Irodalmi Szemle, 1966
1966/8 - FIGYELŐ - Václav Havel: Értesítés (Játék 12 képben) (Részletek)
S ugyanakkor a hivatali érintkezésben a természetes nyelvek legnagyobb gyengéje a megbízhatatlanság, amely alapvető építő egységeinek, a szavaknak többértelműségéből és felcserélhetöségéből következik. Valamennyien tudják, hogy a természetes nyelvek esetében hányszor elég csak néhány betűt felcserélni (például kecskefecske, Gizike-gőzeke), vagy egyszerűen egy betűt kihagyni (ökör-kör), s a szó egész jelentése megváltozik. S akkor még nem is szóltunk a homonímákról; mennyi kellemetlenséget okoz a hivatali érintkezésben, ha két különböző jelentéssel bíró szó ugyanúgy íródik (érem — érem), vagy majdnem ugyanúgy (falu — falú). A pti- dépé jelentősége abban rejlik, hogy a szavak kölcsönös hasonlóságának céltudatos korlátozásával a pontosságnak, megbízhatóságnak és egyértelműségnek olyan fokát biztosítja a közlésben, amely egyetlen természetes nyelven sem érhető el. A pti- dépé emellett abból a feltevésből indul ki, hogy ha a szavaknak csak a legkisebb mértékben szabad egymásra hasonlítaniuk, akkor a legkevésbé valószínű betűkombi- nációkból kell állniuk, ami annyit jelent, hogy a szóképzésnek olyan alapelvből kell kiindulnia, amely a lehető legnagyobb nyelvi redundációt eredményezi. A redundáció ugyanis mint a maximális és valóságos entrópiának maximális entrópiára vonatkoztatott és százalékban kifejezett különbsége — éppen azt a többletet célozza, amellyel bizonyos közlés kifejezése az adott nyelvben hosszabb, tehát kevésbé valószínű, mint amilyen az egy maximális entrópiával bíró nyelvben volna, ahol is minden betűnek ugyanaz az előfordulási valószínűsége. Röviden: minél nagyobb egy nyelv redundációja, annál megbízhatóbb a nyelv, mert annál kisebb a veszély, hogy a betűk felcserélődnek, és figyelmetlenségből vagy a gépíró hibájából a szöveg jelentése megváltozik. (A hátsó ajtón belép Gross, kezében az értesítés, átmegy a termen, s az oldalsó ajtón át távozik.) Mivel éri el a ptidépé ezt a magas redundációt? Egyszerűen: az úgynevezett 60 százalékos hasonlótlansági elv következetes érvényesítésével, ami annyit jelent, hogy minden ptidépé szónak legalább hatvan százalékában kell különböznie bármelyik hasonlóan hosszú ptidépé szótól, vagyis az illető szakaszt magába foglaló bármelyik rövidebb szótól. így például az ábécé 26 betűjének ötbetűs kombinációiból, amelyeknek összesen 11881376 a száma, 432 kombinációt lehet kiválasztani, amelyek az egész számhoz viszonyítva kölcsönösen három betűvel, tehát 60 százalékban különböznek egymástól. Ebből a 432 kombinációból 17 a többi követelménynek is megfelel, így tehát ptidépé szavakat alkot. Ebből az is világos, miért fordulnak elő a ptidépé nyelvben gyakran nagyon hosszú szavak is. KALOUS (jelentkezik): Kérem — PERINA: Tessék! KALOUS (feláll): Megmondhatná, hogy melyik a leghosszabb ptidépé szó? (leül) PERINA: Természetesen. Ez a szó a parti fecske jelölésére szolgál, és 319 betűből áll. De menjünk tovább: hogyan oldja meg a ptidépé egy-egy ilyen hosszú szó esetében az áttekinthetőség és a kiejthetőség problémáját? Egyszerűen: a betűk közül itt-ott a szó belsejében is kimarad egynéhány, úgyhogy a szót tulajdonképpen bizonyos kisebb vagy nagyobb számú, úgynevezett szó alatti szavak képezik. Emellett azonban a szó hosszúsága nem lehet véletlen, minthogy a ptidépében semmi sem lehet véletlen. A ptidépé szókincse ugyanis teljesen logikus alapelveken nyugszik: minél egyszerűbb a szó jelentése, annál rövidebb a szó. így például az eddig legáltalánosabban ismert fogalom, mármint a „bármi“, a ptidépé nyelvben úgy hangzik, hogy gh, tehát csupán egy kétbetűs szóval jelölik. Létezik ugyan egy rövidebb szó is, az f, ennek azonban eddig még semmilyen jelentése sincs. Meg tudná nekem valaki mondani, miért? No? (Egyedül Kalous jelentkezik) Nos, Kalous! KALOUS (feláll): Kérem, ez tartalék. Ha a tudomány valami még általánosabbat fedez majd fel, mint a „bármi“, azt fogják ezzel jelölni. PERINA: Helyes, Kalous! Egyes! Vége a második képnek. NEGYEDIK KÉP (Az igazgató irodája. Itt van Balázs és Kubs is, csendben várakoznak. Kubs füzetet tart a kezében. Anna fésülködik. Egy kis idő elteltével a hátsó ajtón át befut Gross. Leül, közönyt színlel. Egy pillanatig vészjósló csend.) BALÁZS: No, mi az? GROSS: Mi volna ... BALÁZS: Letelt az óra. Már észhez tért? GROSS: Nem! BALÁZS: De remélem, észrevette, hogy hivatalunkban a ptidépé bevezetése sikeresen folyik! Mit szándékozik tenni? GROSS: Megállítani. ANNA: Igazgató kartárs, elmehetek répáért? BALÁZS: Hogy akarja ezt véghezvinni? GROSS: Utasítást adok, hogy állítsák le a ptidépé bevezetését, és szüntessék meg a használatát. BALÁZS: Maga ezt nem teheti meg. GROSS: Miért? BALÁZS: Nem adott utasítást a bevezetésére meg a használatára, tehát nem állíthatja meg, és nem is semmisítheti meg. GROSS: Akkor majd ön végzi el! BALÁZS: Csakhogy én sem adtam ki ilyen utasítást! Ugye, Kubs? (Kubs bólint)
