Irodalmi Szemle, 1966
1966/8 - DISPUTA - Rudolf Chmel: A komplex irodalomtörténeti kutatás igénye
Ma már aligha merülhet föl bármely oldalon kétely afelől, hogy a szlovák-magyar irodalmi kapcsolatok vizsgálata szükségesebb és fontosabb, mint gondolnánk. Sajnos — s ennek az irodalmon túli megértés is kárát vallotta — a kutatás ebben az irányban a szlovák irodalomtörténetnek csak a perifériáján mozgott, és Magyarországon sem gyakorolták rendszeresen, noha egypáran úgyszólván egész életüket ennek szentelték. A szlovák-magyar irodalmi kapcsolatok tanulmányozásának — nem a legszerencsésebben — jelentős politikai-történelmi feladatokat szántak, amelyek úgymond fényt derítenének a bonyolult és ellentmondásos problémákra. így viszont az irodalomkutatás — részint tudatosan, részint az objektív szükségből kifolyólag (hisz az irodalom mindkét oldalon sokáig a politika szócsöve volt) — a történelemkuitatást helyettesíti, azt, amelynek legfőbb érdeke volna a szlovák és a magyar nemzet párhuzamos fejlődésében található kapcsolatok, illetve konfliktusok napjainkig terjedő, őszinte föltárása. A történelmi és politikai kérdések előtérbe helyezése, ez a történelmi és politikai apriorizmus nem lehet a konkrét irodalomkutatásban elsődleges. Segíthet a problémakört megvilágítani, de azért még nem kerülhet a kutatás középpontjába. Ezeket a tényeket azonban a szlovák-magyar kapcsolatok irodalmi vizsgálata közben nem' szoktuk kellőképpen figyelembe venni, s a kutató objektíve rákényszerül, hogy a nemzeti fejlődés kérdéseivel, a szabadságharc éveinek vagy a dualizmus problémáinak konkrét megoldásával és hasonló kérdésekkel foglalkozzék. Ez a történelmi szemlélet — az irodalomtudományra alkalmazva — egyoldalúsághoz, korlátokhoz vezetett, mert a vizsgálódás főleg a tematikai hatásokat vette alapul és nem a kölcsönös kapcsolatokat, s ahogy az már a „hatásokkal“ lenni szokott, az egyik irodalom (többnyire a magyar) magasabb polcra került, mint a másik. Ez a nacionalizmusnak és a sovinizmusnak szolgált táptalajul, s csökevényei mindmáig tartják még magukat, amint ezt legutóbb Szalatnai Rezső művének, „A szlovák irodalom történetéinek megjelenésekor láthattuk. A szlovákmagyar irodalmi kapcsolatok hagyományos szellemű vizsgálata és értékelése a mi korunkba is átnyúlik, míg a tulajdonképpeni irodalomkutatás, amelynek középpontjában a maga viszonylagos egyedülvalóságával mindenekelőtt az irodalom állna, csak elvétve akad művelőre. Mindezt perszenem azért mondjuk, hogy kétségbe vonjuk a szlovák-magyar viszony fejlődésének komoly, tudományos igényű, a szó igazi értelmében vett történelmi vizsgálatát a legrégibb időktől napjainkig. Néhány régebbi mű a megoldás felé terelte a problémákat; nehézségek elsősorban a XIX. század értékelése körül mutatkoznak, az erőre kapott nacionalizmus százada körül, amikor ez a nacionalizmus minden nemzetnél — s a szlovák és a magyar nemzet viszonylatában különösképpen — exponált és ellentmondásos formában nyilvánult meg. Amilyen ellentmondásos, konfliktusokkal teli és nem éppen békés volt ez a fejlődés (sőt, ellenkezőleg), úgy egyszerűsítették le (rossz értelemben) a szlovák és a magyar nemzet mindenkori kapcsolatait is. A történésznek nehéz abban a viszályokkal terhes korban pozitív pillanatokat keresnie, bár világos, hogy ilyenek is voltak. Még a Grünwald Béla hirdette harmincmilliós magyar nemzet szomorú emlékű gondolotának olyan pártfogója is, mint Rákosi Jenő, egyik levelében együttműködésre szólította föl Jozef Škultétyt: „Gondolkodásunk, fölfogásunk valóban különböző, de én hiszem, hogy az egyik a másikat nem zárja ki". Ezeket a kérdéseket, persze, aprólékos vizsgálatnak kell alávetni, megfelelő összefüggésekbe hozni egymással, inkább tudományos tárgyszerűséggel kerülve a publicisztikai túlkaa komplex irodalomtörténeti kutatás igénye Rudolf Chmel
