Irodalmi Szemle, 1967
1967/10 - V. Gardavský: Az isten még nem halt meg
Ezt a szívszorongató képet egy nemrég megjelent cikkből idéztük. Olyan felfogás ez, mely minden törekvésünket, egész történelmünket egyszerre semmivé avatja. Sőt, azt is, ami csak ezután fog történni. Ez a felfogás, mint végső felelet elfogadhatatlan az emberiség számára. Ebben a formájában közel áll Pascal víziójához és a kereszténység abszolút jövőjének megfogalmazásához. Csak kérdést provokáló képnek fogadhatjuk el — így viszont el kell fogadnunk. Ugyanis gyakran kevésbé feltűnő módon ott rejtőzik a kérdésben: mi lesz a kommunizmus után? Úgy látszik, ebben a kérdésben ott lappang a félelem az eredményeinket fenyegető relativitástól. Ez kényszerít bennünket arra, hogy ismételten feltegyük a kérdést: mi lesz azután? Aki ilyen sürgető kérdéseket tesz fel, nem elégszik meg annyival, hogy a jövőt a legderűsebb színekben ecseteljük. Arra kíváncsi ugyanis, hogy mi lesz ennek a jövőnek a jövője. Végeredményben az érdekli, érdemes-e kockáztatni és küzdeni érte, különösen ha tudja, hogy ő maga nem éri meg, s ha mégis megéri, megint csak szembe találja magát a jövővel, mely arra készteti, hogy ugyanezt a kérdést újra felvesse. Tulajdonképpen az élet és a halál kérdésére vár feleletet a marxistától. A jövő Valóban igaz volna, hogy a marxista annyira abszolutizálja a jövőt, hogy a jelent is feláldozza érte? A forradalmi marxizmus és a kommunizmus sosem adott fel erre vonatkozóan egyértelmű kérdést. Voltak időszakok, amikor valóban azt követelték, hogy hozzunk áldozatot a szocializmusért vagy általában az emberhez méltó életért; s ezek a korszakok egész nemzedékeket felőröltek. Nem csodálkozhatunk tehát, hogy az áldozatok szemében a kommunizmus abszolút célnak látszott, amelyhez viszonyítva minden, még ■saját személyük is egyszerű eszköznek tűnt. Az abszolút cél azonos volt az áldozattal, amit az osztályharcok folyamata megkövetelt. Ilyen helyzetek természetesen a jövőben is bekövetkezhetnek. A jelennek értéke van: öncélja az, amivé teremtjük, amivé formáljuk, az teszi alkalmas vagy kevésbé alkalmas eszközzé a cél eléréséhez. Csakhogy az, amivé a jelent formáljuk, azonos értelmű azzal, amivé önmagunkat formáljuk az adott társadalom szerkezetén belül. A marxista számára a jövő, a szocializmus és a kommunizmus eszméje e tudatos alkotó munka szerkezeti elve: kijelenti önmagáról, hogy nem abszolút tény, tehát sose éri el önmaga színvonalát. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy a marxisták előtt nem az abszolút jövő áll; a jövőt mindig nyílt kérdésnek tekintik, nyílt kérdésnek az összes emberi lehetőségek szempontjából, olyan értelemben is, hogy megvalósulását bizonytalannak tartják. E bizonytalanságnak a mai emberiség számára egzisztenciális jelentősége van: nem bizonyos, hogy e rettenetes történelmi provizóriumot túléljük, tehát a kommunizmus megvalósításának távlata sem abszolút bizonyosság. Beszéljünk-e erről? Vagy inkább hallgassunk? A bizonytalanság légkörét nem okoskodásainkkal teremtjük meg. Azért okoskodunk, mert ez a bizonytalanság tény. A mai világ kétségtelenül provizórium. Ezt lényegében mindig kénytelenek vagyunk megállapítani, ha a tudományos és műszaki forradalom folyamatát vizsgáljuk, s olyankor is, ha ezt az időszakot a kapitalizmusból a kommunizmusba való átmenet korszakának, történelmi korfordulónak nevezzük. E két folyamat kölcsönösen hat egymásra. A társadalmi és egyedi lét jelenlegi formái éppen ezért provizórikusak. Ez a provizórium nemcsak a nagy távlatokat, hanem az adott osztályviszonyok közt a világ egzisztenciális bizonytalanságát is jelenti. Honnan merítsünk erőt, bátorságot és tettrekészséget, ha ügy érezzük, hogy minden lépésünk csak növeli a bizonytalanságot. És hogyan akadályozzuk meg a bénító szkepszis terjedését, a rettenetes közöny elhatalmasodását, mely azt mondja: „Csak egyszer élek, csak most és csak egyszer.“ Az erkölcsi felszólítások ebben nem sokat segítenek. Az objektív valóság változásai sem hoznak közvetlen és gyors segítséget. E provizórium meghaladása hosszadalmas folyamat. Létezik itt egy mozgalom, egy avantgard, mely léte első pillanatától tud
