Irodalmi Szemle, 1967
1967/10 - FOLYÓIRATSZEMLE - Kövesdi János: Az európai avantgarde magyar klasszikusa
folyóiratszemle Az európai avantgarde magyar klaiszikusa Ezzel a címmel közli az IMPULS idei 8. száma Jaroslava Pašiaková tanulmánynak is beillő Kassák-nekrológját. A magyar és a csehszlovák avantgarde különbségeit a szerző a társadalmi és politikai sajátosságokban s főként a magyar művészek emigráciős helyzetében látja. Míg a Tanácsköztársaság bukása után a magyar írók és művészek hallgatásba vagy emigrációba kényszerültek, a demokratikus csehszlovák államformában legálisan szóhoz Jut a proletariátus élcsapata, mely maga köré gyűjti a haladó művészeket; a magyar politikai és művészeti avantgarde tulajdonképpen más nemzeti kultúrák talaján fejlődik, ezért természetes, hogy egyrészt igyekezett megtartani kapcsolatát a nemzeti kultúra haladó hagyományaival, másrészt — a háború utáni humanizmus szellemében — nemzetközi kapcsolatainak kiterjesztésére törekedett. „Ebből a szemszögből nézve megértjük, miért voltak a kassáki magyar avantgarde fejlődésének viharosabb, szenvedélyesebb, látszólag ellentmondásosabb sorsfordulói, mint a cseh vagy a szlovák avantgarde-nak. Kassákra a külföldi — mind a nyugati, mind a keleti — irányzatok közvetlenebbül hatottak, s abban a sajátos helyzetben, amit az emigráció jelentett, a magyar művészek talán érzékenyebben és gyorsabban reagáltak a jelenségekre, mint a mieink." Kassáknak az olasz és az orosz futuristákhoz való viszonyát vizsgálva Pašiaková megállapítja, hogy a magyar avantgarde vezére a Marinetti-féle futurizmus „háborús elemét“ teljesen kirekesztette programjából. „Inkább az emberi lélek rejtelmeinek szürrealista felfedezése vonzotta, amelyek az embert — akarata ellenére — önpusztításba hajszolják. Megértette, hogy a szürrealizmus szándékos primitívsége az ember reakciója és védelme a racionális, automatizált századdal szemben." Kassák az ember keresése közben egyre közelebb került az orosz futurizmushoz, s annak programjából főként az erősen hangsúlyozott szociális tartalom ragadta meg. Ekkor Kassák már rendszeresen figyeli a szovjet avantgarde, elsősorban a LEF tevékenységét és a szovjet kultúrpolitika alakulását. Természetesen mindez visszatükröződött a Ma lapjain. (Egy nemzedék tragédiája, Ma, 1923.) Pašiaková végül megállapítja, hogy a kassáki avantgarde csúcsa a konstruktivizmus sajátos változata volt, melyhez az ösztönzést főleg a Moholy-Naggyal való együttműködése adta. De már az emigrációban kiderült, hogy „a magyar konstruktivizmus elmélete nem volt reális". A magyar konstruktivisták — írja a tanulmány szerzője — a marxizmust tartották a kommunizmus — „az élet célja“ — egyetlen alapjának. S ezt az életről és művészetről alkotott egyéni elképzeléseikkel igyekeztek kiegészíteni. Kassák mint teoretikus, aki az európai avantgarde irányzatokat magába olvasztotta, az „aktivista kollektivizmus“ programjának kidolgozásakor nem mindig tudta eloszlatni a homályt, ami persze érthető. Az az irány, mely az utópista szocializmust védelmezte, szükségszerűen bizonyos engedményekre kényszerült. Kassák a kollektivizmus kétféle — politikai és művészeti — értelmezésének ellentmondásába ütközött: az újabb dilemma a szabadság és a fegyelem dilemmája volt. Ezeken túl — írja Pašiaková — „Kassák az avantgarde korszak kimagasló egyénisége", aki végig „megőrizte erkölcsi tisztaságát és erejét, hű maradt elveihez, s így eljutott a művészi harmóniáig és szintézisig". Kövesdi János
