Irodalmi Szemle, 1966

1966/6 - DISPUTA - Simándy Pál: Az ember tragédiája álomképeinek értelme

fölemeli. Egyszóval: közösségi szemléletű ember vált belőle, és ezzel fejlődésének új szakaszába érkezett el.

A fordulat: a közösség, a társadalom kérdéseit emeli előtérbe. Az álomképek második csoportjában Adám aktiv szerepe megszűnik. Nem ő kísérletezik már életformákkal, hanem

— Lucifer rendezésében — az emberi nem, és ő csak tájékozódó szemlélője, reménykedő tanulmányozója e próbálkozásoknak.

Társadalmat végeredményben két nagy rendező elv alapján lehet szervezni és berendezni — az individuális és a kollektivek alapján. ■Lucifer mindkét fajta kísérletet megmutatja a jövőt kémlelő Adámnak. Megvan hozzá a „korszerű“ műveltsége és kellő ravaszsága, hogy ezekkel is csalódást és kiábrándulást idézzen elő a tájékozatlan és hiszékeny Adám- ban.

Ezek után merülnek fel Adámban — a fejlettség újabb, filozofikus fokán — a transcendencia kérdései, amelyekben mint végső menedékben keres megnyugvást.

Az egyik, hogy az ember kitörhet-e az anyagvilágból. (Gyerekes gondolat volt néhány ismertető részéről Adám „űrrepülését“ párhuzamba hozni napjaink vívmányával! A Tragédiában az űrrepülés csak szimbólum, egy transcendens probléma érzékeltetésére!) Más szóval: az emberi élet értelme túlmutat-e a földi lét korlátain? Mert ha igen, mindjárt lecsökken a jelentősége a kínzó problémának: sikerül-e valaha is az emberiségnek mindenkit boldogító társadalmi rendszert teremtenie a földön. A másik — miután Adám megértette, hogy a földhöz, az anyaghoz vagyunk kötve

— van-e „gondviselésszerú“ (transcendens) biztosítéka a Föld jövőjének, jósorsának. A Lucifer által felidézett „rémlátás“ (ahogyan majd az Űr előtt nevezi Adám) erre az utóbbi kérdésre is riasztó választ ad.

Ezzel véget is ér az álomképek sorozata.

A kapcsolatos további fontos kérdések, főleg Madách világnézetének sokat vitatott problémája már kiesik e tanulmány keretéből.

Akik az álomképeket történelmi színeknek fogják fel — így Révai József is —, bizonyságul Madách Erdélyi Jánoshoz írt levelére is hivatkoznak. E levélben, szerintük,

Madách „történelmi színeknek“ nevezi az álomképeket, mint amelyekben az emberi fejlődés fő szakaszai ábrázolódnak. Ez az állítás minden alapot nélkülöz.

Bár Madách — levelének henye fogalmazásával — számos félreértésre adott okot és alkalmat az elemzőknek, ebben a kérdésben teljesen ártatlan. Levelében történelmi színekről egyáltalán nem beszél, abban ilyen kifejezéssel sehjol sem találkozunk. Madách azt írja Erdélyinek, hogy — „amint az ember istentől elszakadva, cselekedni kezd, az emberiség legnagyobb és legszentebb eszméin végig, egymás után cselekszi ezt.“ Tehát embert is, emberiséget is említ levelében. Az embert úgy említi, mint műve cselekvő egyéni hősét; az emberiséget pedig mint amelytől ez a cselekvő egyén a maga próbálkozásaihoz, egymásutáni kísérleteihez az életeszményeket kölcsön veszi. Magyarázatul, hogy miért éppen azokat a motívumokat szemelte ki ilyen célra, amelyeket ténylegesen felhasznált, azt mondja: azért, mert úgy véli, hogy az emberiség fejlődésében is ezek játszották a fő mozgató szerepet. Még tovább előadja azt is, hogy ezeket a momentumokat úgy igyekezett egymás után helyezni — hőse cselekvésének motívumává tenni —, hogy azok „mintegy lélektani szükségből következzenek egymásból.“

A képek sorrendjét tehát — Madách félreérthetetlen magyarázata szerint is — nem a történelem, hanem az egyéni ember lelki életének dialektikája teremti meg a műben. Ami természetes is, hiszen a képek nem történelmi, hanem egyéni próbálkozásokat jelképeznek.

Madách levelében tehát történelmi színekről nincs szó sehol. Csak egy cselekvő egyén eszménykereséséről, aki az életeseményeket az emberiség szellemi hagyatékából válogatja össze. Ezeket az életeszményeket ugyan tévesen foglalja egybe Madách, amikor az „emberiség legnagyobb és legszentebb eszméinek“ nevezi. Hiszen sem a fáraó zsarnoki önkénye, sem Sergiolus kéjhajhászata nyilván nem minősíthető ilyennek, és nem hozható egy sorba pl. a hősi eszménnyel. De viszont közös jellemzőjük, hogy mindannyian hozzá tartoznak az emberi lét teljességéhez, az emberi lélek természetrajzához És mert Madách az életformát kereső fcmbert a maga teljes valóságában kívánta bemutathi, a válogatást végeredményben helyesen végezte. A tudata tévedett, de a művészi ösztöne jól működött.