Irodalmi Szemle, 1966

1966/5 - DISPUTA - Andics Erzsébet: Revízió alá kell-e vennünk Marx és Engels nézeteit az 1848—49-es forradalomról?

téren, majd a reakció győzelmével az ellenforradalmi bosszúállás fő szószólói lettek — azt ma már a történelemkutatás alapvetően és részleteiben is tisztázta.

Marx és Engels igen lényegeseknek tartották a magyar forradalom eredményeit és rendkívül sokra becsülték a magyar nemzeti kormányzat elszántságát, hogy a forradalom vívmányait fegyveres harc árán is megvédje. A magyar forradalom európai jelentőségre tett szert azzal a hősies küzdelemmel, amit az európai reakció egyesült erőivel szemben kifejtett — ezt Marx és Engels különösen hangsúlyozták. Engels komolyan foglalkozott a gondolattal, hogy megírja a magyarországi hadjárat történetét; a magyarok vereségét végzetesnek tartotta az egész forradalmi mozgalom szempontjából.

Fontos helyet foglal el Daniel Rapant írásában az az állítás is, hogy Marx és Engels sík- raszállása a magyar 1848—49-es forradalom mellett és az, hogy ezt az európai forradalmak szerves részének, sőt nem egy tekintetben kimagasló fejezetének tekintették, abban leli magyarázatát, hogy rosszul voltak informálva a magyar kérdésről. Szerinte az 50—60-as években azért fordultak élesen szembe Kos- suthal és a magyar emigráció nagy részével, mert ekkor már, jobb értesülések birtokában, revízió alá vették a magyar forradalomról eredetileg vallott nézeteiket: a magyarok küzdelmének pozitív értékelését.

Ahány állítás, annyi tévedés.

Marx és Engels sehol nem vették revízió alá a magyar forradalom pozitív értékelését, annak feudalizmus és abszolutizmus ellen irányuló, lényegében polgári jellegét. Természetesen nem mulasztották el rámutatni a magyar forradalom nemesi liberális vezetésének nem egy hibás lépésére és mulasztására. Joggal bírálták a magyar kormány tétovázását a felkelt Bécs megsegítése érdekében, a kedvező alkalmak egész sorának elmulasztását, hogy a Habsburg-hatalomra döntő csapást mérjenek, a Függetlenségi Nyilatkozat taktikailag elhibázott voltát, a Görgeyvel szembeni erélytelenséget és következetlenséget, a ,,szégyenteljes világosi katasztrófát“ stb. stb. Mindez nem változtatott azon, hogy évtizedekkel az események után, egészen új történelmi helyzetben is kitartsanak eredeti álláspontjukon, nemcsak az 1848—49-es magyar események forradalmi jellegét, de európai jelentőségét illetően is. Ha 1849-ben a magyar forradalom győzelmétől olyan politikai folyamat megindulását várták, amely végeredményében „az egész kelet-európai államrendszer szétzúzásához“, a Habsburgok, Hohenzollemek és Romanovok hatalmának felszámolásához vezetett volna, úgy negyedszázaddal később sem adták fel lényegében ezt az álláspontjukat. „A forradalmi években a magyarok leveretése Oroszország által épp oly döntő tény volt Kelet- és Közép-Európa számára, mint a párizsi júniusi csata a Nyugat számára volt" — írta Engels 1875-ben. Ezen az állásponton Marx és Engels mindvégig kitartottak; erre vonatkozó nézeteiknek hosszú sorát idézhetnénk.

Daniel Rapant számára nyilvánvalóan rendkívül fontos bebizonyítani, hogy Marx és Engels a későbbiek során megszűntek forradalomként értékelni az 1848—49-es magyar- országi eseményeket. Csak ezzel magyarázható az a különös bizonyítási eljárás, amihez folyamodik. így pl. hivatkozik Engels 1851. április 3-án Marxhoz írt levelére, amelyben magyar- országi felkelésről beszél, és ebből a legmeszT- szebbmenő következtetéseket vonja le. Közben elkerüli figyelmét, hogy Engels nagyon gyakran használta a „felkelés“ szót a „forradalom“ szó helyett, mint annak szinonimáját. Ehhez csak meg kellett volna néznie Engels Forradalom és ellenforradalom Németországban c. cikksorozatát, amely később önálló kötetként vált ismeretessé. Ez már csak azért is hasznos lett volna számára, mert meggyőződhetett volna arról, hogy Engels ebben a kapitális és a fenti levélnél később írt művében — mint általában egyebütt is — természetesen magyarországi forradalomról beszél.

Nem több szerencsével igyekszik Rapant bebizonyítani, hogy Marx nem ismerte el forradalomnak a Magyarországon lezajlott eseményeket. E célból Marxnak 1851. december 1-én Engelshez írt levelére hivatkozik, amelyben Marx idézi Jones angol chartista vezér Kossuth ellen irányuló (annak a chartistákkal szembeni elutasító magatartására válaszképpen írt) igen haragos sorait. Jones az európai proletárforradalmak jegyében (szó szerint: „az aurópai forradalmak a munka keresztes hadjáratát jelentik a tőke ellen") tényleg „fél- barbár", a XVI. század „félcivilizációjánál megrekedt" — magyarokról ír, akiknél ilyen forradalom természetesen ebben az időben nem játszódhatott le. Marx — noha ezekben az években éles, mondhatni „személyes harcban“ (Révai) áll Kossuthtal —, egy szóval sem azonosítja magát evvel a támadással, azt a maga részéről „könyörtelennek" (sans miséricorde) nevezi. Ez még világosabbá válik Marxnak másnap, december 2-án írt leveléből (H. Eb- nerhez), amiben úgy számol be az ügyről, hogy Kossuth „tapintatlan“ magatartásával „ellenségévé“ tette a chartista pártot, amely legtehetségesebb képviselője, Ernest Joneson keresztül olyan elkeseredetten támadja meg