot. — De hát én már csak jobban tudtam, mi az idevonatkozó szabály manapság. Utólagosan kiderült, hogy nekem volt igazam. Az üveget örömujjongással üdvözölték a csajok, és csupán annyi hibát fedeztek fel rajta, hogy... kicsi. Szerintem inkább az ünneplők voltak sokan. Nekem már csak az egyik emeletes ágy „emeletén“ jutott hely Erika és Yvette között. Ettől eltekintve nagyon élvezetes délután volt. Valaki gitározott, mindnyájan énekeltünk, különböző ütemre különböző dallamokat. De azért az összhang megvolt, mert mindenki csupán a saját hangját hallotta. Összegyűltünk ott vagy húszán, fiúk és lányok, egész énekkar kitelt volna belőlünk. Romoláék a szomszéd szobákból is behordozták a székeket, asztalokat. Frankó zrí volt! Valódi angol gint nem vitt ugyan kívülem senki, de két üveg vodka meg egy üveg borovicska előkerült. Bor pedig annyi, mintha Romolának egy titokzatos italbolt állt volna rendelkezésére. Buzdított is minket: Csaooo, csaooo, banbínopo — kiabálta. Nagyon szellemes, hangulatos délután volt, bár nem emlékszem arra, hogy valaki mondott volna valami emlékezeteset. — Sajnos, nekem a végén nem is volt egész tiszta az agyam. Arra azért emlékeztem, hogy Erika javaslatára betértünk később a Rozmaringba egy feketére, és hogy valaki rámfogta, hogy prűd vagyok. Nem kívántam prűdként hatni — viszont azt sem akartam, hogy anyám olyan színben tűnjék, mintha nem lenne elég lezser, vagy éppen hogy félek tőle. Engedtem hát a rábeszélésnek. Gondoltam, pár percnyi késedelmet ki lehet magyarázni. Arra igazán nem számítottam, hogy Erika a rendelésnél bedobja: jöhet egy rum is ... Mit tehettem, ha már megrendelte. Jött a fekete meg a rum... a zenegép is megszólalt, egy elkeseredett öreg hapsi szirupos dallamokat játszatott magának, amitől ideges lettem, meg szomorú... Yvette is kiborult... hogy hát képzeljük el, az iskola nem ajánlja őt főiskolára, mert rosszul áll matikából. Pedig ő egész biztosan belehal, ha nem lehet orvos, mert fogadalom köti... az apja halálos ágyánál megfogadta... A végén majd babostortát kell hordoznia egy cukrászdában... Esetleg a kereskedelembe is mehet. Apám lánya vagyok, — gondolkodás nélkül magamévá tettem a hivatalos álláspontot, és igyekeztem megértetni vele, hogy egy orvosnak milliókban kell számolnia a vérsejteket, meg a vírusokat. Ha valaki eltéveszt egy vacak milliót, abba belehalhat egy ember. Mire Erika azt mondta, hogy ha a kereskedelemben, vagy vendéglátóiparban nem tud számolni valaki, abba tönkremehet az ország. — Kacagnom kellett. — Abba elsősorban ő' mehet tönkre, Yvette. Mert meg kell térítenie a hiányt. Yvette megjegyezte: de hát akkor mire valók a gazdasági szakértők? Igaza volt, be kellett látnom... de hátha azok a gazdasági szakemberek agronő- musok... vagy technikusok szerettek volna lenni fiatal korukban, ős csupán gyenge fizikumukra való tekintettel szorultak bele a népgazdaságba. Ilyen is létezhet! Világos? Ebben azután mindnyájan egyetértettünk, én titokban örültem, hogy színművészetire jelentkeztem, amihez nem fontos a matika, csak a protekció meg a tehetség. Gondoltam akkor... az előbbi Pali bácsi személyében biztosítva volt, mert Pali bácsi zsurnalisztikai vonalon galileiskedik, az utóbbihoz pedig magam vagyok teljes garancia ... — gondoltam akkor ... Közben megittuk a rumot, fizetni akartunk és menni, mert tízre járt az idő, de Yvette begerjedt, rámfogta, hogy felugrálós vagyok, nincs bennem semmi nagyvonalúság ... Szorítóban voltam. A haverség mégis haverség... Igaz, az ígéret viszont ígéret! Megígértem anyámnak ... Amíg mi vitatkoztunk, befutottak a srácok. Az a Gabi, az Erika partnere, egy blazirt pofa. Haját klasszikusra nyiratja, és folyton valami megújhodott művészetet emlege
