Irodalmi Szemle, 1966

1966/8 - Batta György: 102 óra a Keletszlovákiai Vasműben

— Én csak akkor ülök neki az olvasásnak, ha már a munkámat elvégeztem! Nagyon szeretek olvasni. Csak hát egyelőre nincs olyan üzeme a világnak, amely azért fizetné a dolgozókat, mert olvasnak.

— Miért nem választott inkább valamilyen könyvtárosi, könyvkereskedői állást?

— Őszinte legyek? Ez csakugyan nagyon bonyolult, de ugyanakkor nagyon egyszerű ügy. Soha nem gondoltam arra, hogy én a Vasmű bérelszámolója leszek. Alig érettségiztem le, férjhez mentem. Mérnökhöz, jól keresőhöz, udvariashoz. Nemsokára gyermeket szültem. Férjem hallani sem akart arról, hogy más nevelje a kisfiát. Én otthon tettem- vettem, megetettem a kicsit, és amikor elaludt, olvastam. Sokat, nagyon sokat. Főleg franciákat.

Amikor Walter már totyogott, kimentem vele a parkba. Amíg ő játszott, én olvastam, de a férjem megbetegedett. Harmincéves korában nyugdíjazták, most ő tesz-vesz otthon, ő olvas és én dolgozom. Nem lettem könyvtáros, mert ott nagyon keveset kerestem volna. Jól jött az érettségim. A Vasmű jól fizet. Ezernégyszáz korona elég szép pénz. És most jönnek igazán jól a könyvek. Nem töprengek unos-untalan azon, mi is lesz velünk, és mi lesz, ha a férjem állapota súlyosbodik. Valaha arról álmodoztam, hogy utazni fogok. Nem nehéz kitalálni, Párizs vonzott leginkább. Semmivé lett minden elképzelésem. De ha Maupassant, Flaubert, Zola a kezembe kerül, a sorokból máris árad Párizs. Ilyenkor tökéletesen ki tudom a valóságos világot kapcsolni, és ott érzem magam a fiatalasszony és a házibarát szobájában, és izgulok, ne jöjjön haza a férj.

— Azt tudja, hogy egyetlen életet él? Hogy percről percre kevesebb az, amit kihasználhat. Olyan állásban dolgozik, amihez voltaképpen alig van köze. Csaknem egész napját itt tölti. Nem próbálkozna valami mással?

— Nem. A család helyzete azt kívánja, hogy én dolgozzam. Ha pedig dolgozom, a lehetőségekhez képest jól keresek. A Vasmű ilyen szempontból megfelel. Nehéz volt a lelki egyensúlyba visszabillennem. De már megszoktam. Sokszor jólesik arra gondolnom, hogy a fiamért és a férjemért én vagyok felelős. A munkámat mindig pontosan elvégzem. Ne higgye, hogy finomkodó, örökösen olvasó és feketekávét főző, kényes nő vagyok. De a szabad perceket kihasználom. Mert csakugyan iramlik az élet.

— Kezét csókolom.

— Viszontlátásra.

Elmentem a főnökéhez.

— Felméréseket végzek. Érdekelne, milyen a beosztottak munkához való viszonya. Meg van elégedve velük?

— Igen. Ügyesen, gyorsan és precízen dolgoznak, jó a közösségi szellem is.

— Van itt egy kékszemű fiatalasszony. Tudja, akinek mérnök férjét a lába miatt olyan fiatalon nyugdíjazták.

— Tudom, tudom. Szimpatikus asszony. Jó munkaerő. Feltűnő gyorsasággal dolgozta be magát. Csinos, pedáns. Ja, és állandóan francia regényeket olvas.

Még egyszer láttam. A gyorsvasút megállóján ázott a többiekkel. Hálótáskájában őszibarack, zöldpaprika, petrezselyem, paradicsom és egy könyv lapult.

3.

Az érettségi — bizonyítják az idősebbek — a századfordulón és a század első harmadában nagy dolog volt, kevés volt az érettségizett ember. Ma annál több. Csakhogy a gimnázium által kiadott érettségi bizonyítvánnyal legfeljebb két dolgot lehet elérni: főiskolára jelentkezni (ha szerencséd és némi ismeretséged van, talán fel is vesznek), vagy gyengének minősíthető fizetéssel elhelyezkedni valahoL Azért írom, hogy valahol, mert cipőbolt és presszó, tyúkfarm és újságbódé is lehet munkahelyed. A szakérettségi feltétlenül hasznosabb valami. Az már kenyér. Az ipariskola abszolvense szép pénzt kereshet, ha jól elhelyezkedett, és olyan főnöke van, aki észreveszi, ha igyekvő, szorgalmas és ügyes. A szakérettségivel rendelkezőket technikusoknak hívják. A technikus szó még a lányos mama előtt is nyom valamit a latban, és keserves sóhajok között nagy- nehezen megbékül végül a ténnyel: esztelen lánya nem mérnökbe habarodott bele. A Keletszlovákiai Vasmű legszélesebb rétegét a technikusok alkotják majd. Ők a jövő munkásai. Mondjuk úgy: az atomkorszak munkásai. Mint ahogy a mérnök a jövő század munkása. Fölöttébb érdekes tehát egy technikus lelkivilága. Túlnyomórészt fiatal, tizennyolc és harminc közötti emberekről van szó, az úgynevezett új nemzedékről, amely