Irodalmi Szemle, 1966
1966/1 - ANKÉT - Dobossy László: A cseh és a magyar avantgarde kölcsönössége
Picassót az afrikai művészet, József Attilát pedig a magyar népművészet ihlette alkotásra. Befejezésül még el kell mondanom, hogy a magyar irodalomban az avantgardista törekvések máig is létező törekvések, és nemcsak mint művészi és történelmi kategóriák léteznek. A jelenkori magyar irodalomban lépésről lépésre nyomon követhetjük az avantgardista törekvések folytatását Weöres Sándor, Juhász Ferenc és Pilinszky János műveiben. Habár e költők is egy további fejlődési szakaszt jelentenek a magyar modernizmus történetében, egészen természetes, hogy a jelenlegi avantgar- disták hatása nélkül, akikről fentebb szóltam, elképzelhetetlen lenne ezeknek a figyelemreméltó jelenkori költőknek a fejlődése is. N. László Endre fordítása Felszólalásomban* azt a tételt szeretném megvédeni és szemléltetni, hogy az avantgardista törekvések nemcsak szembefordulnak annak a nemzeti irodalomnak a legsajátosabb hagyományaival, amelyben keletkeztek, hanem — egyidejűleg — e hagyományokhoz hozzá is alakultak. Ma már kellő távlatunk van annak megállapítására, hogy az avantgard programok hiába akarták — pedig valóban akarták! — megszakítani a kontinuitást, az irodalmak belső fejlődési törvényszerűsége erősebb volt, mint a programkészítők romboló szándéka. Egyfelől tehát kétségtelen, hogy az avantgardista törekvések újabb nagy kísérlet, sőt a modern irodalmak történetében a leghatalmasabb kísérlet voltak az egységes, olykor már anacionális és az összes többi művészetekkel sokrétűen összeforrott európai irodalom megteremtésére, — másfelől viszont ma már bizonyíthatónak látszik az a megállapítás is, hogy az európai avant- garde-nak országonként változó sajátos jegyeit nem csupán a viszonyok különbözősége alakította ki, hanem a hagyományok továbbélése is. Minthogy ugyanis az új művészet alkotói fokozottan törekedtek a mennél teljesebb hitelesség elérésére, lázadásuk a nemzeti múlt ellen csupán látszólagos volt, hiszen akarva-akaratlan magukban hordták és kifejezték mindazok örökségét, akik a saját idejükben valami forradalmian újat teremtettek. Kétségtelenül ez a fő oka annak a szembeötlő jelenségnek, hogy az avantgardista művék más funkciót töltöttek be a nyugati irodalmakban, mint a közép- és kelet-európai irodalmakban, ahol — általában, s a szlovák irodalomban különösképpen — sokkal inkább és sokkal hevesebben avatkoztak be a forradalmi küzdelembe és a közösségi tudat formálásába. Ezt a tételt szeretném szemléltetni a cseh és a magyar irodalmi avantgarde eltérő és rokon vonásainak vázlatos elemzésével. Ismeretes, hogy a magyar avantgarde némileg korábbi keletű, mint a cseh. Kassák Lajos és köre már 1913 óta hirdette a társadalmi és művészeti forradalom párhuzamos szükségességét, valamint a költészet elsődlegesen fontos szerepét az osztályharc szocialista irányú eldöntésében. A magyar irodalom hagyományaihoz híven a művészet megújhodásának követelése megint elválaszthatatlan lett (és maradt) a társadalom szerkezeti átalakulásának követelésétől: az avantgarde sorsa összefonódott a proletárforradalom sorsával. Az első imperialista világháború viharában, majd az 1918-i polgári demokratikus átalakulás idején, és 1919-ben, a Tanácsköztársaság hónapjaiban, az avantgardista * Előadás a Szlovák Tudományos Akadémiának az avantgarde problémáiról rendezett konferenciáján Smolenicén, 1965. október 26-án. a cseh és a magyar avantgarde kölcsönössége Dobossy László
