Irodalmi Szemle, 1966
1966/1 - FIGYELŐ - Julian Kawalec: Kettéhasadt élet
verni darabokra az ilyen arcot, mint a párás ablakot, mert azt hiszed, belepillanthatsz, mi van benne; minduntalan viszket a tenyered, és legszívesebben szétvernéd saját apád hallgató, zárt arcát, anyád ráncos, mindig egyforma képét, amely a gőzölgő krumpli fölé hajol, nem sajnálnád saját fivéred, sőt nővéred tartózkodó arcát sem, aki látszólag megbékélt sorsával, sőt büszke is erre. Néha úgy tűnik, le tudnál rombolni és felégetni mindent, ami az udvarodban épült, szét tudnád vájni és hányni a földet a tarlón, csakhogy az emberi arcok leleplezzék magukat, és az emberek végre megmutassák, mi rejtőzik bennük. A nyomozásnál és a tárgyaláson természetesen nem hangzottak el ilyen patetikus vallomások, és senki sem bocsátkozott a részletekbe, de amit a vádlott imitt-amott mondott, abból következtetni lehetett, hogy a gyilkosság elkövetése után másképp nézte az emberek arcát, gyanakodva, mert hasztalan várta, hogy egyetlen arcizmuk megremeg, s ez elárulja rejtett gondolataikat és szándékukat. 8. A törvényszék gondosan gyűjtötte az adatokat, amelyek valamilyen módon fényt derítettek a vádlott életére, aki egyedül maradt szemtől szembe titkával, és így nem kerülhette el a háború időszakát sem, és lehetetlen volt, hogy ne tegye fel a kérdést: — Vádlott, mit csinált a háború alatt? — Wojciech sokáig törte a fejét, s nem tudott mondani semmit, hiszen a háború alatt tényleg nem csinált semmit, csupán tovább élte titokkal terhelt életét. A háború számára nem volt kegyetlen, hiszen nem kellett őrizni a titkot, az mintha elsüllyedt volna, mintha az ő gyilkosságát a számtalan gyilkosság mélyén betemette volna a tömegöldöklés hallatlan terhe, és így az övé súlyát vesztette. S a titkot mégis magában hordozta, mégis bensejében nyugodott elrejtve, mert a háború sem fosztotta őt meg egészen titkától. A törvényszék, amely a bűnvádi eljárásnál kénytelen ragaszkodni az események időrendjéhez, áttért az 1945-ös és a következő évekre, tehát az első békeévekre, amikor Wojciech titka visszanyerte a régi erejét, amikor ismét uralta gondolatait, amikor a titok súlya talán még jobban ránehezedett, mint azelőtt, és egyre elviselhetetlenebbé vált. Ha gyarapodik a földed, ha az uradalmiból néked is juttatnak, és kis gazdaságodhoz teljes öt holdat csatolhatsz egy táblában, azt akarod, hogy mindennek őszintén örülhess, és hálás volnál, ha minden rossz titoktól megszabadulnál, mert ezek téged csak mesterkélt örömre ítélnének, amely a titkod leplezéséhez szükséges. Am ha csak egy ilyen súlyos titkod van, az öt hold úri földből sem lehet teljes és tökéletes örömed, mert tovább kell gondolkodnod, hogyan őrizd a titkot, hogyan biztosítsd még jobban az emberek elől. A biztonság érzésére van most szükséged, amikor jobb helyzetben vagy, amikor az úri földből öt holdat juttattak neked, és amikor hajnalban kijöhetsz a kerítéshez, és onnan nézheted azt a darab földet. Hajnaltájt sápadtnak látod, mert köd van, de a tiéd, és félted, mert őszintén örülsz neki, és örömet szerez a téged elfogó félelem érzése is, amely utasít, hogy nyújtsd ki a kezed, érintsd meg a földet, és vegyél belőle egy rendes dűlőt. Félsz tőle, hogy olyan könnyen magadévá teheted, és száraz, izzadtság nélküli homlokkal és friss kézzel közeledhetsz hozzá. Rá kell ott beszélni téged, hogy elfogadd; és most szinte szokatlanul gyötrődsz, mert úgy tűnik neked, hogy nem érdemied meg ezt a földet, amikor aggály nélkül letérhetsz mezsgyédről, ráléphetsz a volt úri földre, és azt mondhatod: enyém. „Enyém“ — ezt a földről nem mondod gyakran, ehhez kellő bátorság kell; bátor legyen az az ember, aki a nagy ötholdas dűlőre azt meri mondani: — Ez az én földem. Eljön az az idő, amikor te messzire behatolsz földedre, tehenet és lovat vezetsz, és apád, fivéred vagy nővéred kísérnek; s körös-körül az történik, ami mindig, amikor az ember a földeken, mezőn, réten, szántón lépked: a föld mozdul a talpad alatt, az apró göröngyök, még mélyebben nyomódnak a láb súlya alatt, a nagyobbak a felszínen maradnak, a pondrók sietve eltűnnek, tapsifüles ugrik a barázdában, majd a földhöz simul, felijesztett madár máshová repül; körös-körül az történik, ami történni szokott, és félelmed megszűnik, megállsz, hiszen arra, hogy a végtelen, tiszta örömet befogadd, kitárod karodat — és akkor eszedbe jut, hogy erre nincs jogod, mert Wojciech Trepa vagy, és őszintén nem örülhetsz, mert mesterkélt mosolyra ítélted magadat; és rájössz arra, hogy éppen most, amikor van elég földed, és felszánthatod a mezsgyét, amely a te földedet elválasztja az uraságétól, három tehenet és egy pár lovat tenyészthetsz, amikor minden a tiéd lehet, félelmed még fokozódik, nehogy kitudódjék, amit elkövettél, és titkodat — bármibe kerül is — őrizned kell. Titokban kell tartanod a gyilkosságot, bár most, amikor urasági föld birtokába jutottál, egyszerre megszűnt a gyilkosság oka, megértetted, hogy ha 1930 tavasza 1945 tavasza lehetne, ezt a gyilkosságot el nem követed, mert elég volna a föld neked is és Jadwiga nővérednek is; mert az emberek elvették az urak földjét; az is
