Irodalmi Szemle, 1966

1966/8 - DISPUTA - Rudolf Chmel: A komplex irodalomtörténeti kutatás igénye

pásokat. Akkor majd lehetetlen lesz ilyeneket állítani: „főleg azáltal léteztünk, hogy visszaverődtünk a magyaroktól... hogy kívülük és ellenük voltunk...“, vagy hogy gyűlöletünk a magyarokkal szemben „mitologikus“, ahogy Vladimír Mináč mondja. Ugyanis egy nemzet sem csupán a külvilág számára, hanem mindenekelőtt belsőleg, befelé válik nemzetté, történelmének benne magában, s csak másodlagosan rajta kívül van értelme. A nemzetiségi kérdés — kivált a szlovákoké és a magyaroké — kényes és bonyolult ügy, ezért mutatkoznak tisztázása közben mindkét oldalon értékeltolódások, hátsó szándékkal való vádaskodások és egyebek. Itt a gépies vulgarizálás, és persze a fölösleges eszményítés segít a legkevésbé. Ha sikerül választ adnunk a fölmerült kérdésekre, ezzel a szlovák és a magyar nemzet mai kapcsolatain is javítunk.

A magyar-szlovák irodalmi kapcsolatok vizsgálatának legfontosabb problémája a koncepció körvonalazása, néhány módszertani kérdés fölvázolása és a vizsgálat tartalmának a meghatározása lesz. Ezek a kérdések nem új keletűek. A szlovák-magyar irodalmi kapcsolatok minden kutatója kénytelen volt megállni mellettük. Pavol Bújnák és az őt követő R. Uhlár már régebben alkalmazta Taine néhány szempontját; koncepciójuk egyoldalúságát főleg irodalmon kívüli tényezők szabták meg, bizonyos lélektani körülmények túlzott hatása (a szerző iránt érzett rokonszenv stb.), ezek a kölcsönös kapcsolatok jelentőségét nagy mértékben csökkentették. Bújnák koncepciójában (bár objektíve haladó volt, és Szlovákiában magyar szimpátiákkal vádolták) megtalálható a dilemma lényege, amely ma sincs kielégítőn megoldva: a szlovák-magyar irodalmi kapcsolatok vizsgálatának kétfajta megközelítése úgy, hogy vagy a pozitív, vagy a negatív kapcsolatok, azaz „konfliktusok“ kerülnek előtérbe. Ezzel tehát (ismét hangsúlyozzuk: Bújnák a szlovák hungarisztika úttörője, és műve objektíve haladó) a szlovák-magyar irodalmi kapcsolatok koncepciója irodalmon kívüli alapokra épült, s ennek az lett az eredménye, hogy átvettük a letűnt monarchia régi antagonizmusát, s a következmények mindmáig elő-előbukkannak, mivel a mai kutatómunka folyamán lényegében két koncepció találkozik. Az egyik, amelynek támogatója szlovák részről főképp Mráz volt, tárgyszerű helyességgel ellenezte, hogy elkendőzzük, mentegessük, idealizáljuk a szlovákok és a magyarok között felmerült nemzetiségi és más (tehát irodalmi stb.) viszályokat, hogy a történelmi igazság rovására kerüljük ezeket a „negatív kapcsolatokat“. Ennek a szempontnak azonban, amely érvényesülhet a történelmi-politikai vizsgálódásban, az irodalmi kutatómunkában nehéz hasznát vennünk, mert például Janko Kráľ és Petőfi költészetének a vizsgálata nem a politikai nézeteltérésekre vagy más történelmi .körülményekre, hanem költészetük kölcsönös viszonyára, a kongeniális ábrázolás elemeire, a két költőt alakító, azaz érzelmi, eszmei, politikai, művészi légkörből eredő analógiákra irányul. A tulajdonképpeni problémakört illusztráló történelmi és politikai jellegű mozzanatok csak másodlagosan érdekelnek bennünket. A szlovák-magyar irodalmi kapcsolatoknak megvan a saját különleges, a közös államban való együttéléssel magyarázható arculatuk. Ez az együttélés a kölcsönös irodalmi kapcsolatoknak és hatásoknak is jelentős előfeltétele, s az an tagon isztikus ellentétek is feltétlenül meghatározzák. Ám a szlovák-magyar irodalmi kapcsolatokban a politikai feszültségnek, az idegenkedésnek, súrlódásoknak nem mindig jutott lényeges szerep. A kapcsolatok gyakran tőlük függetlenül alakultak ki, s külső társadalmi tényezőkben (közös államalakulat, iskolák, időnként politikai közeledés stb.), valamint a két irodalom párhuzamos vagy hasonló fejlődési tagozódásában kell keresnünk az okát. Az ellentmondásos tények mellett tehát, amelyekre már rámutattunk és ezzel nem rekesztünk ki, úgy látszik, a szlovák-magyar irodalmi kapcsolatok bizonyos immanenciája arra enged következtetni, hogy a politikai szempontok nem mindig voltak mérvadók, hogy néhány, az irodalmon belül determinált mozzanatban az alkalomszerű politikai közeledéssel felerősödött irodalmi és esztétikai tények kerültek túlsúlyba.

A szlovák-magyar irodalmi kapcsolatokat komplex módon kell vizsgálnunk; azt a veszélyt, hogy e kapcsolatok a társadalmi és politikai tényezőktől, nemzetiségi ellentétektől a kelleténél szorosabb függésbe kerülnek, el lehet kerülni a kapcsolatok imma- nenciájával, valamint azzal, hogy az összehasonlító irodalomtudománynak nem szabad „konfliktusokra“ épülnie (ez a helytelen kifejezés a történelemből és a politikából ered), hanem inkább azokra a különbségekre, amelyek a szerzők, műfajok, irányok, korszakok kölcsönös érintkezése, kapcsolata, viszonya, hatása, hasonlósága folytán létrejött „alapvető egyezések mellett“ (O. Čepan) a szlovák-magyar irodalmi kapcsolatkutatás problémakörében jelentkeznek. A „negatív kapcsolatok“ kiegészíthetik a problémákat,