Irodalmi Szemle, 1966

1966/8 - Duba Gyula: Ívnak a csukák

Bevonulása előtt hazautazott.

Apja barátságosan fogadta, kezet fogott vele, és arcon csókolta.

— Hazanéztél...? Híres ember vagy-e már...?

— Igen. Már a katonaságnál is ismerik a nevemet. Holnapután bevonulok.

— Két évre, mint az újoncok?

— Két évre.

Apja arca megrándult, Jani látta, hogy a fájdalom és a sajnálkozás rándulása mozdította meg arcizmait. Apja sajnálta őt. Megrekedt embernek tartja, aki őrült módon elrontotta életét, s most a sors kénye-kedve szerint dobálja a nagyvilágban. Elszorult a gondolattól a torka, de közömbös maradt.

Déltájban érkezett. Sűrű koraőszi eső esett, kitartóan és egyhangúan szakadt az áldás a falura. Az utcán cipőjére ragadt a megszokott, vendégmarasztalő otthoni sár. Anyja keveset szólt hozzá, sopánkodott... Látod, fiam, látod, kellett ezt tenned, otthagytad az iskolát... tönkretetted az életedet... Könnyek csillantak a szemén.

Janiban anyja panaszos szavaival egyre nőtt a makacs elszántság és dühös elkeseredés. Anyjának igaza van, és mégsincs igaza, ahogy a tehetetlenek és panaszkodók igazát ritkán ismeri el az élet. Neki most igaza lehet. Küzdeni mindennel, ami ezután következik, és nem hagyni legyőzetni magát. Temetik, mintha halott volna, el is siratják... Ne siránkozzanak miatta, nem veszett .még el egészen...! Kirobbanni nem akart, anyjával sem akart tisztelet- lenül beszélni, sosem gorombáskodott vele, s különösen most nem akart, hogy két évre búcsúzik tőle.

Evett valamit, és azt mondta, kimegy a Fü- zes-árokhoz, megnézi, hol szúrta ki tavasszal azt a nagy csukát. A szülei, furcsa szemmel, összenéztek. Mit keres ebben az időben a határban, szakad az eső ... De nem szóltak semmit. Apja még a gumicsizmáját és az esőköpenyét is kölcsönözte.

A Grandban határozta el, hogy ha hazamegy, kisétál a Füzes-áirokhoz, megnézi, milyen ősszel a bozótos meder, és keres egy csukacsontvázat, hogy hegyes fogú állkapcsát magával vigye talizmánnak a katonasághoz. A nyárra emlékezteti majd, a forró napsugarakra, melyek simára perzselik a csontokat, és arra, hogy a sors gyakran elpusztítja az erőseket is. A csukák sem sejtik sorsukat, amikor felúsznak a Füzesárokba. S ha sejtenék, felúsznának-e? Bizonyára. Az életerő erősebb a veszélyek megsejtésénél. Az erős nem hisz a veszélyben, bátorságának ez a lényege.

A szemerkélő, majd zuhogó esőben nehéz léptekkel taposta a sarat. Vigasztalan látvány ilyenkor az őszi mező, eltűntek a nyár tarka

színei, egyedül a sárga és a barnászöld maradt meg az elszegényedett palettán, az érett kukorica- és cukorrépa-táblák színe. Az utat mély árkokkal barázdálták a traktorok, az árkokban apró tavak állnak, és patakocskák folydogálnak a falu felé. Patakok folynak a domboldalról is, és telihordják az utat finom iszappal, akárcsak a gyors, bővizű nyári záporok. Napok óta esik az eső.

Jani gondolatban nedves köpenyű, fáradt katonákat látott, ahogy menetelnek az esőben. Fegyverük csövén apró, csillogó vízcseppek ülnek. Utánuk légvédelmi ágyúk égnek meredő csövét látta, a legénység körülöttük áll, az irányzók ülőkéjükön ülnek, és sátorlapjukba burkolóznak. Jön az éjszaka, és a katonák még mindig az ágyú körül kuporognak, készültségben. Jani most ott van közöttük, érzi az eső illatát, szúrós, nehéz illat, a testén is érzi az esőt, bőréhez hűvösen tapad az átázott ruha és fehérnemű... Gondolatait a köpenyén per- cegő esőcseppek halk nesze kísérte.

A Csincse patak kissé megáradt, zavaros, és két partján a füzek mozdulatlanok. A Füzesárok betongátján varjú ül, tollát felborzolja, komor és hallgatag. Tragikus komolysággal borzolja tollát, és öregesen bámul maga elé. Aztán azt mondja: Kár... Hangja rekedt, nehézkesen felrepül Jani elől... Az árokban nincs víz, medrét nedves avar borítja, s az ágak, melyek között tavasszal a csukák feküdtek, csupaszon merednek az esőben földig hajolt nádcsomók felé.

Egy égerfáról erős botot vágott, és elindult a Füzes-árok medrében. Lassan haladt, közben tüzetesen átvizsgálta a medret, botjával itt-ott megpiszkálta az avart és a földre lapult nádcsomókat. Néhányszáz méter magasságból, egy helikopterről nézve apró, nyugtalan egérnek látszott volna, mely szívósan és tanácstalanul keres valamit a bokrok között, tevékenysége híján van minden célszerűségnek, s néha megtorpan, megáll, maga sem tudja, miért. Aztán folytatja a motozást, mulatságosan bemászik a bokrok legsűrűjébe, és újra kibukkan.

Nyugtalan, apró lény a nagy mező közepén álló hallgatag, eső áztatta fák alatt.

Az árokból előbb egy nyúl futott ki előle, majd egy nádasbozótból fácánkakas robbant ki, nehézkesen felemelkedett, de a sűrű esőben nem röpült messzire, alább visszakanyarodott a Füzes-árok felé. S az eső nem szűnt, monoton és szaporán neszezett az égerfák száraz levelein.

Csontvázat még nem talált, ezért tovább ment, hajtotta a makacs elhatározás, hogy talizmánra van szüksége, s ez csak egy csuka felső állkapcsa lehet. Messzire ment fel az