Irodalmi Szemle, 1967
1967/10 - SZERVEZETI ÉLET - Tóth Elemér: Beszámoló az írószövetség magyar tagozatának tevékenységéről
ság irodalom-felvevő ereje távolról sem ugyanaz, mint a szlovák lakosságé. Éppen ezért továbbra is követeljük a mi javaslatunk elfogadását, amely értelmében a prózai művek kiadói normája 1000, a verseskőteteké pedig 500 lenne. A fentiekhez hasonlóan a vezetőségi gyűlések régi témája a Csehszlovákiában megjelenő jelesebb magyar irodalmi alkotások szlovákra, illetve csehre fordítása. Az ezért folytatott több éves harc eredménye, sajnos, még mindig egyenlő a nullával, pedig a szekció vezetősége ezzel kapcsolatosan már rengeteg folyamodványt, levelet Irt az illetékesekhez. A III. kongresszus rezolúciójának 7. pontja kimondja: „nagyobb figyelmet kell szentelni a nemzetiségi irodalmaknak. Meg kell teremteni jobb érvényesülési föltételeiket, s segíteni kell szlovákra vagy csehre történő fordításukat." Sajnos, ez ebben a formában a mai napig sem történt meg. Igaz ugyan, hogy időnként Íróink egy-egy alkotása napvilágot lát cseh vagy szlovák nyelven, de ez inkább csak a személyes kapcsolatok eredménye. Ezt a Slovenský spisovatel-ben tervbe vett „Szélkiáltó madár“ című vers-anto- lógiánk agyonhallgatása is ékesen bizonyítja. De talán jobb is, hogy nem jelent eddig meg, mert a versek többségének a fordítása az eredeti versek színvonalát megközelítően sem adja vissza. Azt hiszem, nem nehéz elképzelni, hogy milyen fogadtatás várná az értő szlovák kritikusok részéről az ilyen állapotban megjelenő kötetet. Az érvényesülési feltételek megteremtéséről szólva említem meg, hogy a szekció vezetősége munkájának eredményeként 1964. jan. 1-től a Csehszlovákiában élő magyar írók lapja, az Irodalmi Szemle is havilap, illetve évente tízszer megjelenő folyóirat lett. Ezzel irodalmunk újabb teret, fejlődési, közlési lehetőségeket kapott. Tisztelt Közgyűlési A kisebb-nagyobb nézeteltérések ellenére sem feledkezhetünk meg arról a segítségről és támogatásról, amit a Szlovák írók Szövetségétől, valamint a Szlovák Irodalmi Alaptól kaptunk az elmúlt időszakban. Első helyen említem a Madách Imre Irodalmi Díjat, amelynek létrejöttét az írószövetség s az Irodalmi Alap is messzemenően támogatták. A tőlük kapott 25.000 korona 4 kategóriában (vers, próza, irodalmi elmélet és fordításirodalom] kerül ezután minden évben kiosztásra. Mint bizonyára mindannyian tudják, első Madách-díjasaink — Bábi Tibor, Monoszlóy Dezső, Duba Gyula és Fábry Zoltán. Négy Madách-dljas írónk mellett már négy nemzetiségi díjast is köszönthetünk, (a nemzetiségi díj a Csehszlovák írószövetség díja mellett kerül évenként kiosztásra) 1964-ből: Fábry Zoltánt és Dobos Lászlót; 1965-ből pedig Forbáth Imrét és Turczel Lajost. Ezek mellett az eredmények mellett igyekezett a vezetőség további elismerést is kivívni irodalmunknak. Hogy csak néhányat említsek ezekből a törekvésekből: Fábry Zoltánt, szlovák irodalomtörténészek Fábry-kritikáit mellékelve, államdíjra terjesztettük fel. Sajnos, hiába. Idősebb íróink fokozottabb társadalmi megbecsülését szorgalmazva, a vezetőség Forbáth Imrét és Szabó Bélát felszabadulásunk 20. évfordulója alkalmából állami kitüntetésre javasolta. Részleges sikernek könyvelhető el, hogy a két felterjesztett író közül Szabó Béla magas állami kitüntetésben részesült. Az Irodalmi Alap a vezetőség indítványára az utóbbi években a figyelemreméltó alkotásokat különjutalomban részesíti. Ilyen különjutalmat eddig íróink közül Bábi Tibor, Tőzsér Árpád, Nagy Lajos, Batta György, Duba Gyula, Mács József, Csontos Vilmos, L. Kiss Ibolya, Tóth Elemér és mások kaptak. A vezetőség az egykori könyvviták folytatásaként fontosnak tartotta az irodalomnépszerűsítő irodalmi estek, író-olvasó találkozók szervezését Is. A CSEMADOK járási bizottságainak segítségével évente több mint száz irodalmi estet sikerült szerveznünk. Az írószövetség magyar szekciójának a mai nappal bezárólag 27 tagja és tagjelöltje van. Ebből a tagok száma: 19, a tagjelöltek száma 8. A két kongresszus
