Irodalmi Szemle, 1966

1966/6 - Simor—Ivanj S.: A humorista halála

Simor—Ivanj S.

a humorista halála

— Bilibül-bab.

A humorista az ágy szélén ült, és áztatta a lábát. Két hüvelykujjának bütykei magasra tornyosultak a lavór fölött.

— Bilibül-bab — mondta hangosan a humorista. Tetszett neki ez a két szó így együtt. Tegnap tanulta Annától, és nagyon megtetszett neki. Anna elárusítónő volt a sarki boltban.

A humorista lassan mozgatta lábujjait. Először külön-külön, aztán mind egyszerre. A víz hideg volt és koszos. A víz színén szürke szappanhab úszkált.

A humoristát megszállta az ihlet. Már régen nem érzett ilyen kedvet az íráshoz. Amíg Bettyvel járt, valahogy nem talált magára. Most ez más. Betty a mezőgazdasági ügyosztályon volt hivatalnok. Anna elárusítónő a sarki boltban.

— Bilibül-bab.

A humorista kivette a jobb lábát a lavórból, és szárítgatni kezdte. Észrevette, hogy középső ujja körme alatt kis fekete folt éktelenkedik. Fölemelte a szappant, és kimosta a piszkot a körme alól. Aztán tovább törülgette a lábát.

Nagy tervek foglalkoztatták. Az állam gazdasági életében mutatkozó hiányosságok fokozott figyelmet érdemelnek. A humoristák a legelhivatottabbak arra, hogy a hibákat kipellengérezzék. „A legrövidebb időn belül szatirikus sorozatot kell indítanunk a Hétben, a mezőgazdaságot föllendítendő“ — gondolta a humorista. Szerette az archa- izmusokat. Szerette a dallamos lejtésű mondatokat. Szerette hüvelykujján a bütyköket. Szerette Bettyt; most Annát szereti. Szerette a babot. Most útálja.

— Bilibülbab — mondta mérgesen, szorosan összekapcsolva a két szót, kötőjel nélkül.

Az egész úgy kezdődött, hogy három héttel ezelőtt későn ment ebédre. A konyhát

éppen zárták, a szakácsnő még kiszólt az ablakon, hogy: — Nyemáme nyics! — aztán lehúzta a humorista orra előtt az üveget, és kiabálni kezdett:

— Ilyenkor gyün! Azt hiszi, annyi az ebéd, hogy nem tudjuk hova ténnyi! Mintha annyi lénne a hús, még a többi? Persze, az agglegíny nem áll sorba! Beű finoman a Luxorba, oszt’ megeszi a kíszet!

A humorista akkor döbbent rá a következőkre:

1. hogy ha magyarul beszélt volna a szakácsnőhöz, talán kapott volna ebédet;

2. hogy az isten útjai kifürkészhetetlenek. Mert mit használna az embernek, ha mindennap jóllakna, s nem venné észre a közellátásban jelentkező diszproporciókat;

3. hogy egy vérbeli humoristának a saját bőrén kell kitapasztalnia, mi az a sorbaállás;

4. hogy nem tud főzni;

5. hogy agglegény.

E tanulságokból aztán messzemenő következtetéseket vont le, miszerint:

— a tulajdon fajtáját a jövőben semmilyen körülmények közt nem tagadja meg. Végleg levetkőzi a burzsoá kozmopolitizmust, és új életet kezd. Üj életének tartalma szocialista, formája pedig nemzeti kell legyen;

— műveivel nyomatékosan figyelmeztetni fog társadalmunk fonákságaira. írásait ezentúl majd kimondottan haladó szellem hatja át, amely mentes lesz minden dekadenciától, egzisztencializmustól, pozitivista szemlélettől, pragmatizmustól, érzelgősségtől, álromantikától, absztrakcionista és formalisa törekvésektől. A jövőben kizárólag olyan műveket hoz létre, amelyek beleférnek a szocialista realizmus fogalmába: amelyek lényege a valóság hű ábrázolása, ízelítőjük az építőmunka romantikája, cselekményük rugója pedig a forradalmi pátosz;

— még ma beáll az utcán az első sorba, amely az útjába akad;

— megtanul főzni;

— megnősül.