Irodalmi Szemle, 1966

1966/10 - HAGYOMÁNY - Csanda Sándor: Morvay Gyula

már széjjelvert a szegény tarisznyások gyulladt sorsa között, új csapást hasítunk erős karral begyomosodott lelkek áliáján.

Belénkzsúfolódott a világ szélessége, fiatal szánk már nem tudja létániázni öregek sárga jeremiádjait térdreesve,

és felszórjuk tiszta szavainkat, mint búzát a galambnak idők érkezése elé.

Morvay költészetét a „valóságirodalom“ szempontjából, Fábry Zoltán némi ultrabaloldali túlzással jellemzi: „Ingerlő új szavak dadognak itt egy furcsa ritmust, de a mag a sallangos szócifrákban elvész. Expresszív kisülésekkel még csak maga a költészet fülledt itt, a talaj, az emberek forradalmi forróságából még nem érzünk sokat. Az ideológiai valóság pedig — szomorú rezignáció: »Nem segít itt senki, sem angyal, se ördög, csoda és térdeplés se Senki«. Ezt a semmibe sikoltást a vers primérsége eredményezi. Morvay még mindig »idök érkezése elé« dalol. Holott már itt az idő. Már a tett kell, a dokumentum, az agitáció. Ez a folytonos idők érkezése elé dalolás szüli a bajt: ez szüli a lírát. A líra: óhaj. A valóság kényszerparancsa megöli. A költő tehát a tett pillanatában még egyszer behúnyja a szemét és dalol egyet, hogy verse értelmet kapjon, létjogot, hogy ne süthesse rá senki a bélyeget, a menekülés tényét. Morvaynak még nincs pozitív mondanivalója, . és ezért megreked a versnél. Ha ez a görcs feloldódik, akkor hallani fogjuk és megértjük majd a zsellér hangját." (Kor- parancs 1934. 102. 1.)

Morvay később egyre inkább eltávolodott a lírától, és epikussá vált. Első jelentősebb prózai alkotása, az Emberek a majorban c. regénye 1936-ban jelent meg a Masaryk Akadémia kiadásában. A regény a földesúri maradékbirtokokon nyomorgó béresek sorsát és a Magyar Nemzeti Pártban ülő földesurak kizsákmányoló arculatát rajzolja meg. A mű főhőse egy Igor nevű béres, aki az első világháború uítán a Szovjetunióból hazatérve élére áll földmunkástársai ösztönösen kibontakozó osztályharcának. A béresek lázadozása egyre tudatosabbá válik, sztrájkjukkal, küzdelmeikkel egyre jelentősebb eredményeket érnek el.

A szlovenszkói magyar irodalom egyik művelt baloldali esztétája és kritikusa, Vass László a Magyar Nap c. kommunista napilapban így értékeli Morvay első regényét: „Morvay Gyulából valaha a Sarló mindenáron költőt szeretett volna nevelni: szociális költőt. Hogy ez mennyire erőszakolt jelenség volt, versei mutatták, amire évekkel ezelőtt e sorok írója is célzott már: mintha sok versét szavalókórusok rendelték volna meg. (Most újabban kínos látni a rímmel való kísérletezéseit.) Néhány szép, különös lendületű epikus költeménye azonban már régen sejtette velünk, hogy Morvayban van valami elfojtott ismeretlen terület. Az ismeretlen íme most megmutatkozott: a regényben.“ A regény kissé sematikus, didaktikus jellegű, stílusán a kezdetlegesség nyomait látjuk. A béresek sorsának közvetlen, néhol riportszerű ábrázolásával a mű a magyarországi szociográfiai irodalom alkotásaihoz hasonlít. Ekkor írt költeményeinek nagy részében is a közvetlen élmény tükröződik; találóan nevezték ezeket lírai naplónak. A Korunkban megjelent Johákim krónikája (1933) szándékában is szociográfiai írás: egy falusi földmunkás naplója.

A felszabadulás óta az író a Magyar Népköztársaságban, Nagykanizsán él. Fekete föld c. regényével, melyet később Cseh nyelvre is lefordítottak, elnyerte a Szikra Kiadó első díját. Ma főként dunántúli lapokban és folyóiratokban publikálja írásait.