Irodalmi Szemle, 1966
1966/8 - VETÉS - Szitási Ferenc: Atomsorsú cinkék csőrében a fák (vers) - Németh István: Emlék (vers) - Mészáros János: A madarak énekelnek (vers) - Mészáros László: Kinevezés
ság! Egy kávé biztosan kijózanít, és hajrá az öreg Velecký után, hisz végeredményben ő érdekel engem. Mit mondjak? A lakás szép, a kávé nagyszerű volt és Alena ajka jóízű, mint a friss tej. Ha többet akartam volna, talán megkaptam' volna azt is, de a fejembe vettem, hogy még ina muszáj találkoznom az öreg Veleckývel. Az ilyesféle nőügyeket jobb nem elhamarkodni. Megjegyzem, elég ostoba gondolatok fordultak meg az agyamban. Nézd, lassan huszonnyolc éves leszel, és most itt az alkalom, hogy sikeresen megnősülj. Ésszerű házasság, igen, ez a mai idők követelménye. Szép lakás, autó, nagyszerű asz- szony és — hát nem nagyszerű — egy gyerek is! Már ez is megvan, ez sem kerül semmibe. Tökéletes kényelem, nyugalom, boldog családi élet. Igen, így volna jó élni. És a szép, nagy szerelemről csak írogatni. Látod ? Nem kellene kávéházakban és a szerkesztőségben rongálnod a szemed és az idegeidet. Micsoda alkalom! Alena megígérte, hogy elvisz autón a szüleihez. Én viszont ígérjem meg, hogy nem felejtem el őt, és hamarosan felkeresem. Megígértem. Lehet, még sok mindent ígértem, de már nem emlékszem rá. ,.Tökéletesen megbolondítottál“, mondtam Alenának és nem hazudtam. Alena győzedelmesen mosolygott. „Micsoda nap! Melyikünk gondolta volna ezt ma reggel?“ Igaza volt. Roppant érdekes nap volt. Mielőtt becsöngettünk volna az öregekhez, megkértem Alenát, hogy ne maradjon ott, mert akkor képtelen leszek értelmesen elbeszélgetni az apjával. Alena nevetve megígérte és a fülembe harapott. „Már úgysem menekülhetsz!“ Velecký még emlékezett rám, és szemmel láthatóan jólesett neki, hogy én sem felejtettem el őt. Miután elviharzott Alena és felhajtottunk két pohár bort, az általános témákról áttértünk a „műszaki“ problémákra. „Emlékszik még a szocialista munkaversenyben elért »komoly« eredményeikre?“ kezdtem. Elmosolyodott. „Volt. Most egészséges kohkurrencia lesz.“ Nem kellett sokat biztatnom, látszott, elemében van. „Felesleges megemlítenem, ez ma már nyílt titok, hogy nemzetgazdaságunk hullámvölgyben van. Évek óta alig, vagy egyáltalán nem növekszik a termelékenység, és még százféle más baj van. Változtatni kell valamin, igen, ez a megoldás, ha nincs valami rendben. Muszáj beismerni, mi volt a rossz, a jó, hol volt a hiba. Nem könnyű ám ez, ez a legnehezebb, beismerni, hogy olyan hibák is voltak, amelyek kikerülhetők lehettek volna, ha, ha olyan emberek irányítják gazdaságunkat, akik értenek is a dolgokhoz. Nézze, felesleges ezeket magyaráznom magának, hisz ezt ma már mindenki tudja. Üj szervezés kell, új emberek. Én már öreg vagyok, leszolgáltam a magam Idejét, énrám már nincs szükség. Nem történt itt semmi más. Varga fiatal, tehetséges ember, és bizonyára megállja majd a helyét az új pozíciójában is.“ Ami nem tetszett a dologban, az az volt, hogy egész idő alatt nem említette Liptákot. Szóvá tettem neki. „Lipták? Nem mondhatnám, hogy barátok voltunk, de jól megértettük egymást, a munkában minden ült. Miért váltott le? Nem mondta. Csak annyit mondott, hogy »értsd meg, öregem, itt nem lehet mást tenni!« Megértettem. Számomra világos az ügy. Varga elvégezte a politikai főiskolát, nagy ember, kellenek az ilyen emberek. Engem most áttettek a beszerzési osztályra. Nem baj, legalább öreg létemre még egyszer körülnézek az országban. Nem lesz ez feltűnő? Ugyan, az emberek nem sokat fognak törődni vele. Nem azt fogják mondani, hogy lebukott az öreg Velecký, hanem azt, hogy lám, Varga már megint feljebb jutott egy fokkal. Én megértem Liptákot. Villájához és Volgájához megfelelő bevétel is kell. No, és három gyereke is van, Szolid család. Nem tudom, miért, valahogyan nem tudok haragudni Liptákra.“ Ittunk. Világos, az öreg Velecký rezignált. Megértette a kort? Milyen ember lépett a helyébe? Megkértem, mondjon valamit Vargáról. Látszott rajta, hogy nem szívesen beszél róla. „Nem sokat tudok róla. Engem sohasem érdekelt az üzem más szempontból, mint a gazdasági...“ Elhittem. Nem tehettem mást. Hanem ez kevés, jó volna elbeszélgetni Vargával s Liptákkal is. Megkérdeztem Veleckytől, mikor találom az üzemben Liptákot. „Azt nem tudom“, válaszolta, „de odaadom magának Lipták telefonszámát az üzembe és a lakására is. Hívja őt fel előbb, hogy biztosra menjen, mert tudja, ő sokat mászkál szerte a városban.“ Valóban ez lesz a legjobb. Felírtam Lipták számát. Velecký még egy liter bort akart elővenni, de én már tiltakoztam. Még ha megoldódott volna a nyelve, de úgy látszik, őrá fordított hatással van a bor. Minél többet iszik, annál kevesebbet beszél. Tisztában voltam vele, hogy már nem sok újat tudok meg tőle. Elbúcsúztam és hazavillamosoztam. Jó hideg vízben megmosakodtam, és befejeztem a csallóközi riportot.
