Irodalmi Szemle, 1967
1967/2 - FIATAL ROMÁN KÖLTŐK - Tóth Elemér: 15 ciceró: petit, petit (novella)
eszterlánc Dal, dal, varázsdal, hét szem kihunyt parázzsal, verssel, vérrel, varázzsal álmaimban megmerítlek, vidítlak és keserítlek, magad ellen szelidítlek. Lánc, lánc, eszterlánc, rég eloszlott az a tánc, ki hátra ment, ki előre, te maradtál meg belőle, s szemed csücskében a ránc. Volt, volt, be rég volt, dombon törték a diót, édes belét rég megettük, csontos héját elvetettük, mikor külön, mikor együtt, ujjunkat bemaszatoltuk, barna maradt, bárhogy mostuk Szisziiphosz Hogy gyűlölte a bádog-vadkant a céllövölde kis napszámosa, s a kovácsműhelyt, ahol a kalapácsok bolond patáliát csaptak az üllőn valahányszor a fekete gombot valaki puskavégre kapta! És gyűlölte a kecskebakot, aki a kerékpáros farát döíködte váltig, de hanyattfordult, ha az ólommorzsa a célpontba talált. És gyűlölte a szélmalmot, a medvét, a kilengő, vigyorgó kifli-holdat, a baglyot, amely le-lebillent róla, de legkivált a bádog-vadkant gyűlölte, a méregzöld bádogbokrok között bádogagyarral csörtetőt. Micsoda boldog káröröm töltötte el, ha egy-egy jószemű biztoskezű katona vagy diák, vagy asztaiossegéd végzett vele: „Most aztán jól megadták a bitangnak .. De hiába, már rohannia kellett hétrét görnyedve, macskamód óvatosan, mert mamlaszok is vannak, átbújni a puskacsövek meghosszabított vízszintesei alatt, és neki kellett új életre, új haragra kelteni a fenevadat, míg vézna lábszárán a rossz harisnya lecsúszott, s nyugtalan szívében valami nagy-nagy igazság szószéke üresen ásított. Szállj, szállj, messze szállj, pöttyös katicabogár, hallgatott ránk, vitte szárnya, köd előtte, köd utána, azóta sem látta senki ujjad hegyén megpihenni, huncut, aki elfelejti! Dal, dal, varázsdal, táltost etess parázzsal, mondd a mesét, kell hogy tudjad, mondd a régit, mondd az újat, király lánya, göndörhajú! Nyitva van az aranykapu, nyitva van, ha be nem csuktad. •Ni •s I
