Irodalmi Szemle, 1966
1966/7 - Monoszlóy Dezső: Sivatag (elbeszélés)
kozna, ha meghal a hetes, és hogy Klári nem akar hozzámenni feleségül. Hát miért nem ragadja meg a csuklójánál fogva, miért nem ráncigái ja vissza a sivatagból? Az talán még fájna, akkor erezné, hogy valamit elveszített. De ha nem cipeli el, akkor Kláriból is sivatag lesz. Sivatag lesz ... Sivatag lesz ... — Sikerült, természetesen sikerült... Gizi alighanem a száját rángatja a háta mögött. Bár Gizi fegyelmezett ember. Gizi tudja, hogy a doktornő és ő... és azt is tudja, hogy a hetes meg fog halni... Nem sikerült az operáció. Folyton hazudni kell... Néha Klárinak is, olyankor, amikor megkérdezi, hogy szereti-e ... Pedig amikor először összeért a kezük ... Egy műtét után történt... Milyen műtét is volt? ... Akkor azt hitte, hogy most történni fog valami... Oázis nőtt a sivatagban... De úgy látszik, mégse történt semmi, a sivatagban megfulladnak a pálmák... Megfulladnak, megfulladnak, és azt kell mondani, hogy igen, igen, szereti. Nem hal meg a hetes. Sikerült az operáció, és hiába csillog annak a belgyógyásznak olyan tarkán a szeme .. — Morfiumot. — Igen. — Most kap egy injekciót, és jól fog aludni. — Igen. — Igen. Igen. Igen. A sivatagban megfulladnak a pálmák. A hetes is szépen megfullad. Minden halál fulladás. Beszélni kellene Klárival. Becsületesen be kellene vallani az egész sivatagot. De a sivatagban beszélgetni sem lehet. Deformálódnak a szavak és a mondatok. Homokszemekké válnak. — Az az új belgyógyász nagyon forgolódik körülötted. — Észrevetted? — Szerelmes beléd. — És az baj? — Nem baj. — És ha elcsábítana? — Sok sikert. Igen, akkor Klári mind a két kezével belékapaszkodott a karjába. — Ugye, ezt nem mondtad komolyan? Ugye, hogy neked sem mindegy? Annak a belgyógyásznak olyan tarkán csillog a szeme, miért nem ragadja meg a csuklójánál fogva? Miért nem cipeli el? — Nem mindegy, nem mindegy ... Mindegy. A hetes meghal, mert rákja van, az legalább logikusan hangzik, mennyivel hihetetlenebb, hogy Klárival három éve élnek együtt, hogy Klári néha kimossa az ingét, hogy ragaszkodik hozzá. Pedig minden ember idegen. Hogy lehet egy vadidegen ember mellé bebújni az ágyba. — Mert szeretem az illatodat. De ezt Klári mondja. Mi lenne, ha a laborban a mérnöknővel kikevertetné az illatát? íme, a szerves kémia újabb diadala! „Kedvesem, itt az illatom, ölelje meg a kémcsövet, csókolja meg a retortát. Klári alighanem gyereket is szeretne, csak nem mer beszélni róla. Klári huszonnyolc éves. Ilyenkor a nők már vágyódnak gyerek után, mert félnek az öregségtől. Csakhogy a sivatagban nem lehet gyereket szülni, a sivatagban nincs tej, csak homok van. A csecsemők nem tudják megrágni a homokot. Klári kalandor, Klári biztosan gyereket szeretne, még nem mérte fel, hogy ez okkult vállalkozás. Klári materializálni akarja a szerelmet és a szellemet. Libazsíros vattába mártja a gondolatait, s az gyerekké váló plazma lesz. Vagy pedig, ha nem felejtette még el teljesen, amit az egyetemen tanult, akkor a leghazárdabb kuglijátékot játssza, ahol a sejtek az akarat irányítása nélkül gurulnak össze-vissza, véletlenül találkoznak s ebből lesz az utód, a trónörökös, akit megint csak szeretni kell, ha két fejjel születik egyszerre, akkor is, és ha májrákja lesz, vissza kell varrni. A gyerekvárás még mélyebbre visz a sivatagba, egyetlen halállal végződő élet kiszámíthatatlan számú exitusszá válik. Egyetlen szaporodó vágy végtelen sok kiszáradt csontvázat szór szét a sivatagba. Klári huszonnyolc éves, fél az öregségtől, de még annyira nem öreg, hogy elfelejtette volna azt a korát, amelyben a gyereket a gólya hozza. De ő negyvenöt éves, s már azt is elfelejtette, hogy mikor felejtette el ezt a kort. Huszonnyolc évesen az ember még maga helyettesíti a gólyát, minden elrepült csoda helyébe oda tud állni csodának. Negyvenöt
