Irodalmi Szemle, 1966
1966/8 - HAGYOMÁNY - Sándor László: A bogdányi költő
Ez a kettősség: a falusi életbe való belenövés megnyugvása és a városi életforma utáni vágyódás mint motívum gyakran felbukkan verseiben. Nyilván a falusi élet eseménytelensége, látszólagos nyugalma készteti őt, az impulzív embert és a változatosságot, friss, új élményt kereső költőt budapesti, párizsi útjaira és hosszabb-rővidebb kirándulásokra Szlovákia különböző tájaira. Egy ilyen „kirándulás“ okozza korai halálát. 1929. június 30-án részt vett egyik úrvezető barátja társaságában egy autóversenyen. Kocsijuk Kassa közelében az árokba fordult, és Mihályi július 1-ről 2-ra virradó éjjel súlyos sérüléseibe belehal. A költő alig három hónappal azelőtt töltötte be harmincadik életévét. Nem véletlenül történt, hogy a fiatal Mihályit szemlélete, érdeklődése Budapesten a haladó írók közé viszi. Kassák Lajos avantgar- dizmusa közel állt egyéniségéhez. Első versei, amelyek a Teriben és a Mában láttak nyomda- festéket, magukon viselik mesterének hatását, kivált nyelvi és stiláris vonatkozásban. E versek zömmel a háború front mögötti szörnyűségeit, a szenvedés és nyomor élményeit tükrözik. Témaköre később a bukott forradalom miatt érzett keserűség, a falusi élet, a család, az emberi sors problematikájának motívumaival gazdagodott. Szerény irodalmi hagyatéka érdekes és sajátos költői egyéniség jegyeit mutatja. Igen jellemző és találó, amit Ignotus állapít meg a Felszökő föld című gyűjtemény elé írt előszavában: „...Mihályi Ödön... össze volt nőve a földdel, melyet művelt, a faluval s a békével, honnan nagy életbe s küzdelembe kívánkozott... Finom intellektus, körülnéző megértés: sugallatok becses edényének érezte magát, s meghatóan, ernyedetlen leste önnön belseje eltá- rulkozásait... Mint minden költőben, magában is tisztelte Mihályi a v á t e s t, révületesen ügyelve, hogy azonmód adja magát tovább, ahogy maga találkozott magával: hozzányúlat- lan, pácolatlan, mint a szűzdohányt. Bizonyos, hogy ha tovább él, mert volna formáló kezet emelni magára, van jó néhány verse, amin nemcsak a mell forrója érzik, honnan kiszakadtak, de az ujj, a finom, de fogós ujj is látszik, mely kettőt, hármat nyomott, szorított, igazított rajta. Költő volt Mihályi Ödön, s éppen kezdett övé lenni a hangja, mikor elakadt.“ (I. m. 7—8. 1.) Első korszakában írt versel természetszerűen magukon viselik az induló költő fiatalos har- sányságát, dagályosságát, ösztönösségét. Kétségtelen, hogy a lehiggadás bekövetkeztével, amelynek jelei egyébként már a második kötet több versével kapcsolatban is megállapíthatók, a mondanivaló művészi megformálása nagyobb szerepet kapott volna Mihályinál. Egyelőre azonban még elragadja a mondanivaló heve, lendülete, s a szavaktól részegülten fejezi ki magát. Sorai ezért gyakran mesterkélten, af- fektáltan hatnak. A költő mondanivalója viszont pozitív. A vox humana hangja csendül ki lírájából, hol szelíden, hol pedig erőteljesen, mint ezekben a sorokban: Testvér, mi mind énekelünk neked az indulásról meg a megmozdult időről és mind vonulunk, tegnapokat rombolunk, boltozatokat építünk a tavaszban istenült mai napodra. (Márciusi tribün, 17. 1.) Forradalmi hangulatot és a széles népi rétegekkel való teljes azonosulást fejeznek ki Himnusz a tettben című versének ezek a pate- tikus, de mély emberséggel tele, őszinte sorai: ...az éhes ebéd és a meztelen ruhák rongyai felett megváltó öklök feszítik a lompos eget. Sztrájk! Kiömlik a szó csupajó muzsikája: elvtárs! Valaki szétlendítette a csillagokat, egy diákban hullává ért a szalonszagú isten. Társaim a kenyértelen kedvben, mi vágtatunk most minden indulásban, embert teremtünk az izmos kovácsban és örömbe kacagjuk a púpos szabót. Komoly ujjaink közül szétpereg a tett. (Márciusi tribün, 16. 1.) Helyesen állapítja meg életművével kapcsolatban Lesznai Anna, mintegy a lényegre tapintva, hogy Mihályi rövid pályája folyamán két alkotói korszakon esett át: „...Mint legtöbb író, eleinte ő is idegen befolyás alatt alkotott, mintegy levakarta magáról tollával a felületes, kívülről reátapadt hatásokat." (Felszökő föld, 10. 1.) Nyilvánvaló, hogy itt Lesznai Anna a „hatások“ szón benyomásokat ért. Mihályi zsengéi ugyanis, de még a Márciusi tribün című kötetében közrebocsátott versei is zömmel inkább irodalmi emlékekből származó, semmint saját élményeiből fakadó költői lecsapódások, jóllehet az akkori társadalmi, politikai és kulturális kérdések, a háború, a forradalom, a nagyváros és a falu adta élmények elhatározó hatást tettek reá, lényegévé váltak, „de — szegezi le végső konklúzióképpen Lesznai Anna — végképp csak későbbi verseiben hódítja meg őket Mihályi költészete.“ (1. m., 10. 1.)
