Irodalmi Szemle, 1966

1966/1 - FIGYELŐ - Julian Kawalec: Kettéhasadt élet

említést tett. Józef kitárta súlyos, kérges kezét, és rámutatott arra az egy holdra, a legszebbre, a legjobb fekvésű földre, és azt mondta a szőke legény apjának: — Ezt nekik adom —, mire Katarzyna, hogy férje kijelentésének nagyobb nyomatékot adjon, utána ismételte: — Nekik adjuk —, hogy Mikolaj Ko- tulának és a szőke legénynek ne legyenek kétségei, vajon Jadwigáé lesz-e az a föld. Mikolaj Kotula erre elmosolyodott, és fia, Karol, a szőke legény, aki kedvező helyzetet teremtett, ugyanazt tette, mire Józef a kezét, amellyel a földet mutatta, leeresztette, mégpedig gyorsan eresztette le, mert megértette, hogy túl soká mutogatja azt az egy holdat. Mikolaj Kotula rejtélyesen mosolygott, szó nélkül megfordult, s kezével Józef Trepa félholdas kis szántójára mutatott két barázda között, és hozzátette: — Adjátok ezt is hozzá! —, majd ismét, még mindig azzal a jólelkű mosollyal, miután egész testével megfordult, és Józef Trepa másik félholdas darabjára mutatott: — Ezt is adjátok hozzá!

A bíró és én, az állámügyész, mindketten tudatosítjuk azt, hogy e részletek a tanúk emlékezetébe vésve, csupán töredékei annak a hosszas megbeszélésnek, amelyre 1930 tavaszán sor került azon a tisztáson. A tanúvallomások szerint ez eredménytelenül végződött, sőt elmélyítete a két család közötti ellentéteket. A szőke legény, de apja és bizonyára anyja is tisztában voltak azzal, hogy Józef a lányának, aki mint megnyasszony és feleség jönne házukhoz, csak egy holdat ad, viszont Józef, Katarzyna, Jadwiga és a fiúk azzal jöttek tisztába, hogy Karol és szülei nem engednek, és követelni fogják az egy holdat a lejtőn, félholdat a nagy dűlőben, s a másik felet pedig a kiserdő mellett, tehát összesen két holdat. Követelhetik, sietség nélkül, egész hónapokat hallgathatnak, mert előnyös helyzetbe juttatta őket a fiuk, a szőke legény.

Am a Trepa családnak mielőbb rá kell vennie Kotuláékat, hogy megelégedjenek az egy holddal, sietniük kell, mert Jadwiga már lazán felkötött kötényben jár, és a látszat kedvéért mögötte keresztbe fonja karjait, mintha bő lenne a kötény. Ez a szembetűnő különbség a két család között már akkor látszott, amikor a tisztáson véget ért a megbeszélés, és szó nélkül hazaértek a mezőről.

Arról, ami Trepáék otthonában játszódott le a visszatérés után, ma csak Jadwiga, Wojciech, a vádlott, Sztaniszlaw, a vádlott testvérbátyja és tán az apjuk, ez a nyolcvanéves aggastyán beszélhet — persze ők sem pontosan. Vallomásaikat, amelyekből kirajzolódott az igazság emlékezetükben őrzött töredékes képe, az én képzelőtehetségem, tehát a parasztfiú és egyben

államügyész fantáziája egészíti ki, amely az igazság kis foszlányait a valószínűség kapcsaival fogja egészbe, és így a lehető leghitelesebb képet alkotja.

A Trepa család berkeiben csend és hallgatás uralkodott a visszatérés, első perceiben. Katarzyna azon nyomban ennivalót készített a malacoknak, főtt krumplit tört a puttonyban, mert megijedt a csendtől, de talán még jobban attól, hogy a csend talán nem tart sokáig. Végül is az apa törte meg egy kérdéssel, azzal a legostobább, leggyámoltalanabb kérdéssel, amely az embereknél, gondolom, talán éppen ezért ismétlődik állandóan, tehát a legemberibb és legembertelenebb kérdéssel: — Most mit tegyünk? — Kérdés közben Jadwigára tekintett

— kidomborodó hassal állt, felsőtestével kissé hátrahajolva, s úgy tűnt, hogy még lazább, bővebb kötényre volna szüksége, — mondom

— Jadwigára nézett, és kiköpött, ő meg sírva menekült a szobába, és bevágta maga mögött a szűk ajtót, amely a konyhát a szobától elválasztotta. Józef pillanat múltán utánaszólt:

— Jadwiga, gyere ide! — Amikor nem jött, még egyszer szólt: — Gyere a konyhába, Jadwiga! — Csak erre tért vissza, nem sírt már, csak a szeme alján vöröslöttek a karikák; és hónapok óta először nézett szembe az apjával, s bár szót nem ejtett, nyilvánvaló volt, hogy most már ő fogja kicsikarni azt a két holdat, hogy a szőke legény pártján áll, hogy még jobban kifeszítheti felsőtestét, és tenyerével rácsapva kidomborodó hasára, felkiálthat:

— Muszáj megadnotok a két holdat, mert fattyút fogtok nevelni! — De mondhatja szép szóval is, mosolyogva: — Meg kell adnotok a két holdat, mert fattyút neveltek majd. — Azt is megteheti, hogy semmit sem szól, csak szégyentelenül kidülleszti gömbölyű hasát, ami annyit jelent, mint a kimondott szó: — Meg kell adnotok a két holdat, mert különben fattyút neveltek! — Mert ő már megtette élete döntő lépését, és a fal, torlasz vagy határ mögé jutott, amelyet a szégyen, istenfélelem, családi kötelékek vontak köréje, no meg az a gyermekkora óta beléoltott erő, amely az embert visszatartja az angyalfehér színnel elé rajzolt kör átlépésétől, a körtől, amely falat, torlaszt vagy határt jelent. Ez annyit jelent, hogy most már szabad, mehet a földekre, felemelhet onnan egy göröngyöt, megcsókolhatja, és megütheti vele apját, anyját, fivérét, mindenkit, aki közeledik, hogy elvegye tőle a földet. Józef mindezt bizonyára megsejtette, mert amikor visszatért a konyhába, már nem kisírt szemmel, hanem hűvös, elszánt tekintettel és bátran nézett a szemébe, így szólította őt:

— Jadwisa. — „Jadwisa“: jó néhány hónapja vagy talán éve, sőt úgy vélem, hogy azóta nem