Irodalmi Szemle, 1967
1967/2 - HAGYOMÁNY - Varga Rózsa (Magyarország): Írók, intellektuel-mozgalmak és az antifasiszta egységfront
Ágnes pedig az ideális szlovákiai magyar tanítónő mintaképe; a falu szellemi felemelésének szenteli életét. A két ideális hős természetesen egymásra talál. Az Elesni nem szabad című regényt így értékeli a szlovákiai irodalom egyik szakértője, Sziklay Lálszló: „A kisebbségi sorsba kényszeritett magyarság lelki átalakulásának nagyszerű dokumentuma. Mellékalakjai is jól egészítik ki a képet: vannak közöttük elhivatottak, vannak becstelen és becsületes ellenségek, vannak gyávák és hajlékony gerincűek. Színes és tanulságos kép, mindnyájunkat gondolkodásra és eszmélésre késztet. Szombathy néha egy-egy tollvonással mesterien meg tudja rajzolni hősét. Plasztikusan emeli ki a jól folyó meséből, máskor azonban csak felszínesen és közhelyekkel jellemez, ezért válik egy-egy alakja sablonná. Nagyszerűen tud mesélni, írásművészetének ez a legfőbb erőssége. Különös tehetsége van ahhoz, hogy lekösse olvasóját és a súlyos problémák ellenére szórakoztassa is. De ezt a könnyűséget sokszor túlzásba viszi: regényének nem egy helyén több elmélyüléssel, több lélekbemerüléssel tehette volna még érzékelhetőbbé a kisebbségi problémát“. (Láthatár 1939. 7. sz.) Főként az elbeszélő rutin jellemzi Szómbathynak 1938 után kiadott műveit is: Jóska meg a világhír (1940), És mindenki visszatér (1942), A kör bezárul (1942). 1945 óta nagy számú földrajzi monográfiát, útirajzot, ifjúsági regényt int, műfordítói tevékenysége is jelentős. 1938 után írt műveivel részletesebben nem foglalkozunk, mert nem tartoznak a csehiszlovákiai magyar irodalomba, de előző művei afapján a két világháború közötti szlovákiai magyar irodalom egyik legtermékenyebb és legnépszerűbb epikusaként kell Szombathy Viktort számontartanunk. A (két világháború közti csehszlovákiai progresszív magyar irodalom három korszakát szokás kiemelni, mint olyan időszakot, amikor ennek az irodalomnak az egyetemes magyar szellemi életben is jelentős funkciója, kezdeményező szerepe volt. Az első ilyen időszakot közvetlenül az államfordulat utáni évek képezik, amikor a Magyar Tanácsköztársaság bukása után a Magyarországról elüldözött kommunista írók otthonra és olvasóközönségre találtak a csehszlovákiai magyarság körében, s ezáltal biztosítva volt a magyar szocialista irodalom fejlődésének folyamatossága. A második korszakban, a 20-as évek végén a csehszlovákiai és az egyetemes magyar irodalom kapcsolata az átlagosnál intenzívebb volt. Ekkor a Sarló példája nyomán a magyarországi és a romániai magyar irodalom a szociográfia, s egyben a szociális problémák felé fordult, s a Sarló demonstratív akcióinak hatására a nemzeti problémák megoldásának módját — a soviniszta politika ellenében — a népek baráti együttműködésének lehetőségeiben kezdte keresni. Az 1936—38-as időszakban jutott harmadszor olyan funkcióhoz a progresz- szivitást képviselő csehszlovákiai magyarság, amely az egész haladó magyar- országi és romániai magyar szellemi élet korszerű irányváltását volt hivatva elősegíteni. A feladat, amit akkor a csehszlovákiai kommunista párt magyar nyelvű napilapja, a Magyar Nap vállalt magára, az volt, hogy a csehszlovákiai népfrontpolitika szolgálata mellett hathatósan támogassa a magyarországi és romániai antifaszta egységfront-törekvéseket. Az antifasiszta népfrontpolitika a spanyol és a francia népfrontmozgalom tapasztalataira épült, s az ehhez kapcsolódó nemzetközi szellemi mozgalmakban elsősorban a francia értelmiségnek volt kezdeményező szerepe. írók, intellektuel-mozgalmak és az antifasiszta egységfront Varga Rózsa
