Irodalmi Szemle, 1967

1967/10 - DISPUTA - Käfer István: Magyarok és szlovákok

kább Jókai és Mikszáth. A hóbortos Pongrácz gróf patriarchális viszonya szlovák jobbágyaihoz a valósággal alkotott borzalmas kontrasztot dokumentálja, majd Gárdonyi megdöbbentő drótos-felismerésének mély átéltsége jelzi a közvetlen tiltakozást a fátyolt borító és asztalt terítő úr-rend deáki tette és annak következményei ellen.

A cédula-vallomások a közvetlen szlovák kérdésben alig jelentkező, de összességében tisztázó, megoldást kínáló Ady Endre ostorozó vátesz-költészetét idézik, az ő emberségéhek és magyarságának átültetését a magyar-szlovák viszony mai értelmezése szempontjából is. Csukás István könyve a kapcsolattörténet és a komparatisztika eddigi legsikerültebb állomása a még ránk váró egyre bonyolultabb úton, a szlovák Ady-kép azonban olyan iránymutatás, amelyet tanítani és népszerűsíteni kellene, kiemelve a keveseknek szóló irodalomtörténet korlátai közül.

Csukás Adyja méltán megdöbbentheti a mindig viszonosságvárók sértődékeny bezárkózását. Az a Hviezdoslav, akit világok választottak el Adytól, azonnal dokumentálta a viszonosságot, és a nemzetépítés és nemzetmentés létfontosságú munkája közepette is kezet nyújtott neki. Sőt! Az idők folyamán gyorsan változó „szlovák Ady", aki kezdetben internacionalizmusával a magyar kultúra egyetlen belépési engedélyét jelentette a szlovák érzelemvilágba, csakhamar védőpajzzsá vált éppen a szlovák nacionalizmus immár hivatalosan támogatott Ady-ellenességével és az 1919 utáni Magyarország irredentizmusával szemben. Ady megoldó és feloldó szerepe csak akkor válhat teljessé, ha egész költészetét elkalmazzuk mai szemléletünk alapjainak kidolgozásában. Csukás itt is mutatja az utat: Ady a haladás szimbólumává válhatott a szlovák költészet számára is, ezért ütközhetett a szlovák nacionalizmus ellenállásába, Rákosi Jenő és Berze- viczy Albert pedig éppen Ady szlovák fogadtatásának pozitívumában látta a magyar kisebbség szellemi elszakadásának veszedelmét. Jól látta, mert a két háború közötti hivatalos Budapesttől való elszakadás minden magyar kisebbség hídszerep vállalásának és megmaradásának korparancsa volt — hogy Fábry Zoltán klasszikussá vált fordulatát használjuk. És éppen a haladás útját járó szlovák irodalmiság védte meg Adyt Berzeviczyék vádaskodásával szemben. De az Ady- tanúság egykorúságában is fontos, s az előbb említett egész Adynak ilyen módon kell szolgálnia a cédulák vallomását. Verecke és Dévény poétájának közvetlen utóélete nem elég nemzettudatunk szlovák vonatkozásainak felméréséhez. Az egész Ady kell hozzá, a maga egykorúságával.

Az átalakult erőviszonyok korának nagy munkát végzett ifjúsága, a cédulavallomások mind ez ideig mennyiség és minőség tekintetében egyaránt legszámottevőbb értelmisége, mai kapcsolatainknak is érdemben szinte kizárólagos képviselője. Életművük kezdeti szakaszától nagy territoriális, s a történelem menetét tekintve óriási eszmei különbség választja el őket. Legtöbbjüket tisztelet és elismerés, további várakozás illeti meg munkájukért, amivel egyáltalán lehetővé tették, hogy a népek kapcsolatának pozitív hagyományait folytatva dolgozzunk tovább. Sőt — bizonyos értelemben vissza kell térnünk az ő ifjúságuk más légkör-szabta, nem egyszer emberibb atmoszférájához, amitől időközben ők maguk is kénytelenek voltak elszakadni. A csehszlovákiai illetőségű magyar értelmiség ismerte fel először a három nemzeti kultúra kapcsolatainak kutatásában rejlő kizárólagos lehetőséget a százados rontások helyrehozatalára. Az 1945 előtti Magyarország természetesen ferde szemmel nézett a restaurált régi renddel szemben haladó világnézetükre is. Éppen ezért sürgetős feladat lenne a csehszlovákiai magyar irodalom történetéhek feldolgozásán belül nem megfeledkezni az akkoriban kialakult magyar-szlovák viszony kulcsfontosságú szerepéről. A „cédula-források“ rendkívüli bősége komoly indítékul szolgálhat ezekhez a munkálatokhoz is.

A felszabadulás és az igazi fordulat közötti rövid időszak a magyar viszonos- ság-várás egyik égető kérdése, mégis, az előzmények tudatában itt is elengedhetetlen a türelmetlenség felszámolása, s annak ellenére, hogy az előzményekért való felelősségvállalás túlmegy az egészséges nemzet-tudat határán, meg kell értenünk és el kell fogadnunk a viszonosság késésének ki nem mondott objektív és szubjektív indokait.