Irodalmi Szemle, 1966

1966/6 - DISPUTA - Simándy Pál: Az ember tragédiája álomképeinek értelme

visel a Tragédiában. A különbség csak az, hogy itt a költő vágyait — szintén álomképekben — nem Lucifer, hanem egy jóságos tündér teljesíti. Beteljesedés után a költő ugyanúgy sorra kiábrándul belőlük, mint Adám a Tragédiában. Az álmokból ébredve pedig bölcsen megnyugszik abban, amit a Sorstól kaphat. Mert az igazi boldogságot csak sorsunk elfogadása adhatja meg.

Az említett három színnel szemben az athéni és konstantinápolyi színek feltüntetnek bizonyos különbséget. A különbség azonban nem abból adódik, minthogyha az egyik csoport nagyobb mértékben hordozná magán a törté- nelmiség jegyeit és bélyegeit, mint a másik. Mert a valóság az, hogy ezeket a jegyeket egyik sem viseli magán. Sergiolus nem is történelmi személy; olyan faraót, aki felszabadította volna rabszolgáit, a történelem nem ismer; Miltiadest a valóságban nem végzik ki; a konstantinápolyi szín, történelmi szempontból, merő anakronizmus; a Kepler körüli események a fantázia szülöttei, stb.

Az igazság tehát az, hogy a költő egyetlen színben sem történelmet, történelmi valóságot ábrázol éspedig abból az egyszerű okból, hogy általában nem is azt akart velük megjeleníteni. Számára a történeti rekvizitumok csak művészi eszközök (színpadi díszlet, jelmez, maszk, statisztéria stb.). Szimbólumok: — életútkeresésének — mint egyéni élmények, vágyak, ábrándok, álmodozáspk, képzelgések

— költői kifejezésére.

Az athéni és konstantinápolyi színek különbsége tehát mindössze abban van, hogy Adám ezúttal hősi életeszményt próbál ki, de az egyezésük teljes a többi színnel a tekintetben, hogy szintén egyéni életforma-keresést ábrázolnak. fis abban is, hogy a mozgató erő itt is a személyes boldogság kergetése. Ezúttal a hősi életforma dicsőségének vágya, nem pedig a közösség ügyéért, illetőleg egy szent eszméért égő buzgóság és föltétlen odaadás; -önfeláldozásra is kész lelkesség.

Hogy valóban erről van szó, azt megmutatta az élet próbája. Adámot a személyét ért sérelem, a reményében való csalódás nyomban ki tudja ábrándítani, mindkét színben, nemcsak a méltatlan emberekből és nemcsak az életformából, hanem magából az eszméből is, és messzemenő konzekvenciákra tudja bírni. Ilyen fordulatot a valóban elkötelezett, ren- deltétéstudatú és hősi elszántságú embernél semmiféle csalódás nem idézhet elő. Erről a történelmi múlt számtalan hősi példája és napjainak történelme is tanúskodik. Adám azonban —• fejlődésének jelen fokán — ezt még nem érti.

s egyelőre könnyű prédája Lucifer cinikus konzekvencialevonásának.

Az első csoportbeli színekkel tehát nem azt kívánja mérlegelni Madách, hogy bizonyos eszmék megvalósíthatók-e a történelemben, elő- reviszik-e az emberiség fejlődését. És még csak nem is azt, hogy az egyéni élet számára általában alkalmas, elfogadható életeszmények- e. Hanem, hogy konkrétan Ädám számára — fejlődésének megfelelő és kielégítő életprogrammá válhattak-e vagy sem. Mert a felmerült etikai alternatíva; lelkialkat és szemlélet kérdése. Azé a lelkialkaté és szemléleté, amelyet különböző biológiai, illetőleg társadalmi tényezők és hatások formálnak ki bennünk. Hatalomvágy, érzéki élet, tudósmagány éppúgy ezek szerint lehet alkalmas vagy alkalmatlan életforma valaki számára, mint a vértanúságot is vállaló hősiesség és elkötelezettség. Mert hiszen hogyan is válhatnék be életeszménynek pl. az eszközeiben nem válogatós hatalomvágy az olyan embernél, akit elhatározásában befolyásolni tud a tömeg kínja, Éva könnye, Lucifer rideg okossága, és el tud téríteni céljától. És ugyanígy: miként akar hős lenni, akit már az első csalódás is letör és meghátrálásra bír; aki személyes sérelme érzetében arra a méltatlan kijelentésre ragadtatja magát: „az ember éljen magának és keresse a kéjt, kacagva nézze más erényeit.. .“

Ädám, ugyanúgy, mint Madách nagy kortársának, Eötvös Józsefnek a regényhőse, a Karthauzi Gusztávja, az egyéni boldogságot hajszolja, és ugyanahhoz a bölcs felismeréshez jut el, mint Gusztáv: „Csak az önzőnek nincs vigasztalása a földön“.

A szemléletváltozást Adámnál a prágai színekkel ábrázolja a költő. Ádámnak az első prágai színben olyan élményben van része, amelyet nem Lucifer idéz fel benne, hanem a bor mámora, s ezért nem is végződik számára csalódással. A vízió után más szemmel nézi a világot, az élet jelenségeit, és másként ítél felőlük. Szenvedélyes vágy gyűl fel benne az emberiséget megújító forradalom után, amely „nem retten vissza a nagy eszközöktől, s nem fél a rejtett szót kimondani“. S most már természetesnek találja, hogy ez a szó azt is „lehúzza, aki kimondta“. Az új eszméből az élet kemény próbája: a párizsi szín sem ábrándítja már ki: a belső villúngás tapasztalata, a nép állhatatlansága, a vérpad stb. Utána — a második prágai színben — tovább is lelkesen vallja a forradalmi eszméket. Mert

— mint mondja — „vak, aki isten szikráját nem érti, ha vérrel és sárral volt is befenve.“ Hisz abban, hogy van értelme a nép felszabadításának, hisz a fejlődésben, amely a népet