Irodalmi Szemle, 1966
1966/9 - FIGYELŐ - Ladislav Ťažký: Az udvar bevétele (regényrészlet)
Inkább elismervényt írj arról, hogy mivel tartozol neki. Azokat írd fel, akik Perunt siratják, felőlünk azt csináljátok vele, ami jólesik. Éretlen kölyök vagyok, nem bírok megülni egy helyen, a rács a homlokomat sérti, szememet a világ. Ondro füzetet húz elő a bőrtáskából, kincstári papírt és örökírót, megörökíti a rebellisek nevét. Hivatalos személynek hátat fordítani szigorúan tilos, büntetendő, a fekete tolinak és fehér papírnak rettenetes az ereje. A perunfalvi férfiak elol- dalognak, az arcukat nem látni, a lábak lassan haladnak, megálltak, visszajönnek, csak egypár megy közülük tovább, az, aki békességet akar a hivatalokkal, Ondro csendőr, Ondroval méginkább békességben akarnak élni, ismerjük mi egymást, perunfalvi testvéreim, nagyon jól ismerjük egymást, ordíts, próféta, hadd hallják a bilincseim a hangokat, kiáltsd szét, hogyan hurcolták meg az igazságot. Emberek ...! Nem vagyunk mi emberek, kutyák vagyunk, csak ugatni tudunk, csak ugatni, semmi többet. Uh! Uh! Szégyen gyalázat, emberek! Biblička, te százéves próféta, köszönöm! És imádkozni is tudunk ... hehehe ... arról megfeledkeztél, Biblička! Tudok én, imádkozni is tudok, jobban, mint te. Tudsz, de csak zeneszó mellett. Akkor, ha félek. Mindnyájan féltünkben imádkozunk. Ha zene szól, erősebb, bátrabb az ember, bátrabban is hal meg, hamarabb is verekszik össze a másikkal. Bolond beszéd, zeneszó mellett dalolni kell, imádkozni csak szokásból imádkozunk. Emberek, a törvény nevében felszólítom magukat, oszoljanak! No, végre, Ondro, de rég hallottuk már ezt, régen bizony, és csehül, Ondrík, mehetsz vele a falnak! Emberek, legyenek észnél, nekem az a kötelességem ... Tudjuk, a törvény ... nekünk is kötelességünk ... Ondro ír, a híd és az utca lassan kiürül, a ráccsal szemben megállnak a lábak, ki ismer rátok, perunfalviak, a görbe lábatokról, csizmátokról, a fekete bricseszetekről, a nadrágról csak a feleség ismeri meg az urát. Nem, nem fogok rátok kiabálni, se kiabálni, se könyörögni, komák, sógorok, unokabátyák, bácsi- kák, nénikék, iskolatársak, barátok, perunfalviak ... Ondro visszahelyezi a kincstári noteszt a kincstári táskába, az embereknek eszük van, Ondrónak meg ereje. Az államnak ereje és hatalma van. Perunfalván Ondro az állam. Gyere, Suchý, a húst menteni, teknőben húzzák a szomszédék húsát, a füstölőt a gyerek csinálta .. . Hol vagy, Suchý? Az ágy alatt leltük. Ez is jómadár. Pont jókor jöttünk. Mit találtatok, zsákokat? Hagymát? Valami súrlódik, zsákot vonszol valaki a padlón ... Ez aztán a fogás, írjad Čikit! Újságírókat kellett volna hívni... Majd mi megírjuk az újságoknak ... A perunfalvi lábak már nem rácsozzák a cellám ablakát, a lábak visszatértek a hídra, a kerítés léceire újra felszúródtak a fejek, és meghúzódnak Domina tejesköcsögei mögött. Mindent felrakunk. Hadd győződjenek meg végre az elvtársak, most igazán meggyőződhetnek, és nem fogják tovább védeni. Az éléskamrában tarisznyák, dobozok zörögnek, a padló remeg, a zsákvászonba bújt fiúk még mindig zsákok után kutatnak. írjad, Cikit! Ne ordíts, Staško, itt a papírom meg a ceruzám. Perunfalva nevet, fogatlan szájakat, rossz fogakat mutat a járásnak s a világnak. Biblička úgy áll a sihederek között, mint bölcs a tudatlanok között, a bricsesznadrág kopott szélei úgy elállnak rajta, mint fején a fülek. Nem is tud írni! Kicsoda? Hát az elnök ...! Hahaha! Cirkusz áll az udvaron, Ondro haragszik, előszedi a noteszt, s már senki sem nevet, Ondro mérges, a gyerekek megint felültek a kerítésre, mint a verebek, vihorászva csiripelnek, szemben is ülnek a szomszédék kertjében, semmit se tehetsz, Ondro, a törvény a gyerekek pártján van, a republika ifjúságának nevetnie kell. Törvény írja elő a nevetést. Hagyjátok abba a gúnyolódást! Mi nem gúnyolódunk, mi csak azt mondtuk, hogy az elnök nem tud írni. Hát tudsz írni, Cikit, vagy sem ? Tudok, tudok egy kicsit, csak meg akarnak alázni. Gyerekek, mit lábatlankodtok itt? Éhesek vagyunk. Ki gyerekei vagytok? Perun Štefáné. Hányan vagytok? Hatan. Szaladjatok az anyátokhoz, de máris. Ezek a mi gyerekeink, a Štefan gyerekei.
