Irodalmi Szemle, 1966
1966/1 - FIGYELŐ - Géczi Lajos: Váci Mihály: A zsezse-madár
képest nemegyszer új szerepet kap, s gyakran derűt, mosolyt vált ki. Ozsvald e prózai vallomásában sem tagadta meg Ozsvaldot, a költőt, találó jellemzései, csiszolt képei a prózában is a szó mesterét idézik. Nála a szó nem csupán a közlés eszköze, hanem kapcsolataiban jellem- és helyzetábrázoló szerepet is kap. Nyelvezetének van sajátos falusi, de még azon belül Garam-vidéki íze is. Mennyi szép emléket idéznek fel az olyan fogalmak, mint pl. a fakallantyú, ajtófélfa, derelyeszaggatás stb. Mennyi báj van Peti és Jóska „pálcahúzásában“, amikor egyik sem szeretné „húzni a rövidebbet“! Az elbeszélésnek különösen kedves az a része, amely Máté bácsi, az egykori frontharcos és Peti viszonyáról szól. Nagyszerű a könyvben a lovas jelenet. Az öreg szenvedéllyé vált szükségből, Peti a falusi gyerek lovak iránti rajongásából tiszteli és szereti a lovat. (Hogy is íródhatna magyar könyv ló nélkül!) S egyformán örülnek az ideiglenes lakásukhoz vetődő sebesült katona- lónak. Máté bácsi, az egykori huszár „majd kikúrálja sótalan disznózsírral...“ Máté bácsi egyébként a könyv egyik legsikerültebben jellemzett alakja. Sokat tapasztalt öregember, kissé fontoskodó, s emiatt az, amit mond, inkább derűt, mint tiszteletet kelt. Az öregség nem is lehet más, mint szánalomra méltó vagy humoros. Ozsvald az igazságosabb, az egészségesebb lehetőséget választotta Máté bácsi esetében. Amikor a gyerekek egy leszálló repülőgép felé szaladnak (amely „hangja olyannak tetszett, mintha Juliska néni varrógépe zakatolna...“) az öreg rájuk kiált: — Egy tapodtat sem tovább! Még valamelyiknek a fejére esik. Ebben a figyelmeztetésben benne érződik a falusi ember szeretetre méltó naiv- sága, túlzása, óvatossága, tapasztalata, de finom ösztöne is. A kis postás erénye, hogy — szólamoktól mentesen — érzelmileg közelebb hozta az ifjú olvasókhoz a háborús évek borzalmait, Váci Mihály A zsezse-madár Szőkén, szelíden, mint a szél, jöttömben csendes diadal van, s szelíden győzök, mint a szél — vallja önmagáról a költő Váci Mihály Szegények hatalma című verseskötetében. Csakugyan ilyen szelíd Váci győzelme? Nem. A Nyírség homokjáról induló tanyasi tanító lélektani síkon emlékeztet a német katonák kegyetlenségére, és megszeretteti a messzi keletről érkezett szőke hajú felszabadítót. A falusi ember lelki alkatának lényegét fejezte ki elbeszélése utolsó soraiban Ozsvald. A háború, az életveszély már a vége felé járt. Az otthonukba visszakészülődő emberek a jövőről beszélgettek. Nem szólamosan, hanem így: ..Két zsák kukoricám maradt. Ha kapok fogatot, elvetem az Alsódűlőben“. És tovább: „Az árpát már vetni kellene. A kertet is fel kellene ásni. Zöldséget akar benne elszórni az asszony. A többibe burgonyát teszünk“. Ez volt akkor a jövő, de most is és mindenkor ilyen a jövő: tele van tervekkel, reményekkel. Még mielőtt A kis postást elhelyezném a könyvespolcon, eszembe jut: Koncsol László kritikusunk a Kis Építő értekezletén azt mondta a gyermeklapokról, hogy szerinte ezeknek — a Kis Építőre és a Pionírok Lapjára gondolt — olyan lapoknak kellene lenniük, amelyekben ifjú toliforgatók, de tapasztalt írók is kísérletezhetnének gyermekek számára írt munkáikkal. A kis postás esetében ez a gondolat megvalósult. Első eset, de reméljük, nem utolsó. A Pionírok Lapjában megjelent már azóta Lovicsek A mezítlábasok, és Hargitai Kétszeres bajnokság című elbeszélése. Vajon melyik követi A kis postást a Könyvkiadó terveiben? Az ilyen gyakorlat bebizonyítaná azt a — azt hiszem helyes — felfogást, hogy gyermekirodalmunknak nem kell szigorú differenciáltság, nem kellenek „gyermekírók“, hanem gyermekek számára írt jó könyvek. A kis postást nyugodtan mondhatjuk ilyennek. Végezetül pedig hadd üdvözöljem Nagy Józsefet, a fiatal grafikust, aki stílusos, köny- nyed tollrajzaival illusztrálta Ozsvald könyvét. Az ifjú magyar olvasó A kis postásban így két hazai magyar művész gyerekkori vallomását kapja. komor haraggal tekint szét a fővárosban, hazájában, és nem titkolja jövetele célját: — apám béna jobb keze várta, hogy ököllé szorítsam én. Váci haragos költő. Nem áltatja sem önmagát, sem népét a beteljesüléssel. Elkötelezte magát utolsó nagy forradalmunk végigharco- lására. És erről az útról sem kispolgári, sem 71 Géczi Lajos
