Irodalmi Szemle, 1966

1966/8 - Duba Gyula: Ívnak a csukák

árokban, egészen a szomszéd község határáig, már szürkült, és közben elállt az eső. Feje felett gomolygó, csúnya felhők szálltak, egészen alacsonyan. S az árok már nagyon sekély, és alig egy méternyi széles, már le is mondott a talizmánról, amikor mégis talált egy csontvázat. Közepes csuka lehetett, kisebb, mint az övé, karnyi hosszú, és bizonyára idei, mert szép fehér, rugalmas csontváza volt. Húsát lemosták a záporok, és leették a rovarok, de a csont erős maradt. Félig egy bokor gyökerei közé szorult, úgy talált rá, mintha a csuka a víz elapadtával, haláltusájában árnyékot keresett volna a gyökerek között. Jani kiszabadította, megtisztította a levelektől és a sártól. Egész kis halotti beszédet mondott felette.

— Látom, csuka — beszélt hozzá —, merész legény voltál. Felúsztál, ameddig csak lehetett, vonzott az idegen messzeség, és a félelmet nem ismerted. Kalandvágyadért életeddel fizettél, de erről nem tehetsz. Amíg a sorsod engedte, élvezted az életet. Ne haragudj, hogy letöröm a felső állkapcsodat, neked már nincs rá szükséged, nekem meg kell, hogy emlékeztessen azokra a vágyakra és indulatokra, melyek téged a halálba kergettek.

Letörte az állkapcsot, és bicskájával simára

faragta a törés helyét. A csontvázat betemette a szántó barna földjébe.

Másnap visszautazott Pozsonyba. A bevonuló újoncok este az állomáson gyülekeztek. Janinak most erősen kellett küzdenie magával, hogy ne legyen nagyon szomorú. Eszébe jutott az asszony, el sem búcsúzott tőle. Nézelődött a váróteremben, talán meggondolja magát, és kijön elköszönni. Nagyon várta az asszonyt. S hogy nem jött, újra azt mondta magának, miért is jönne...? Filmkocka voltam az életében ... Látta őt a családja mellett, vacsorát készít, aztán lefekteti a gyerekeket, mesél nekik a rossz farkasról, rövid mesét mond, mert talán mégis rá gondol. És tudta, hogy most már biztosan nem jön, talán a férje mellett alszik, vagy szeretik egymást, de azért később, amikor fel kellett sorakozniuk, a szélső sorba igyekezett kerülni, hogy szemmel tarthassa az állomás előtti teret és az érkező villamosokat. A várakozás utolsó perceiben elhatározta, hogy a katonaságnál kopaszra nyíratkozik, és vezekelni fog, s bár idősebb a többieknél, nem igyekszik szert tenni előnyökre. Megtesz mindent, amit egy újoncnak meg kell tennie.

Éjfél tájban Pťága felé robogott vele a vonat.

Szabó Gyula: Elítéltek („Ecce vita" sorozat, 12.)