Irodalmi Szemle, 1966
1966/10 - Wurczell Gábor: A Nagy Fehér Ház városa
Wurczell Gábor Minden kellemetlenség forrása azok a névtelen állatok voltak, amelyek ott lebegtek feketén a magasban. Hasonlítottak a varjakhoz, de sokkal nagyobbak, és viselkedésük szerint öregebbek voltak — talán a varjak ősei — jellegzetes, lomha repüléssel. A hangjuk ősi volt, és tiszteletet ébresztett. Valamikor talán létezett egy vallás, amely ezeket a madarakat szent állatként tisztelte és becsülte. Ebből a vallásból visszamaradt a félelem. Ez a félelem okozta nála az áhítatot. A madarak petyhüdten lógtak a lagymatag levegőben. De a szent áhítat alatt az agy leghátulsó rekeszében már lopakodott egy árny, amely a szent madarak vesztét követelte: —i Verjétek agyon őket! Az volt az érdekes, hogy az élet minden mozzanata ezekkel a madarakkal volt összefüggésben: a napot nem lehetett látni a szétterj esztett, sötét szárnyaktól... Tikkasztó volt a hőség, és minden vízért kiáltott. A mezőn arattak, és így, elnézve a síkon, napfényes volt a világ. Ez a látvány enyhítette a nyomasztó érzést, amelyet az ismeretlen, titokzatos állatok okoztak. Ha azonban az égre nézett, megváltozott az egész környezet. A sok fekete madár nyomta lefelé a levegőt, és az elviselhetetlen hőséget az ő kipárolgáísuk okozta. Háta mögött gyümölcsöskert volt, terebélyes fákkal, piros terméssel. Tudta, hogy ez a kert a valóságban is létezik. Ennek a kertnek a végében sással benőtt láp húzódik. Benne félénk vadkacsák fészkelnek tavasz elején. Mielőtt érezhette volna a sás érdességét lába alatt és az ingovány savanyú szagát, azon kapta magát, hogy egy hatalmas épület ahlakán néz be. Az ijesztő épületben meglátta a lány gyenge alakját. Látta az arcát. Azt az arcot, amely együttlétük alkalmával sírásra görbült. Leborult volna a lába elé, de a lány eltűnt. Otthagyta emléke szomorúságát, törékeny alakjának cserepeit. Látomások váltották egymást: újra a sásos, vizenyős talajú lápban érték utói a változások. A levegőben továbbra is ott csüngtek a petyhüdt madarak, amelyek kényszerítették a világot, hogy csak rájuk, csakis rájuk figyeljen. Változás változást követett, és olyan gyorsan, hogy semmiféle érzést nem tudott rögzíteni magában. Ez a gyors pergés sejtetett valamit. Akárcsak a tüzérségi tűz a gyalogság támadását. Nem kellett sokáig várnia. Valaki alattomosan elsütötte a fegyvert. A dörrenés tompán hangzott és messziről jött, mint az ember valódi énjének üzenete. Felbolygatott emberek százai szaladtak be a mezőről. Kékruhás asszony, gereblyé- vel a kezében, nagy hangon magyarázott valamit. Egészen odaállt elébe, és ott hadonászott az orra előtt. Nem tudatosodott benne az asszony fenyegetődzése, mert figyelmét a lelőtt madár kötötte le, mintha ettől függött volna az élet és a halál. Bűntudatot, sajnálatot érzett, de -azt is tudta, hogy az adott helyzetben semmi mást nem lehetett tenni, hisz a madarak elfogták a Nápot. Az az egyetlen lövés eltávolított minden feketeséget az égről, amely ezek után tiszta volt, mint a kisgyermek kék szeme. Tanácstalanságukban egymást keresték az emberek. Nyugtalanok lettek, mintha ismeretlen veszély szakadt volna mindnyájukra. a Nagy Fehér Ház városa
