Irodalmi Szemle, 1966
1966/8 - FIGYELŐ - Deme László: Az újságnyelv hármas problémája
ez a személytelenített forma olyan sikeresen eltakar! Pedig a fogalmazó nemegyszer leleplezi magát, hogy ez a körmönfont kifejezésmód neki sem „anyanyelve“, hiszen maga is belebonyolódik, belebotlik; néha a képzavarig is eljut vele. íme csak; „A természetben levő állat- és növényvilággal, ásványokkal, természeti erőkkel oly módon és takarékosan kell gazdálkodni, hogy elegendő maradjon belőlük az utánunk következők létéhez és kulturális életéhez szükséges mennyiségben“. — „Pártunk XIII. kongresszusa előtti téziseiben az állampolitika rangjára emelte a nők társadalmi és vezető pozíciókban való részvételének fontosságát“. — „Az ajtónkat ismét döngeti a már oly jól ismert kérdés.“ — És így tovább. Vajon mit szól ehhez János bácsi és Juli néni, a szlovákiai magyar olvasó? Ügy érzi-e: az ő szívéből szólnak, és az ő szájával? Itt magától kínálkozik mentségként: hogy a szlovákiai magyar publicisztika mindezt a magyarországitól tanulta. — De hát miért tanulta meg? S miért ad neki továbbra is menedéket, mikor a pesti újságírásból már kikopik lassan? Befejezni aligha lehet ezt a témát; de ennél a pontnál most talán abbahagyhatjuk. Azt kérdeztük a bevezetőben: mennyiben tükrözze az újság olvasójának nyelvhasználatát, és mennyiben próbálja formálni, a mindennapok nyers valóságának föléje emelkedve. A választ az elmondottak után valahogy így adhatnánk meg: használjuk a mindennapok nyelvét, amíg ez nem jelent lesüllyedést hozzá; és példaadóan, nevelő módon emelkedjünk fölébe, amíg ez nem eredményez elszakadást tőle. Az olvasó a sajtót érteni akarja és magáénak érezni; de felfelé akar nézni rá, és tanulni tőle — nyelvében is. Deme László Szabó Gyula: Védelem („Ecce vita" sorozat, 13.)
