Irodalmi Szemle, 1966
1966/8 - Batta György: 102 óra a Keletszlovákiai Vasműben
óra a Keletszlovákiai Vasműben Egyetlen életemből százkét órát munkások, mérnökök,- technikusok között töltöttem. Szemem két lencséje sűrűn készítette a pillanatfelvételeket, igyekezett rögzíteni, ami látósugarába fért.' Sok ezer felvétel készült. Itt kering bennem mind, az erek és idegek edényeiben. Kész a képsorozat. Az agy most csalja őket elő, mint az előhívó folyadék. A színeket most komponálom. Mert bár az összkép, a lerögzített valóság előbukkan már, újabb kérdés merül fel: milyenek legyenek a színek, és mit nagyítsak ki a lefotor grafált valóságból? A Keletszlovákiai Vasmű a legkülönfélébb életszemléletű, sorsú, nemzetiségű, műveltségű emberek keveréke. Egyetlen hatalmas üzem, amelynek néhány éve még híre- hamva sem vök. Milyen tehát egy itt dolgozó munkás, technikus, hivatalnok, mérnök világképe? Százkét óra sok is, meg kevés is. Ügy érzem azonban, hogy a sok ezer felvételt készítő páros szemlencse néhány sikerült'portrét is rögzített. Ezeket szeretném most közreadni. 1J. J. klasszikus értelemben vett munkásember. Kölyökkora óta dolgozik. Nem kohász., Kovács. Testvérszakma. Mindkét mesterség szülőahyja a hő, a fém. A Vasmű munkástoborzó akciójakor J. j. is jelentkezett. Otthagyta falúját, a kis műhelyt, a ziháló fújtar tót, a faszenet, a rengeteg rozsdásodó, hosszú nyakú fogót, a kormos falakat, a lángokat, a füstöt, a kiskert szilvafáit, és ideköltözött. Micsoda különbség lehet egy többezer- szer nagyobb üzem munkásaként közreműködni egy bonyolult gyártási folyamatban, vagy egy pirinyó műhelyben lovat patkolni. Miért jött? Mert egyre kevesebb a ló, a patkolási lehetőség. Mert a faluban volt egy-két ellensége. Mert városba szeretett volna kerülni, melegvizes, központi fűtéses lakásba. És mert jól akart keresni. Fogalma se volt, mi vár itt rá. Aláírta a jelentkező ívet, és belépett. A hideghengerműben dolgozik. Jóval kétezren felül keres, nem üldözik ellenségek, és nem kell a vénasszonyok karaty- tyolását hallgatnia. Félszáz esztendős. Azt mondják, javakorabeli férfi. Most érett volna be szakmájában, a kovácsmesterségben, most vált volna az összes fortély ismerőjévé, szakmájának minden csínját-bínját tudójává, nemcsak a lópatkolásnak, hanem a forró, piros vasnak is. Cérnavékonyra és oszlopvastagságúra formálná anélkül, hogy tudná a képletek, szakkönyvek utasításait, és akkor dugná a sistergő edzővízbe a megformált, izzó darabot, amikor kell. Nem maradt a kis műhelyben. Elszippantotta a gyár. A jobb lehetőségek, az előnyös feltételek. Lehet, hogy amíg tízóraiját fogyasztja, vagy a levest kanalazza, gondolatban ott van a forró levegőjű kovácsműhelyben, és csodaszép díszt készít, meglepetésként, asszonyának. Megtörli izzadt homlokát, és kisétál a kertbe. Leszakítja a szilvát, ízlelgeti, összehasonlítja a tavalyi, tavalyelőtti és azelőtti ízekkel. De itt van, két éve már, a Vasműben. — Kielégíti ez a foglalkozási ág? — A kovácsmesterség szebb szakma. De itt jobban keresek. Szép lakást kaptam, kényelmeset. — Mindennel meg van elégedve? Töpreng. Nem tud őszinte lenni. Nem hisz nekem. Lehet, hogy beírom az újságba néhány kesernyés megjegyzését a munkaszervezésről vagy másról, mert ebben a fejlődő nagy gyárban is vannak még csőstül hibák, és akkor elveszti nagyszerű beosztását, esetleg lakását. A munkásember egyszerű, de őszinte. Szókimondó. Vagy furfangos, mint a székely góbé. J. J. inkább góbé. Látom, hogy kiprésel majd néhány szót magából, de azok korántsem lesznek olyan mesteriek, mint műhelyének termékei. Nem fakadnak tiszta szívből. — Minden jót, rázom meg a kezét, és segítem ki a számára kényes helyzetből. Batta György 102
