Irodalmi Szemle, 1966

1966/8 - MŰFORDÍTÓINK MŰHELYÉBŐL - Emil Boleslav Lukáč: Versek

Emil Boleslav Lukáč

két fa vagyunk

Két széles fa vagyunk, korbácsol minket a szél. Az águnk megreccsen s gyönyörtől forr a levél.

Két fa, amely feszül a kékbe, messzibe fel, mi állunk dermedten, két csúcsunk égbe ivell.

Két fa és föld alá merítjük a gyökerünk, vipera-ágakkal egymásba tekeredünk.

Két fa, mely egybe nőtt, egy törzs, mely kétfele él, egymástól elfordít, szétfodroz minket a szél.

múzsák romjai közt

Megremegett lent a mélyben holt kőomladék.

Mint hétágű gyertyatartók, házak sora ég.

Feldúlt tenger pöffeszkedik: Él Leviatán.

Mint istenek, ha bajt vívnak, küzd a sok titán.

Járok múzsák romjai közt köves éjen át. akár kínok tükörébe, szemem sorsba lát.

Döf és mar a skorpióhad s pórusomba tép.

Vihogásuk csontvelőmben visszhangozik épp.

Hűvös csillag megvetően küldi sugarát.

Kárhoztatja, hogy a földet gőg itatja át.

Lázadoz a férgek hada, nyomor, csőcselék.

Élet ura a halállal pajtásságra lép.

mi!

A torz idő fintoraihoz képest mi a te mosolyod?

Csillag-idolok tüzeihez képest mi az én lángom?

A tömegek tompa hallgatásához képest mi a te dalod?

Üres házak szakadékaihoz képest mi az én spleenem?

Kiontott könnyek lávájához képest mi a te nevetésed?

Becsapott szívek fájdalmához képest mi az én keresztem?

A gyűlölet mennydörgéséhez képest mi a te szerelmed?

Milliók hajótöréséhez képest mi az én csalódásom?

Pákozdy Ferenc fordításai

pálya

Vége a furcsa pályának? Síkság zugából nyílként ég felé törőn, mind följebb, földi láthatár fölé, perigeum és apogeum közt, ércét szikrákká sziporkázva szét, fél évszázadot keringett körül.

Micsoda baljós rajt, micsoda ív! Tűzgomolyokból ködgomoly fölé, túljutva gőzök mérges gyűrűjén, lehullott lassan mind a nehezék.

Hogy száguldott így egyesegyedül az éjfekete-bársony űrön át.

Aggódó s irigy szemek mereven lesték e szárnyanincsen pegazust, amint titokzatos törvényeket követve csillagsorsokig hatolt.

S csak törte maga előtt az utat parancsolón és engedelmesen, a sötétségbe hangos hírt hozón, a sötétségből reménysugarat.

Meteorit-raj fenyegette, hogy összemorzsolja, kisiklasztja és tátongó poklaira süllyeszti az örök-reménytelen káosznak.

Mégis — teljesítvén a küldetést fönt s alant, ahogy elrendeltetett, visszaviharzott, ahonnan indult, a földre, le.

Simkó Tibor fordítása