Irodalmi Szemle, 1966
1966/7 - Monoszlóy Dezső: Sivatag (elbeszélés)
•éves korban a gólyák szerves kémiává változnak, kihull a tollúk, és a csontvázuk összekeveredik a homokkal. Negyvenöt éves korban már a sivatagi belépőt megváltó pillanat is felidézhetetlen. Lehet, hogy tegnap történt, lehet, hogy sokkal régebben, de akármerre tapogatózik az emlékezés, mindenütt homokba ütközik. Az egyetemen volt egy kedves évfolyamtársnője, Évának hívták. Róla jegyezték meg az epe anatómiai térképét. Legfelül van az epe, alatta a véna, legalul az aorta. Éva. Epe. Véna. Aorta ... Egyszer elkapta őket az eső, s egy telefonfülkébe menekültek. Ott csókolóztak majdnem egész éjjel. Epe. Véna. Aorta. Az egész csókolózásból csak egy anatómiai térkép maradt. De ha ennyi volt az egész, hogy bírta ki órák hosszat abban a fűtetlen telefonfülkében, amikor tisztességes télikabátja se volt. Talán azért, mert akkor egy télikabát vágya is ködösítette az univerzális sivatagot. — Doktor úr, a hetes exitál. — Szóljon a doktornőnek, nekem műtétem lesz. — A hetes hozzátartozói... — Giziii! — Igenis. Epe. Véna. Aorta. Éva vajon hogy gondolkozik mostanában a telefonfülkéről? Levélben is válaszolhatna. De mit írjon neki? Azóta már Éva is a sivatagban jár, ő is negyvenöt éves. Vidéki kórház főorvosa. Tavaly találkozott is vele egy kardiológiai kongresszuson. Szép, őszhajú kövér asszonyság. Vidáman csillog a szeme, neki talán más véleménye van a telefonfülkéről. De akkor nem tudta megkérdezni tőle, csak az Epe, Véna, Aortá-t harsogták, mint varázsigét. Konyakot ittak, Éva azt mondta, a régi szép időkre. De miféle régi szép időkre gondolt? Az anatómiai térképre, vagy a telefon- fülkére? A vágyakból is homokszemek lesznek. Mert a vágy is szerves kémia. Mindenkiben van egy kémcső, savak, zsírok és sók rotyognak benne. Aztán fellép a reakció, színt változtat a folyadék, elkezd gőzölögni, és vége. Éva is, Gizi is, Klári is sokszor megismételt reakciók, újból kell kezdeni az egész kísérletet, hogy a kémcső kimutasson valamit. Epe. Véna. Aorta. Abban a telefonfülkében cseppenként itta Éva arcáról az ■esőcseppeket. Harmatíze volt. Mi az, hogy harmatíze? Egyszerűen nedvesség íze volt. De Gizinek az arcáról sohase itta le az esőcseppeket, és a többiekről sem, még Klári arcáról sem. Talán csak azért, mert a sivatagban nem esik az eső. Éva azon a kardiológiai konferencián hátbaveregette: A régi szép időkre! Kövér, párnás kezekkel veregette hátba. A szája felett őszes bajusz-szálak csillogtak. A régi szép időben azok a bajuszszálak szőke pelyhek voltak. Nincs asztrál test, nincs plazma. A szerelem is megöregszik. A vágyak is megöregszenek, ősz bajusz lesz belőlük, és zsírréteg rakódik a telefonfülkére a jeges, friss esőcseppek helyett. Epe. Véna. Aorta. Most is epeműtétre készül. Ha nincs komplikáció, negyven perc alatt végez. Persze, ha az epe- vezetékben is lesz kő, akkor tovább tart... A hetes exitál. De az epeműtétek a legtöbb esetben sikerülnek. Sikerülnek. Sikerülnek. Minden életben van valami fontos. A munka ritmusa, a becsület, de mi az, ami a legfontosabb? Hátha ez az egész, amit húsz éve csinál, nem is olyan fontos. Talán egészen másképp is lehetne élni. De hogyan? Pénzt kell keresni, enni kell, aludni kell, szeretkezni kell, ki kell operálni az epehólyagot. De miért éppen neki? Csak azért, mert elvégezte az egyetemet? Mi lenne, ha most fuvolázni szeretne inkább? Akkor valaki más operálna, s azt is millió más helyettesíthetné. A fontosságkomplexum csak a gólyák fejében él. A Prof vajon tényleg fontosnak érzi magát, vagy csak megjátssza a fontos ember szerepét? A hasnyálmirigyekkel jövőre ő is magántanár lesz, már régen az lehetett volna, de a sivatagban semmi se sürgős, és ha a Prof nyugdíjba megy ... És aztán ötvenöt éves lesz, és ezt a mostani töprengését sem tudja felidézni, főiskolás korában belépett az ifjúsági szervezetbe, titkárkodott és nyüzsgött, nagyvonalú mondatokká sűrítette a világot, de a gyomrában, a nemi szerveiben, a fejében már akkor is sorakoztak a kémcsövek, buzogtak, rezonáltak, gázokat, gőzöket, nedveket és zsírokat választottak ki, nagy szavakkal együtt füstölt a halálgyár, sivatagba lendítő motort táplált, s most egyszerre ideért a homokzátonyokra. Vagy mindig is itt volt, s az az időszak, amely előkészületnek tűnt, csak fata morgana volt? Lebegő színkeket csókolt, délibábokkal szeretkezett? Az ősz- bajúszú kövér főorvosnő, az valóság. Éva. Epe. Aorta. Véna. Szőke pelyhek. Telefon- fülke. Ez mind fata morgana. Ha nem lenne az, akkor meg lehetne ragadni, a zsírréteg alatt be lehetne jutni abba az esővert fülkébe. De nem lehet, csak Klárihoz lehet
