Irodalmi Szemle, 1966

1966/10 - Tóth Elemér: Versek

Tóth Elemér

kérgek

Rég eljöttem, ki tekint utánam? Sárga fejű meggyfa néz az égbe.

Udvarunkat benövi a fű is? Napjainkra rakódnak a kérgek.

Fák jajongnak; apám szíve fázik? Be szívesen járnám udvarunkat.

Szél sikoltoz; anyám síró hangja? Megkötözve mind a két kezem már.

Van-e, akit így ölel a bánat? Életemnek minden sarka vérzik.

álarc

Játsszuk játékainkat.

Kergetjük örömeinket.

Ideges ujjaink alatt sikoltoz az asztallap érintetlensége. Szívünkben méregfogait köszörülve köröz a kígyó.

Szemünkben tőrök lapulnak, fogainkban harapás, ölelésünkben egy-két halál.

Ragyogunk.

Milyen érdekes, mennyire megtévesztő.

jóslat a bizonyosról

Valamikor,

valamelyik hónapban.

Lehet hogy kedd, szerda,

csütörtök lesz, esetleg szombat este.

Kábult leszel,

egész nap ideges,

míg csak el nem ér a hívás.

És futsz majd, sietsz,

csak a piros virágokra gondolsz,

csak arra a napra,

csak arra az órára,

csak arra a pillanatra.

Az utca emlékezik majd szépségedre, a lépcsők zaklatottságodról suttognak, a párnák meztelenségedről beszélnek, sikolyaidról, nyöszörgéseidről a négy fal hallgat.

így fog történni.

Vigasztalódj.

zivatar

Már egy órája ugatott

vastag, rekedtes hangján az ablak alatt.

Dobtam neki bölcs igéket

a megfelelő könyvből idézve,

majd káromkodásokkal riasztottam.

Hiába.

Véreres szemével csak a szívemet leste, csattogott, vijjogott eszelősen, a szívemet követelte.

Én meg ültem a földön, s azt a pici húsdarabot kicsi lányommal gurigattuk.