Irodalmi Szemle, 1967

1967/2 - HAGYOMÁNY - Varga Rózsa (Magyarország): Írók, intellektuel-mozgalmak és az antifasiszta egységfront

rendezték kiállításaikat a baloldali festők, így például Jean Effel, Maaserel, itt tartották összejöveteleiket Le Corbusier vezetésével a modern építészek, s itt tartották előadásaikat, és ennek keretén belül szervezkedtek az egyes szakágak szerint a legkülönbözőbb művészeti csoportok. Ezek ekkor már többéves tapasztalattal dolgozó, elsősorban a nép felé forduló, a tömegkultúra megteremtésében eredményesen működő társaságok voltak. Kialakulásuk lényegében még az 1932-ben létrehozott AEAR szervezetével függ össze, melynek az irodalmi szekciókon kívül már az első év végén 550 taggal működő építészeti, zenei, színházi, fűm és fotó szekciói váltak.

Csehszlovákiában a már tárgyalt Levá Fronta, BIS, Sarló, Postup intellektuel- mozgalmaknak is megvoltak az ehhez hasonló kultúraterjesztő fórumai. 1936 után e hagyományaik felkeltése, s a népfronteszmék szolgálatába való állítása felmérhetetlen jelentőséggel bírt, különösen a politikailag nehezebben hozzáférhető rétegek befolyásolásában. Az antifasiszta tömegkultúra iránt megnőtt társadalmi igény és tömegérdeklődés ugyanakkor magával hozta az irodalom és művészet — különösen az előadóművészet, a modem dramaturgia — megújulását.

A francia és a csehszlovákiai nem magyar intellektuel-szervezetek az antifasiszta kultúrharc szervezésében például szolgálhattak a magyar értelmiség számára. A közvetlen útmutatást, a politikai harc vezetését a CSKP vezetősége valósította meg. Területi üléseit, konferenciáit, kongresszusait általában kultúrműsorokkal egybekötött nagyszabású népmanifesztációk követték, amelyeken szlovákok, csehek, magyarok, ukránok, németek, politikusok és írók együtt tüntettek a népek barátsága és szolidaritása mellett. Legemlékezetesebbek talán ezek közül az 1938 július végén Kassán, s a szeptemberben Tornócon rendezett több napos demonstrációk, amelyek ünnepi műsorában az írók közül egymás mellett szerepelt Marie Pujmanová, Laco Novomeský, Fábry Zoltán, Ilku Pál, Ján Poničan, Lőrincz Gyula, Barta Lajos és még sokan mások. E forró hangulatú gyűléseken emberek ezrei tettek nyilvános fogadalmat a fasiszták elleni elszánt harc vállalása mellett. Tornócon például több mint tízezer ember jelenlétében és egyetértésében született meg a kormányhoz küldött következő határozat: „Mi, Délszlovenszkó magyarsága, együtt a szlovák, cseh és német nép itt megjelent fiaival, tudatában vagyunk annak a veszélynek, mely a Köztársaságot és annak valamennyi népét fenyegeti: Ebben a komoly történeti órában, amikor egy szomszédos nagyhatalom a világháború tüzcsóváját gyújtogatja... kijelentjük: utolsó leheletünkig védeni fogjuk a Köztársaság minden talpalatnyi területét..."

Harcra ekkor nem került sor. Néhány nap múlva Münchenben másképp döntöttek Csehszlovákia s egyben Európa sorsáról. München után az antifasiszta harc történetének is egy új szakasza kezdődött.

A né pf ront p öl i tikárnak a második világháborút megelőző évtizedben általában csak időleges sikerei voltak. Minden bíztató kezdeti eredmények ellenére sem sikerült sem Spanyolországban, sém Franciaországban, sem Csehszlovákiában egy olyan politikai erővé, erős bástyává kiépíteni az antifasiszta egységfrontot, amelyen a fasizmus támadása végérvényesen megtört volna. Azonban a mai politikai harcokra is alkalmazható tanulság: azokban az országokban sikerült legtovább szembenállni a fasizmus nemzetközileg növekvő erejével, és megakadályozni uralomra jutását, ahol a leghathatósabban tudott érvényre jutni a kommunista pártok népfrontpolitikája; s a fasizmus ideiglenes hatalmával szemben a későbbiek folyamán ott bontakozott ki a legnagyobb, legerősebb ellenállási mozgalom, ahol annak alapjait a népfrontpolitika már előzőleg megteremtette.

A csehszlovákiai ellenállási mozgalomban és partizáncsapatokban csehek, szlovákok, ukránok, magyarok együtt s egyformán harcoltak a közös ellenség ellen, s ahogy Spanyolországban, Franciaországban, úgy itt is sok magyar hőse és hősi halottja lett az internacionalista, fasisztaellenes felszabadító harcnak.