Irodalmi Szemle, 1966
1966/6 - Simor—Ivanj S.: A humorista halála
A humorista kiment az étkezde elé, és szétnézett. Az élelmiszerüzlet ajtajában hosszú sor állott. A humorista odament, és beállt a sorba. Háromnegyed óra múlva már ott állt a pultnál. Ez alatt az idő alatt végleg leszámolt magában a különféle tomista csökevényekkel, a pietizmussal, a jansenizmusra való hajlammal és a fideizmussal. Elvetette Maritain érveit, megvítt Bergsonnal, s Benedetto C'roce humorelméletéből is csak néhány gondolatot tett magáévá. Böhm Károly dialektikáját most egészen új megvilágításban látta, Kornis Gyula hőbörgéseitől pedig hányingert kapott. — Proszím — mondta az elárusítónő, és kérdőn a humoristára nézett. A humorista éppen Mauriackal viaskodott, Claudel horogütéstől sújtva ott feküdt mellette a padlón. „Proletár nemzetköziség és szocialista hazafiság“ — gondolta a humorista, és rájött, hogy sertésmájkrémet enne. — Proszím! — nézett rá az elárusítónő valamivel ingerültebben — Ten oni, disznó... azaz sertésmájkrémet kérek — dadogta a humorista, — tudja, azokból a kis magyar konzervekből. — Az nincs — felelte részvétteljesen az elárusítőnő. — Akkor csikóstokányt.. . — Az sincs. — Akkor őzhúst vadasan — próbálkozott a humorista. — Az nem is volt. — Az elárusítónő nyilván tréfának vette a dolgot. — Akkor azt a nagy pulykakomzervet, tetszik tudni, melyiket... Az elárusító a fejét rázta. — Akkor paprikáscsirkét nokedlivel. — Paradicsomos borjúkarajt. — Paradicsomos halunk van csak. — Kolozsvári káposzta ... — Nincs. — Marhafelsál tejfölösen ... — Sehogy. — Liba .. . — Nuku. — Kacsa ... — Dettó. — Gyöngytyúk ... — Öné. Az elárusítónő határozottan tréfált. Nem, a humorista már nem emlékezett rá, milyen szavakat mondogattak egymásnak, a társalgás valószínű száraz üzleti módon folyt köztük — objektív szemmel nézve. Ám az emberi szubjektum a száraz szavak mögött élcelődő kedvet, kihívást, pajkos biztatást vélt fölfedezni, az elárusítónő magakelletését a vásárló férfival szemben. „Megírom“ — gondolta, — „megírom, hogy a nemi ösztön, a hormonok hatása még az ilyen prózai ténykedésben is kifejezésre juthat. Freudnak igaza volt.“ A humorista hosszan nézett az elárusítónő szemébe, és megkérdezte: — Akkor hát mi kapható, kedves? — Bab — felelte az elárusítónő. A humorista akkor jött rá, hogy hét éve nem evett babot. Legutóbb ezerkilencszáz- ötvenhat április tizennegyedikén kanalazta magába ezt a hüvelyesek családjába tartozó, gazdag kalóriatartalmú bogyós táplálékot, amikor is névnapi ajándékul azzal lepte meg magát, hogy ellátogatott volt háziasszonyához, akihez valaha gyöngéd viszony fűzte. Léda asszony megörült rég nem látott hódolójának, és babfőzelékkel kínálta meg. A humorista a hét év előtti időkre emlékezett. Léda negyvenkét éves volt, derékban kissé telt, de amúgy tűrhető. Régóta özvegyen élt, a gyerekei munkába jártak, sokat unatkozott egyedül, hát olyan lakókat tartott, akik vagy nem járnak munkába, vagy nem rendszeresen. Délelőtt poharazgatott velük — jó ribiszkebora volt —, megkínálta őket reggelivel, tízóraival, ebéddel, s ha a sors úgy hozta, nem vetette meg az inti- mebb kapcsolatokat sem.
