Irodalmi Szemle, 1966
1966/10 - Monoszlóy Dezső: Gyászbeszéd
— Egész éjjel azon gondolkoztam. — Nehéz, ugye? —( Micsoda? — Hát a búcsúztatás. Az asszony arcába meredt, akinek most már nyílt gúny villogott a szemében. — Nem tudom, hova akarsz kilyukadni, de egy gyászbeszédet megírni igazán nem nehéz... Egy gyászbeszéd nem pszichológiai regény... A gyászbeszéd, az... — Formaság. Ugye, ezt akartad mondani?... És különben is, te mindent meg tudsz magyarázni. Egyik kezével még a telefonkagylót szorongatta, most bosszúsan elengedte. — Mit kell megmagyaráznom? — Semmit... Csak, hogy meghalt egy tehetséges író, aki... Vagy nem azt fogod mondani, hogy tehetséges volt? — De azt fogom mondani... Miért, mit mondjak? — Nem tartottad mindig annak. — Mindig tehetséges írónak tartottam. — Egy időben azt mondtad, kártékony. Öncélú... — Igen, akkor mindenki azt mondta. Én is azt mondtam... Tévedtem. Meg vagy elégedve? Az asszony elmosolyodott. — Nem, te sohase mondtad azt... Te akkor is segítettél neki. Természetesen, nehéz valakin segíteni, aki nem hagyja, és belehal. — Rákja volt. — Igen, rákja volt. Ha nem lett volna rákja, neki is tudtál volna segíteni. Éppen akkor halt meg, amikor lehetett volna segíteni rajta... Kihűl a kávéd. Nézte a kávét, de nem nyúlt érte. Azt gondolta, hogy forró lesz a csésze, s akkor nem bírja tovább, és az asszony arcába önti. Húsz éve a felesége. Mindene megvan. Megbecsülik. Elsősorban miatta becsülik meg. Neki még csak harcolni se kellett soha. Még azt se kérték, hogy bólogasson, hiszen az ő felesége. Igen, és húsz év után egy halottat jobban becsül, mint a férjét. Azért becsüli jobban, mert ráér, mert ő még ezt is megengedheti magának. Neki telefonálnia se kell, gyászbeszédet sem kell írni, senkivel se kell elszámolnia, ha úgy tetszik, akkor Gedeon időtlen tisztességességén törheti a fejét. A csésze valóban forró volt, a telefonasztalka sarkára helyezte. Milyen kár, hogy az ő felesége nem Gedeon felesége volt. Akkor hónapos szobában lakhattak volna. Reggeltől estig főzés, vasalás, szaladgálás. Hogy rajonghatott volna Gedeon verseiért, amelyek sehol se jelentek meg... Igen, tényleg, egy ideig sehol se jelentek meg. De mit lehetett volna csinálni? Fejre állni? Ha akkor fejre áll, akkor most nem egy ötszobás lakás úrnője gúnyolódik vele. Akkor megnézhetné, hova kerültek volna. A szolgálati sofőr csöngetett be. Ettől a csöngetéstől visszanyerte nyugalmát. Felegyenesedett. Örült, hogy rengeteg elintéznivalója van. Kissé annak is örült, hogy nem kell a feleségével vitatkoznia. Inkább a Gedeonnal töltött napokat igyekezett felidézni, őt tisztességesebb vitapartnernek érezte. Ha Gedeon most itt ülhetne mellette az autóban, biztosan jobban megértené, mint a felesége. A szerkesztőségbe először Ferenc jött be. Gyász és pálinkaszag áradt belőle. Vod- kásüveget húzott elő az aktatáskájából. Leültek egymással szemben, és poharazgattak. — Szépen tudott inni. ' — Igen. — Emlékszel, amikor utoljára bejött? — Valami régi étlapról mesélt. — Egy icce bor huszonnégy krajcár... Istállópénz egy lótól négy krajcár... Egy meszely tokaji... — Szoba nappalra... — Mennyibe került egy szoba nappalra? — Már nem tudom... Várjál, és aztán szoba éjjelre és udvarra. ...És különleges ágy... Zab kilája négy forint. — Ügy emlékszem rá, mintha ma lenne... — És még mit mondott? Másra nem emlékeztek. Időnként Gedeon közébük ült, és az étlappal hadonászott.
