Irodalmi Szemle, 1966

1966/6 - FOLYÓIRATSZEMLE - Koncsol László: Magyar vonatkozások a szlovák és cseh sajtóban

ban érintik (vegyes házasságok, elnemzetlenedés, stb.). Kaliský a központi statisztikai hivatal jelentéséből indul ki, amely nem csupán feldolgozta, hanem eszmei szempontból is értékelni igyekezett a kérdéssel kapcsolatos adatokat.

Az első köztársaság idején a vegyes házasságok problémája nem volt annyira kiélezett, mint napjainkban, mert — munkanélküliség következtében, amely az egész köztársaságot sújtotta — minimális volt a munkaerő-vándorlás, de ugyanolyan mértékben akadályozta a vegyes házasságok kötését a burzsoá nemzetiségi politika, a zárkózottság, az előítéletek és egy sor más antagonizmus is. 1931—33-ban tehát csak 4,3 %-ban kötöttek nálunk vegyes házasságokat az emberek, 1953-ban azonban ez a szám megkétszereződött, s azóta is tovább növekszik. S itt kezd a dolog számunkra, magyarok számára is izgalmassá válni: a nemzetiségi homogámia a csehek és szlovákok esetében 6,2, az ukránok és oroszok esetében 42, a lengyeleknél 59, a magyaroknál 10, a németeknél 69 °/o-kal csökkent. A hivatal jelentése ezt úgy magyarázza, hogy a vegyes házasságok növekedése az állam új nemzetiségi politikájából, mintegy annak jóváhagyásaként ered. Kaliský természetesen nem azonosul ezzel a romantikusan naiv elképzeléssel, s a vegyes házasságok és keveredés, ill. asszimiláció okait az ország változó gazdasági szerkezetében, illetve annak aránytalanságában keresi. Ezekkel az okokkal magyarázható az első köztársaság homogámiája (kompakt, többnyire zárt és helyhez kötött lakosság) és a jelenlegi mozgás s az ebből eredő nemzetiségi hete- rogámia is. A mai helyzet, a heterogámia gyakorisága közvetlen kapcsolatban áll a nemzetiségek egyre növekvő szétszórtságával. S ennek okai: a második világháború következményei, valamint az állam mai gazdasági politikája. Ez a politika Csehországból Szlovákiába főleg szakembereket vonz, Szlovákiából Csehországba pedig főleg munkásokat. A többi már a természet dolga.

Ziegenfuss, aki az asszimiláció ideológiai magyarázatát akarja nyújtani, szemben találja magát Kaliskýval, aki sokkal bonyolultabban fogja fel a problémát, anélkül, hogy nacionalista következtetésekre jutna eközben. Miután sorra vizsgálja és felsorolja a tömegmozgalom és keveredés adatait, röviden a szlovák—magyar házasságok problémáira is kitér. Megállapítja, hogy míg Csehországban a cseh—magyar vegyesházasságok esetében a házastársak 83 százaléka csehül beszél egymással (vagyis 17 százalékuk magyarul), addig Szlovákiában a szlovák—magyar házastársak 41 százaléka használja a szlovák nyelvet (59 % a magyart). Hasonlóképpen felmerült a kérdés, milyen nyelven nevelik a gyermekeket a vegyes nemzetiségű házastársak. Csehországban az arány megfelel az előbb említettnek, Szlovákiában viszont a kutatókat meglepte „a szlovákok vitalitása". Kaliský itt arra figyelmeztet, hogy erre nem csupán a magyarok kompakt területi egysége hat, hanem azt a különbséget is figyelembe kell vennünk, ami a magyarok nemzetiségi jogai és tényleges lehetőségei között kétségtelenül létezik. A magyar nemzetiségű állampolgár Komáromban is, Mártonban is egyformán élhet a jogaival, de az utóbbi esetben, lehetőségek híján, inkább szlovák nyelven és szellemben neveli gyermekeit. A vitalitás tehát, akár magyar, akár szlovák legyen, csak konkrét kedvező feltételek között érvényesülhet. (Kaliský itt megfeledkezik egy lényeges „felépítményi“ tényezőről, amely szintén nem kis mértékben mozdítja elő az asszimilációt: az erősebb, fejlettebb kultúra vonzására gondolok, amely helyzeti előnyben is van a gyöngébben szervezett s így hátrányos helyzetben levő nemzetiségi kultúrával szemben, különösen a csehszlovákiai magyar nemzetiség esetében, amely 1945—48 után úgyszólván teljesen értelmiség nélkül maradt, s úgy látszik, évtizedekbe kerül, amíg harmonikus, kiegyensúlyozott szellemi élet fejlődhet ki nálunk, hacsak más, elsősorban külső tényezők pozitív vagy negatív értelemben nem befolyásolják majd a természetes fejlődés irányát és ütemét.)

A statisztikusok egyértelműen az asszimiláció mellett foglalnak állást, mint amely hivatva van megoldani a nemzetiségi kérdést. Kaliský szembeszáll ezzel az álmarxista állásponttal, és kimondja, hogy a nemzeti asszimilációnak semmi köze a nemzetek politikai, kulturális és gazdasági közeledéséhez. S ha mégis van valami köze hozzá, akkor csak annyi, hogy pont az az utóbbi ellentéte. A nemzetek közeledése kölcsönös folyamat, amelyben a partnerek nem csupán egyenlő jogokkal vesznek részt, hanem egyenlő lehetőségekkel is. Az asszimiláció egyoldalú folyamat, s ha következetesen végigviszik, az egyik partner megszűnik létezni. Ezért az asszimiláció nem lehet út a nemzetek egyesülése felé, amit a marxizmus egy nagyon távoli történelmi távlatban