Irodalmi Szemle, 1966
1966/9 - FIGYELŐ - Ladislav Ťažký: Az udvar bevétele (regényrészlet)
Hová tegyük, Ondrej? Beviszem az irodára. Hohoho! Nem maradhatsz mellette, itt van rád szükség. A pincébe dobjuk a farkast, övé lesz az egész pince, hehehe! Farkas a pincében! Hahaha! Vigyázz a farkasra, fekete, ne vicsorogj! A kis fekete tudja, hogyan kell bánni a bilincsbe vert kulákokkal, ismeri a pincémet. Hogyan is...? Megvan! Staškónak hívják a kis feketét, persze, hogy Staškónak. Érzem, ahogy belém rugdal. Ezt nem kellene csinálnia, megrúgtam, állítólag nem kellett volna, te mondtad, félszemü. nem is tudom, hány láb rugdal egyszerre, a bokám fölött nem kellett volna, ott viszeres a lábam, ha felkelek, mindig a balra támaszkodom, nem kellett volna, nem érzem a lábam, a kerítésen a fejek ordítoznak, a pince homályából már csak azokat látom, nem kellett volna, akkor nem zuhantam volna arcra, féllábon nem tudok állni, eleven húscsomó gurult le a pincébe, a bal bokám fölött igazán nem kellett volna ... Őrültek, ne dobáljatok, agyondobjátok a feleségemet ...! Ebből az udvarból ki nem mentek. Ügy látom, úgy érzem, hogy ég a vérem, égeti a testemet, hogy a számban parázs van, hogy a szememből lángok csapnak ki. Vörös, kék a testem, holnapra megfeketedik, mint az elégett fáklya. Ondro, ezt nem kellett volna, a zsákok élettelenek, de én a zsákokat se dobáltam le a lépcsőkön soha, szétszakadtak volna, a krumpli lehorzsolódik, megrohad, a zsákos fiúk csak segítettek, tudom, hogy egy csizma is belém rúgott, Nyikoláj se dobatta le a feketét a pincébe, láttam, ha nem vagyok vasban, megkapaszkodom, előre tartott kézzel zuhantam volna a répa közé, világosságot gyújtok, a gyerek a pincébe is bevezette a villanyt, az ablakot is berácsozta, nem az apja, hanem a tolvajok miatt. Magam építettem a börtönömet, mondták, magam ítéltem el magamat, magam ugrottam a cellába, magam, mindent én magam ... bűnös vagyok, ha nem lennék a világon, ez nem fordul elő. Alá s fel járok a pincében, hátra tett kézzel lépkedek, botladozok a vörös répafejeken, fáradtan ereszkedem le rájuk. Látom a világot, amit a rács négyzetekre szabdal, a négyzetekben látszanak a kerítésnek támaszkodó lábak, az ablak nyitva, megismerem a perun- falvi férfiak, nők hangját, a rácsok előtt ott áll az úton az egész falu, Biblická hangját jól ismerem, talán az övét legjobban. Az úton csillog az aszfalt, a pincébe veti a napfényt, elvakítja a fogoly könnyes szemét, bevilágít a cellámba, halottsárga répafejekkel telt koporsómat két fényes szög metszi, a rabszolga kezén a hatalom karperecei csillognak. Eltemetett sírásó vagyok. A hatalmasokat nem fejjel lefelé dobálják a sírba, szépen, vízszintesen engedik le őket. Fel kell venni a jegyzőkönyvet. Netn lesz rá szükségetek, ebből az udvarból ki nem jöttök! Ez nem magukra tartozik polgártársak! Nekünk nem hoztál bilincset, Ondro? Hányjuk le a búzát, majd hoz a félszemű bilincset a járásról. Nincs nekik annyi kovácsuk ... Dehogy nincs ... Az emberek igen nevetnek, baj lesz, a pincében zümmög a nevetésük, betör hozzám az ablakon, a rácson széttöredezik, apró szilánkjai a bűzlő répa közé hullanak. Na, fekete, hát ehhez mit szólsz, feljegyezted-e a nevetést is? A jegyzőkönyvben mindennek ott kell lennie. Tudom, hogy a pincét nem felejted el. Nem tudod ... Utat, polgártársak! Ebből az udvarból ki nem jöttök! Hogy nem megyünk? Mi ráérünk. Oszoljanak, mert még küldeni is fognak bennünket. Kergetni fogunk benneteket, nem küldeni! Ondrej, írd fel a nevüket, te ismersz mindenkit. Én addig ellenőrzőm a házkutatást. Szemet szemért... Čikit, te vagy a tanú, te írod a jegyzőkönyvet. A búza le van mázsáivá ... És szétszórva az udvaron ... Hé, menyecske, vidd az anyósodat, ne piszkítsa a gabonát...! No, látod, már rég elvihetted volna! Hívtuk a mentőket... Az engem nem érdekel, gyerünk Čikit. Ondrej, csinálj rendet. Nem vagyok én mindenkinek Ondrej ... A menyem elvezette Dominát, hallom, ott sóhajtozik az öreganyám szobájában, lépések dongnék fölöttem, ugyan mit akarnak még, a konyhában edény csörög, a kredencben turkálnak, Ondro az úr, a notesz előtt megju- hászodtak az emberek, a kakas újra a kacsa fejére vágott a csőrével, most megint... kakas, ezt nem kellett volna. Emberek, felszólítom, hogy oszoljanak, vagy felírom a nevüket. írd csak, Ondro, mi már aláírtunk, írd fel és add össze, mennyi szlivovicát ittál meg Perunnúl. Mért nem ordítod, hogy a törvény nevében, hallod-e, Ondro!
