Irodalmi Szemle, 1967
1967/3 - Duba Gyula: Kolera a Ló utcában (szatíra)
Duba Gyula A Ló utcai kolerajárványt hosszú őszi esőzések előzték meg. A csapadéktól terhes sötét gomolyagfelhők alacsonyan úsztak a város felett. Néha úgy látszott, beleütköznek a dóm tetején a királyi koronába, s az mély sebeket ejt ködtestükön. Bőven csörgött a fájdalom folyadéka, a sűrűszemű őszi eső. Az utca hetes számú házának csatornái kitartóan öntötték a sárga macskaköves udvarra a vizet. A víz gyors patakokban sietett az udvar közepén levő, vasráccsal fedett csatornanyílás felé, belezuhogott, és az emberekben azt a nyugtalanító gondolatot keltette, hogy a csatorna nem bírja el a megterhelést, megtelik, az eső vize kicsaD az udvarra, alámossa a ház alapjait, és tengerré változtatja a lépcsőházat. Talán még az épület is összedől. Vagy legalábbis veszedelmesen megrokkan. A ház egyik lakója, Balabán, harmadik emeleti lakásában kedvetlenül figyelte a hálószobája jnennyezetén növekvő nedves foltot, mely észrevehetően terjedt lefelé a szoba falán. Este nyolc óra lehetett, odakünn az esőcsatornákban folyó vizek kedélyesen csobogtak, bugyborékoltak és sustorogtak. Balabán szemét a növekvő foltra meresztette, és hallgatta a zajokat. — Húzódik már lefelé? — kiáltotta a felesége a konyhából, ahol a vacsora edényeit mosogatta. — Húzódik, de lassan — mondta lustán Balabán. — Fél tízkor beöntök — jelentette ki határozottan az asszony —, egy percig sem várok tovább. — Jó ■— egyezett bele Balabán —, addig kiürítem a szemetesvödröt. Nézegette még a falat, és arra gondolt, hogy újra beázott a lakás, mint annyiszor az életben, és hogy kezdődnek az események. KI látja a végüket? Senki. Egyelőre csak a szívósan terjedő, mohó folt valóság a falon. Kézzel tapintható, sőt, szagolható valóság. Ha megszagolja, nedves mészszaga van. Meg talán enyhe mocsárillata... Később fogta a szemetesvödröt, leballagott vele a lépcsőkön, és a kapu alatt tartalmát a fehér alumíniumedényekbe öntötte. Az üres vödröt a konyhában a vízcsap mellé állította, és kedveskedve megsimogatta dolgozó feleségét. — Legalább három vödörrel önts bele, édes fiam...! Visszament a hálószobába, lehevert a díványra, és tovább figyelte, hogyan mászik a bizonytalan alakú nedves folt a falon a televíziós készülék félé. Pontosan fél tízkor bejött a felesége a szobába. Teli vödör vizet hozott magával. — Itt az ideje, hogy beöntsek... A folt ekkor már a fal közepén járt. Balabán elhúzta helyéről a televíziós készülék alacsony szekrénykéjét, mely alatt hibás volt a parkett, a két tölgy deszka között tenyérnyi lyuk tűnt elő. Az asszony 1. kolera a Ló utcában
