Irodalmi Szemle, 1967
1967/2 - FIATAL ROMÁN KÖLTŐK - Majtényi Erik (Románia): 4 vers
a pókok Jon Alexandru Beszéljünk a pókokról kedvesem; most, amikor hálóikat — láthatatlan, erős Iasszóikat, csillag-küllőiket — az utakra eregetik s a fák közé; ott fönn a csillagok — kétségkívül — a világmindenség pókjai; tisztán ragyognak a messzeségből, bűzlenek a pálya körül. Hálójukba fogják a földön halt kicsinyek lelkét, cipelik zsinór-zsákjaikat az alkalmas helyekre: sarokba, utcafordulóba, hidakra, várótermekbe, mindenüvé a pókok. Nyáron fönn a fák hegyén — odaöregednek az energikusabb rovarok szárnyai — és ősszel lenn a földön keresnek táplálékot a pókok. Akár a többi rágcsálók, a többiek gyengeségeiből élnek ők is. Elég, ha légy vagy, s látásod kicsit gyöngül, elég, hogy zsákmányul ess. Guggol a pók érzékeny szövete szegélyén, rezdül a csapda, ha fogva már a fejvesztett áldozat, roppantja nyomban, s szívja kocsonyás szívókájával, míg csak a váz marad. Mályvaszín pókók, furcsán zöldesek, mérgezett a nyársuk, de eledelük annál mennyeibb; szürke pókok, fehérlő keresztre feszítettek, fekete zugpókok, konyhabéliek, mereven meredő szeműek, vörös pókok és sárgák, akár a döglött marhákból fakadó genny. Pusztulnak betegségtől vagy természetes halállal, hőségtől, máskor fagyoktól, és olykor az énekes madarak szikár csőrétől. Kányádi Sándor fordítása havazások Ismeritek a havazásokat, az égi füstöt: mivoltunk mérge ég odafönn, örök parázs, a füst föld felé emelkedik a rétegeken át. Ölelésünk, ha elszáll, csak a tévedések hullnak rá vissza újra. A hűséget, ha megtörik egy-egy sötétség-hullámon, szörnyeteg-koponyává torzítva s fügét mutatva veti át büszkén rajtunk az idő.
