Irodalmi Szemle, 1966
1966/6 - Zs. Nagy László: Zátony
Is. Nagy Lajos zátony Nem emlékezett a pontos dátumra, de még a hónapra sem, annyit tudott csupán, hogy orgonavlrágzáskor kezdődött, azt viszont huszonhárom évig nem volt képes megjegyezni, hogy mikor virágzik az orgona, ami persze azzal is magyarázható, hogy lényegtelen dolognak tartott mindenféle virágzást, szinte méltatlannak a korhoz, melynek szolgálatába szegődött, mérhetetlen lelkesedéssel és büszke öntudattal. Most is csak azért jutott eszébe az orgona, mert azon a reggelen az egyik nyolcadikos kislány egy csokorra valót tett kedveskedve az asztalára, s ő természetesen már az első szünetben kihajította az ablakon, a kislány sírva fakadt, erre is határozottan emlékezett még. Ekkor már egy fél éve tartotta vállán a hol bárányfelhős, hol egészen borult falusi eget, az első perctől kezdve megállás nélkül dolgozott, délelőtt az iskolában, délután a helyi nemzeti bizottságon vagy a szövetkezet irodájában; megállapítható, hogy a tömegszervezetek munkájában is csakhamar nélkülözhetetlenné vált, estéit a műkedvelő színjátszók próbáin töltötte, hetente kétszer a futballcsapat edzéseit vezette, s minden vasárnap rúgott legalább egyetlen gólt az ellenfél hálójába, egyszóval: a falu sokat nyert vele, ezt többen be is vallották neki, pedig anélkül is tudta. Maradjunk hát abban, hogy orgonavirágzáskor kezdődött, tanítás után, amikor a gyerekeket hazaengedte, s beírta az utolsó órát. Indult volna ebédelni, már fel is vette szürke porköpenyét, de nyílt az ajtó, s bejött Magda, a takarítónő tizenhét éves lánya. A leány már több ízben helyettesítette az anyját, de Péternek még sosem jutott eszébe, hogy szóba álljon vele. Igaz, most sem szólt, csak visszaült, s kihúzta az asztalfiókot, mintha valamit ottfelejtett volna, s csak a szeme sarkából figyelte a söprögető leányt. Fiatal leányon férfiszem mindig talál valami néznivalót. Péter tekintete végigsiklott rajta, s mint valami filmoperatőr, külön-külön felvételt készített a leány minden testrészéről, minden porcikájáról. Legszebbnek a nyakát találta: érthetetlen, hogyan lehet falusi leánynak ilyen fehér nyaka... Az ajtó alig két lépésnyire volt az asztaltól. Péter előkotorta zsebéből a kulcsot, és kétszer megforgatta a zárban, majd a leányhoz lépett, bal kezével átkarolta a derekát, jobbjával a karját szorította le, és d/'hös szenvedéllyel csókolta meg gyönyörű nyakát; a leány vergődött egy ideig, setízett madárként meg-megrázkódott, de aztán elernyedt, és pihegve simult a tanító izmos testéhez. Pétert egy kicsit meglepte a könnyű győzelem, tulajdonképpen azt várta, hogy Magda sikoltani fog, ha másért nem, hát illendőségből, ahelyett csak forró pihegését hallotta a füle mellett. Vajon milyen arccal fogadta a csitrl ezt a huszáros rohamot? — emelte fel a fejét némi kíváncsisággal Péter. Karja bénán hullott le a leány testéről. A tábláig tántorodott, érezte, hogy homlokát másodpercek alatt ellepi a hideg veríték, ajka reszket, térde rogyadozik. Felnyögött, és rohant az ajtóhoz, persze zárva volt, mielőtt kinyitotta volna, még egyszer visszafordult, hátha csak a szeme káprázik. Nem káprázott. Magda, mintha mi sem történt volna, csendesen söprögetett a padok között, talán még kecsesebben hajlongott, mint az előbb, ennek ellenére borzalmas látványt nyújtott, ugyanis hiányzott a feje. Mintha elfújták volna gyönyörű, hófehér nyaka fölül. Péter iszonyodva rohant ki az utcára.
