Irodalmi Szemle, 1966
1966/10 - Wurczell Gábor: A Nagy Fehér Ház városa
Ahogy a képek között megtalálta az egyensúlyt, úgy tért vissza nyugalma is. Ezzel új veszélybe került, akarata elernyedt, határozatlan lett, s könnyelművé vált. A tömegben úgy mesterkedett, hogy a kékkabátos, fiatal nő mögé kerüljön. Mindent elfelejtett, bizsergette a vágy az új kaland után. Azzal a meggyőződéssel fordult be a nagy áruházba, hogy éhes. Ez így igaz is volt. Csak... Közömbösen bámulta a vitrinekben elhelyezett konzerveket, fagyasztott húst, a falak mellett lógó szalámirudakat. A kékruhás angyal, mert csak ilyen hasonlatot talált rá, ott állt előtte. Nyugodtan, kecsesen. Azt várta, hogy valaki beálljon mögé a sorba, akkor közelebb húzódhat hozzá. Ügyesen Iforgott a tömegben, ismerte a mozgását. Egy ember még semmit sem jelent, de ha hárman állnak mögötte, azt már érezni lehet. Az emberi sor mindig mozog. Valamelyik láncszemnek mindig van valami oka, hogy egy arasszal előbbre húzódjon; az egyik nem is tud róla, a másik rossz helyen áll, a harmadik siet, a negyedik... Nem tudott semmi másra gondolni, csak a nőre. Fantasztikus ötletek születtek az agyában. Nem is ötletek, haditervek. Amilyen fantasztikusak voltak, olyan fantasztikusan könnyen véghez is vihetők. Minden tervét a meglepetés kábulatára alapozta... Figyelmét semmi sem kerülte el. Tetőtől talpig végigmérte kalandvágya ártatlan ösztönzőjét. Ahogy közelebb húzódott, megcsapta a nő hajának kellemes illata. Ezt az illatot nem tudta elnyomni semmi; álomképek születtek a nyomán; ellenállhatatlanul vonzotta őt. Ruhájuk érintkezett; a hideg anyag is elég olykor, és a szenvedélyek felforrnak. Visszafojtott lélegzettel számolta az előttük állókat, ezzel együtt számba véve a lehetőségeket is. Tizenegyen voltak. Ezután kissé csillapult belső feszültsége, majd ismét lázba jött. Minden vére a jobb kezébe tolult; az élet ugrásra várt ebben a kézben, a nyugalom csupán látszólagos volt. Vonzotta az a másik ott, a sötét pult felöli oldalon, aki egy átlátszó táskát szorongatott nyugodtan, mit sem sejtőn. Ha kicsit elfáradt, megmozdult. Ilyenkor hullámszerű mozgás szaladt végig az ujjakon, lódított egyet a táskán, majd újra megnyugodott. Legvégül a kisujj simult hozzá a többihez. Egyre többen álltak be a sorba, így az előrehajtó erő is nagyobb lett, rábízhatta magát... A női test nem szabályos vonal, és nem is szabályos görbe, hanem a legpontosabb szabálytalanság. A fiú a kabát redői alatt is érezte a női test zsibongató melegét. Végső lépésre késztette ez a bódulat. Lassan megérintette a nő kezét... Néhány pillanatig tartott az egész. Aztán az átlátszó táskát tartó ujjakon borzongás futott végig, és a kékkabátos angyal, lassan lóbálva a táskát, csendesen átment a másik oldalra. Nem csapott zajt, nem kiabált. Hátra se nézett! Nem értette a nő viselkedését. Bizonyára érezte a kezét, de hát akkor mért nem fordult hátra, mért nem1 köpte le alattomos támadóját? Töbhször is cselekedett ó már így, de sohasem fordult még elő, hogy ilyen magabiztosan semmibe vegyék őt. Ez a nő eltaszította magától anélkül, hogy egy pillantást vetett volna rá. Ebben az eltaszításban volt valami lekicsinylő, valami fenséges erkölcsi fölény, és ez lesújtotta őt. A sor hátul megmozdult, hogy elfoglalja a megüresedett helyet. Egyszerűen kiköpte a fiút magából. .. Minden nőben van egy kis adag kíváncsiság, ártatlan hiúság. Talán visszanéz... Nem. Nem és nem... Még akkor sem, ha eldördülne a fegyver, még akkor sem, ha ő most segélyért kiáltana, még akkor sem, ha ordítva kezdene imádkozni. Miből meríti ez a nő fantasztikusnak tűnő nyugalmát? Kettőjük néma párbajára az emberek is felfigyeltek, és ha a fiú marad még egy kis ideig, akkor hallhatta volna a véleményüket is. Ekkor a kékkabátos nő bal kezét gömbölyű hasán pihentetve megindult lassan a kijárat felé. Lehet, hogy a saját lábán jött ki az áruházból, de az is lehet, hogy valaki kirúgta. Nem emlékezett rá. Ez méltóságán aluli lett volna. A kellemetlen emlékeket el szoktuk felejteni; ugye, fiatalember: attól félsz, hogy emlékeid miatt vádolnod kell magadat. Nem, még ne szaladj el! Egy dolog még hátra van. Emlékezz csak vissza a lányra, aki az ébrenlét és az álom határán odaállt eléd. Mit tettél vele? Miért sírt
