Irodalmi Szemle, 1966
1966/6 - DISPUTA - Simándy Pál: Az ember tragédiája álomképeinek értelme
dáchnál — írja — mind Az ember tragédiájában, mind pedig lírájában, valamint esztétikai értekezésében is, vissza-visszatérő motívum az „elveszett Paradicsom“ emléke... Mire utalnak ezek az egyezések? Értelmüket csak akkor foghatjuk fel, ha a Tragédia konfliktusaival és a konfliktusok feloldásával hozzuk kapcsolatba“. Sőtér azonban, sajnos, ezt a kapcsolást nem valósítja meg. A remek gondolatot — ahelyett, hogy az elemzés és értelmezés alapjává tenné — szinte teljesen elejti. A felsorakozó álomképek jelentését nem az Esz- mélés — a Lucifer színre lépése — által felidézett egyéni szellemi válság keretében s nem e válság fázisainak értelmében keresi, hanem koreszmék történelmi sorsának ábrázolásában. Az álomképet azonban már csak amiatt sem lehet egyaránt történelmi színeknek tekinteni, mert nem is egységes jellegűek; több különböző jellegű csoportot alkotnak. Adám a Tragédia utolsó színében három kérdéssel fordul az Ürhoz, hogy kétségére megnyugtató választ kapjon tőle: „E szűk határú lét-e mindenem? stb.“ „Megy-é előbbre majdan fajzatom? stb.“ „Van-é jutalma a nemes kebelnek? stb.“ Vagyis: egy transcendes (vallásfilozófiai); egy társadalombölcseleti (kollektív jellegű) és egy etikai (jellegzetesen individualista) problémával. Közelebbi vizsgálat megmutatja, hogy a Tragédia álomképei szintén három ilyen jellegű és értelmű csoportra tagozódnak. Csak éppen fordított sorrendjében az Adám kérdésfelvetésének. Vagyis az etikai (individuális) problémával az első csoportbeli (IV—X) képek foglalkoznak, a társadalmi kérdést a XI—XII. színek, a transcendens problémát pedig a harmadik csoportbeli (XIII—XIV) képek tárgyalják. A másik figyelemre méltó dolog, hogy a képcsoportok egyben Ádám életkorbeli változásait is ábrázolják. Ezekkel Madách Ádám fejlődésének egyes állomásait, illetve válságfolyamatának jellegzetes fázisait kívánta szimbolizálni. Vagyis azt mutatja meg velük, hogy Ádámot — küzdelmeinek és fejlődésének különböző időszakában — milyen különböző kérdések foglalkoztatták és érdekelték. Ami arra vall, hogy művét valóban fejlődési drámának szánta, ahol azonban a fejlődési szakaszok nem a különböző történelmi eszmék, hanem egy emberi személyiség sorsának alakulásában bontakoznak ki. Az első színcsoport képei egy ifjú embert mutatnak, aki programot, eseményt keres a maga egyéni élete számára. A második csoportbeli-, ekben egy meglett ember áll előttünk, — aki forradalmi eszmék hatása alá kerülve — túllép a fiatalkor önös szemléletén, és érdeklődésével a közösség, a társadalom kérdései felé fordul. (Madách egészen fiatalon válik lelkes hívévé a liberális eszméknek!) A harmadik képcsoportban egy testileg—lelkileg megtört, mindenben csalódott aggastyánnal találkozunk, akit immár a Lét végső kérdései izgatnak; az emberi sors kozmikus problémái. Ez utóbbi képekben tetőződik Ádám válsága. Utánuk már csak az álomból (a rpssz álomból!) való ébredés (mint lidércnyomás alól való szabadulás) következhetik. És az az újfajta Eszmélés, amely végleg kiábrándítja az istenné emelt Lucifer vezetéséből, és szembefordítja vele. Akik a hagyományos („történelmi szín“) elmélet bűvöletében szemlélik, és értelmezik a Tragédiát, úgy vélik: Madáchot — az álomképeken végig — kizárólag az emberiség haladásának kérdése foglalkoztatja. Vagyis az Or elé vitt három probléma közül csak egy, a másik kettő fel sem merül a színekben. A valóság ezzel szemben az, hogy a kifejezetten társadalmi (szociológiai) problémát csak a XI—XII. színek tárgyalják. Továbbá, hogy (legalábbis) az űrrepülés vitathatatlanul transcendens problémát jelképez. De az is világosan felismerhető, hogy az első csoportbeli képek sem történelmet, hanem egyéni életeszménykeresést ábrázolnak. Hogy az egymást váltó színek dialektikáját egy etikai alternatíva váltakozása adja. Az a kérdéspár, hogy az önös vagy a másokra is tekintő emberi magatartás adja-e az élet boldogságát? Az cselekszik-e bölcsen, akit csak az egyéni érdek vezet, vagy aki megértette, hogy az élet teljességéhez a másokért való szolgálat, az áldozatvállalás is hozzátartozik? Az egyiptomi, római és prágai színekre vonatkozólag különösen is kézenfekvő a feltevés, hogy egyéni életforma keresését példázzák. Faraó a nagyratörő és pályája kezdetén álló ifjú ember hatalom- és dicsőségvágyát, Ser- giolus és Kepler pedig a letört, csalódott egyén züllésbe, illetőleg szellemi magányba menekülését. A feltevést megerősíti az is, hogy Madách ezt a témát, ugyanilyen értelemben, már a Tragédia előtt is feldolgozta „A betelt kívánságok“ című versében, éspedig kifejezetten és közvetlenül szubjektív formában, mint személyes élményt. A kívánságok pontosan annak a három vágynak a teljesítésére irányulnak, amelyeket a Faraó, Sergiolus és Kepler kép-
