Irodalmi Szemle, 1966
1966/6 - Simor—Ivanj S.: A humorista halála
A humoristának eszébe jutott, hogy voltaképpen mindig is szerette a babot. Kiskorában egyenesen rajongott érte. Hányszor órákig képes volt sírni, ha babfőzelék helyett dióspalaesintát tettek eléje. Sőt, annyira vitte, hogy gyakran még vasárnap délután is (amikor rendszerint vendégeik voltak), amíg a többiek madárfejet, puddingot, haboskávét, tortát, krémest eszegettek, ő egy fazék babot tett maga elé, azt kanalazta. — Tetszik parancsolni belőle? — kérdezte az elárusítónő. — Kérek egy dobozzal — mondta, és a háziasszonyára gondolt. Hazafelé menet ilyenek jártak a fejében: „Hűtlen lettem hozzád, Léda. Annak a babnak az Szét, amivel te kínáltál meg legutóbb, még mindig érzem a számban. Jó voltál hozzám, te tanítottál szeretni, te indítottál útnak. Az egyik babszem héja akkor a fogamba szorult, tudod, a jobb második előzápfogamba, amelyik kényes volt mindig. A te babszemed héját, a te utolsó ajándékodat, utolsó együttlétünk emlékét azóta is itt őrzöm a fogamban. Sajnos, azóta sokszor megcsaltalak. Te akkor májusban férjhezmentél, s én más nőkkel kezdtem ki. Rossz voltam hozzád, tudom. De a babot, az utolsó ebédet nálad, nem felejtettem el! Most ennek is vége. Hazamegyek, kimosom fogamból a te babod héját, örökre száműzöm számból közös ebédünk ízét, Léda. Szerettelek, most elbocsátalak. Bocsáss meg, Léda!“ A humoristának könny szökött a szemébe. Szerette Adyt, a mélabús hangulatokat, szeretett sírni. A humorista alapjában véve nagyon szomorú ember volt. Aztán eszébe jutottak az étkezdei elhatározások: az érzelgősség, a dekadencia, az álromantika mellőzése. „Megtanulok főzni“ — gondolta, s ahogy hazaért, egy lábasban vizet tett a villanymelegítőre. Bekapcsolta a rezsót, és a konzervet beledobta a vízbe. Steinbecknél olvasta, hogy a konzervet vízben melegítik. Lám, a nagy írók, a Nobel-díjasok mind tartják a kapcsolatot az élő valósággal. A néppel. Ez az: „A néppel tűzön-vízen át!“ Lelki szemei előtt a dunaőrsi Petőfi-est mottóját látta a körfüggönyös színpadon. Bettyre gondolt, az est rendezőjére, akit valaha szeretett. „Majd megmutatom neki!“ — fogadkozott a huromista. — „Majd én megmutatom! Csak rendezze kisded rendezvényeit, csak adja a nagyot! Majd én megmutatom! Nobel-díj, vagy semmi!“ Betty még nem volt neki teljesen közömbös, még érzett iránta holmi gyűlöletet, de a munkakedve már megjött. Amíg együtt jártak, nem talált magára. Most valahogy kezd föleszmélni. Aztán erre is rájött: az elárusítónő az oka. Azzal, hogy a szemébe nézett. Először részvétteljesen, aztán kötekedőn, végül szerelmesen. Nagyon szép leány. Ki tudja, hogy hívják? Később megtudta. Három hét óta nap mint nap eljárt az üzletbe. Az elárusítónőt hol látta, hol nem. De hallotta, ahogy a többiek Nusinak becézik. „Túl vulgáris ez a Nusi név“ — gondolta. — „Az öreg Orbán biztos Annának szólítaná. Juhász Gyulának is Annája volt, nem Nusija.“ A humorista attól a naptól kezdve tele volt tervekkel. „Kíméletlenül kigúnyolom a hétköznapok fonákságait“ — hajtogatta. Várta a nagy témát, hogy rávesse magát. És ette a babot. Három hete csak babon élt. Lédát végképp elfelejtette, Betty is kezdett köddé foszlani, azokról az ismerőseiről, akikkel a Léda és Betty közt eltelt években tartott fönn kapcsolatot, nem is szólva. Tegnap Anna, miközben leemelte a konzervet a polcról, odaszólt a kollégájának: — Bilibül-bab. A humorista a pultnál várakozott, és e szavak hallatán fölfordult a gyomra. Nem, nem a szavak miatt, sem ;a konzerv miatt. Csak mert valami romba dőlt benne. Három hétig mindennap eljárt ebbe a boltba, hogy legújabb, sírig tartó szerelmét lássa. Három hétig képes volt nem táplálkozni rendesen, lemondani az étkezdei kosztról. S az eredmény: Anna tréfát űz az ő áldozatának eszközéből. A humoristának mentő ötlete támadt: megteszi azt a lépést, amelyet mindeddig halogatott — szót vált Annával nem üzleti ügyben. Amikor Anna letette eléje a dobozt, a humorista hosszan a lány szemébe nézett. — Itt lakik a közelben, kisasszony? — kérdezte fátyolos hangon. — Nem, bejárok — felelte Anna. —• Este mikor jár haza ?
