Irodalmi Szemle, 1966
1966/9 - MAI FRANCIA KÖLTŐK - René Char: Felfüggesztett eros
így hát ez a nap lett a nagy tárulkozás napja így hát ez a nap lett a nagy tárulkozás napja. Felejtve a tengeri utazóládák képét, a régül is eltűnőt, az erőlködést abbahagyva, átengedtem testemet a barázdán átszakadó folyadéknak, a világ végéről jövőnek. Vízmosás voltam én is, vízbefúlt voltam, hajózás voltam. Alkotmány-termemet, a követek termét, az ajándékok és csereberék termét, ahová első vizsgálódásra beléptetem az idegent, minden termem elvesztettem, szolgálóimmal egyetemben. Egyedül voltam, viharosan megrázva, miként kemény nagymosásban piszkos zsineg. Villogtam, vagdalóztam, vonítottam a világ végéig. Vacogtam. Vacogásom ugatás volt. Futottam, lerohantam, fejest ugrottam az áttetszőbe, kristályosán éltem. Néha üveglépcső, Jákob-létrája-lépcső emelkedett a teljességbe, három- élet-alatt-se-mászhatom-meg-lépcső, Bábel tornya óta a leghülyébb vállalkozás, a legcsodálatosabb, tíz millió fokos lépcső, pihenő nélküli lépcső, égigérő lépcső. De eltűnt nagyhirtelen. Ügy eltűnt az égigérő lépcső, mint pezsgőből a buborék, és folytattam siető hajózásomat, a gurulás ellen küzdve, a felszívás, a hányódás ellen küzdve, a felpattanó végtelen kicsi ellen, a kifeszített vásznak és íves-paták ellen küzdve. Néha óriási tengeri csillag tapadt hozzám apró szívócsöveivel, oly bennsőségesen, hogy azt hittem, én lesz belőle is, vagy belőlem ő. összehúzódtam, vízhatlanná és zárttá nyomo- rodtam, de mindenki aki összezsugorodik, hirtelen fellazul, feloldódik az ellenség is, mint vízben a só, és újra hajózás lettem, hajózás mindenek előtt, tiszta és fehér tűzben csillogva, ezer vízesésnek, habzó szakadéknak és forgolódó vízmosásnak válaszolva, bár áthaladóban meggörbítettek, összegyűrtek engem. Aki süllyed, nem lakhat. Oly felejthetetlen, oly egyedüli, oly hatalmas volt ezen a napon a rajtam keresztül zúduló patakzás, hogy minduntalan az járt az eszemben, egyedül az, „hamarabb megértene engem butasága ellenére egy hegy, vízeséseivel, szakadékaival, patakzó lejtőivel a hegy — mostani állapotomban — mint egy ember ..." Ford.: Papp Tibor Költőóriás. Tiszta, végletekig sűrített verseiben a délfrancia vidék káprá- zik, és a képzelet minden kiterjedését magáénak követelő ember él, tervez; de szürrealista korszakából — Paul Éluard és André Breton mellől indult — merészséget, robbanékonyságot is hozott magával. Költészetbe vetett hitét, mondanivalóját — boldogságról, átélt emberségről (az ellenállók sorában kimagasló helye volt) — a képek szakadatlan csatornáin át áraszt- ja-küldi az olvasó felé. A második világháború alatt és közvetlen utána írt műveivel jutott el a legnagyobbak közé. 1907-ben született, 1942 óta írt verseket. Fontosabb kötetei: Le mar te au sans mait re (1934), Seuls D emeur ént (1945), Feuillets d’Hypnos (1946), La parole en a r chip el (1961). Fél útját bejárta már az éjszaka. S az égbolt egész halmaza e pillanatban a szemembe fért. Megláttalak, zaklatott űrben első és egyetlen isteni nőstény. Letéptem végtelen ruhád és lehoztalak mezőmre mezítelen. S alattunk mindenütt a föld hánytorgó humusza. Repülünk a kegyetlen térben, mondják szolgálóleányaid — vörös trombitám kemény ütemére. René Char felfüggesztett eros
