Irodalmi Szemle, 1966

1966/1 - FIGYELŐ - Koncsol László: Ozsvald Árpád: Földközelben

tatott témakört is képes frissen, egyénien megeleveníteni. Egy kissé fáradt, halk tónusú képeivel árulja el, hogy átlépte a látványt: olyan a hangja, mint aki már a passzív szemlélődésbe is belefáradt, mint akit a puszta látvány is felráz és kimerít. A mai Ozsvald „Odüsszeusz“-ban találta meg önmaga tükrét: „Ülök a sziklás parton, / én, tengerek legendás vándora, / Odüsszeusz... I Őszül a hajam, deret virágzik, / erőm is elhagy, mint öreg fát a nedve, / harcolni ismét, ölni parancsra / ily vén embernek nincs már semmi kedve. I

Házamnak kék füstjét kémlelem, I asszonyom fáradt énekét hallgatom, / és elmerengek még a tengeren, t ha rőt palástját felveszi az este. / Meg kell hogy békítsen a nyugalom, / de tudom, fiam újra tengerre száll.“ Egy kicsit a megfáradt, egy kicsit a révbe ért férfi rezig- náciőja ez, azé, aki kiszakadt az ősi közösségből, részben a saját, részben külső erők akaratából, új tájak meghódítására indult, aztán belefáradt, bölcsebben nézi a világot és igen-igen kívánja az elveszített és újra megtalált otthon nyugalmát.

Qldrich Rakovec: A kisoldali hídfötornyok