Irodalmi Szemle, 1966

1966/1 - DISPUTA - Vladimír Mináč: Egy nemzet él itt (II.)

állítanak az urak számára, és belövöldöznek a nemesi házakba? A legvalószínűbb, hogy mindkét szélsőség ugyanannak az arculatnak két különböző változata. Ugyanolyan közel van hozzánk a sorsba való beletörődés, mint a lázadás, mint az a bizonyos „elkerülhetetlen vérontás“. A nemzeti jellem számos koordináta eredménye: „üe a nemzetiség valójában és lényegében össze van nőve a bírósággal, az iskolával az egyházzal, az üzlettel, a kereskedéssel, a szántással, az iparral és a társadalmi élet más formáival“ — írta Hložanský. És a Nemzeti Üjság ugyanebből a koncepcióból kiindulva azt írja, hogy a jobbágyviszonyok ébresztették fel a galambtermészetet, hogy „a vagyonosodással együtt jár a bátorság, a víg kedély, a vállalkozó szellem és az önállóság“. A feudális viszonyoknál (amelyek Magyarországon egészen a múlt század végéig élnek) is inkább hatott nemzeti jellemünk fejlődésére a paraszti életforma. A földműves az, aki letelepedett; ül a földjén, és féltékenyen őrzi azt az égi és földi hatalmakkal szemben. A földműves nehézkes, faragatlan — legalábbis látszólag; ki van szolgáltatva a felsőbbségnek, amely kiszámíthatatlan, mint az időjárás, és az időjárásnak, mely számára a legmagasabb hatalom; ez az ő sorsa. Alázatosan elmélyült, éppúgy alkalmas a szenvedésre, mint a megmaradásra. („Hogyan képes szerencsétlen népem ennyit elszenvedni?“) Amikor elhagyja a falut, amikor eltávozik hazájából és Európából, akkor sem hagyja el őt parasztsorsa; Joe Ma- garac bányákban és acélművekben dolgozik, a világ legmodernebb üzemeiben, de akkor is földműves marad, aki meg akar szabadulni az adósságoktól. Valóban imádkozik és dolgozik, megtakarítja pénzecskéjét, és nem sztrájkol; Dreiser jól megfigyelte (pl. Litovecéket és más szlovákokat), s észrevette, hogy a nyomor

bizonyos foka már kizárja az osztályöntudatot. Imádkozik és dolgozik, amíg a pohár be nem telik. Azután jaj mindenkinek, vérontás nélkül nem mehet tovább; és ha másként nem. legalább pálinkaalapon. Oszcilláció az alázatosság és a dac, a türelem és a kitörés között és bizonyos halálos komolyság az életfelfogásban: ez nemzeti jellemünk romantikus alap— vonása; inkább kelettel, mint nyugattal tart rokonságot.

És így — mi a szlovák sors értelme — a végén sem vagyunk semmivel sem okosabbak.. Csak azt tudjuk, amit nekünk klenóci atyánk- fiai írtak a magyar parlamenthez intézett beadványukban: „Mindenféle sorscsapás és nyomás ellenére, mely nemzeti életünket érte, a mi kegyes Úristenünk életben tartott minket, szlovákokat“. Valóban, mindennek ellenére., mindenféle vereség ellenére: minden vereség, után megerősödtünk. A felemelkedésnek ez a feltartóztathatatlansága, ez, hál’ istennek, a modern nemzetek fejlődésének vaslogikájat senki és semmi nem győzi le őket. Sokkal gazdagabbak és öntudatosabbak vagyunk, mint száz évvel ezelőtt; csaknem mindenünk megvan, ami a legfejlettebb kultúrált nemzeteknek megvan. Mintha már magában mozgalmunk dinamizmusában is rejtett, titkos értelem volna: ah, feljebbre, még feljebbre! De a nemzet értelme nemcsak, vagy elsősorban nem saját létezésében és fejlődésében van, hanem más nemzetekkel való kölcsönös viszonyában is. melyekkel együtt alkotja a civilizáció művét. Ebben az értelemben pedig még csak most kezdünk megvalósulni.

(Vége)

Fordította: —a—r