Irodalmi Szemle, 1966
1966/5 - Lehocky Teréz: Siqqurratu
napos magzat lehetett. Ügy, de úgy fájt, mikor letette egy halász kosarába a csatornánál. Elfutott onnan. Betapasztotta a kezével a fülét, hogy ne hallja a gyönge sírást. Szóval Urúkagina akart lenni, mint a halott reformátor. Árvák, öregek, betegek, gyámoltalanok istápolója. Olyanfajta, akire az eszes uruki nép úgy tekint, mint a bolondra. „Mel- šu’ke“ — mondják az ilyenre, és legyintenek. Amerre csak halad, nagy a nyomor. Minden csapás egyszerre érte a várost. A gutijok, a pár napig tomboló fergeteg, az áradás, a tűzvész. Igaz, errefelé sohasem volt rend és tisztaság. Mész mit sem sejtve, és rád loccsantják a szennyvizet vagy az ételmaradékot. A társadalom is zavaros. A szabad nőnek joga van fátyolt rakni az orcája elé, de nincs rá pénze. Ügy megy, mint a rabszolga vagy rima. Viszont be gyakran előfordul, hogy szép farú szolgalány jár lenge keszkenővel, ami a vál- láig ér, és a barulu* meg se mukkan. Majd bolond lesz. A nő egy tamgarü babája. Egyszóval babil van ... Összevisszaság. A legnagyobb romlást a legutóbbi ítéletidő okozta. Ramman isten kíméletlenül zúdította több napon át a zivatarokat a földre, és a tarkára, cifrára mázolt vályogviskók sorban ösz- szerogytak. Törmelék lett belőlük. A hontalan nép estre kelve kint guggol a gir- be-gurba utcákon. Az asszonyok két kő között élesztgetik a satnya lángot, letérdelnek, babusgatják, fújják, csak ki ne lobbanjon. És közben orrfacsaró bűz van, ami nem is csoda, hiszen tüskével, szárított barom- és embertrágyával, szeméttel tüzelnek. A sok szegény ördög, aki ebben a fertályban lakik, a holta napjáig se lenne képes annyi faszenet venni, amennyi a kötényében elfér. Egypáran barátságos szóval állítják meg Ni- lámet. Édeskalácsot osztogat, amit Šagaruk- turiaštól kapott. Haza nem viszi, és nem is kóstolja meg soha. A mama söntésében gyakorta akad hasonló csemege. Van, aki lopta, és azzal fizeti a sört. Persze, csupán a söpredék beszél hozzá, hisz az anyja mestersége ócska és tisztátalan. Ital- mérése csak a ringyónak lehet. Viszont a salak- népnek is puha az erkölcse. Igaz, nem a pénz miatt cédálkodnak. Méregdrága a városban a telek, és ha volna is valakinek telke, se az anyagot, se a pallért nem tudná megfizetni. Hát putrikot bérelnek. Csak kicsit, de még így is adósok maradnak. Ami a szűkös hely következménye, az az élet és nem léhaság kérdése. Hiába is bünte* Rendőr tik azt olyan szigorral, hogy az embernek a haja égnek áll tőle, ha az okot megszüntetni nem lehet. A gyékényen a családapa a menyéhez siklik, s a fiú a nővére ölébe, így az egész rokoni kötelék kész babil: mindenki mindenkinek az anyja, fia, apja és húga egyszerre. Niláme megáll a zsákutcában. Olyan keskeny az, hogy szélesebb targoncát be se lehet tolni rajta. Itt lakna „0“. Mármint Abi ul idi*. A fiú, aki a szobrászat terén szeretne Urúkagina lenni. A család férfiai lázasan dolgoznak, hogy összecsapjanak egy bódét. Lám, loptak hozzá egy délceg pálmát. Venni nem vették, az biztos. A fa ritka kincs, és a pálma olyan, akár a sertés. Mindenét fölhasználják. A törzse ajtóra, gerendára jó, az ácsok és asztalosok szétkapkodják a piacon, noha huszonnégy ujjnyiként tizennyolc šét kell érte leszurkolni. A leveléből tetőt, kunyhót lehet fabrikálni. Hogyan is vehetne fát Abi ul idi apja, ha az irgalmas nővéreknél, a kórházban, naponta csak négy-öt šét** keres meg, és ráadásul mindig jön valami nyavalyával, amit le kell öblítenie itókával. Niláme köszön. Az apa a hangjára visszanéz. — Na! megjött a menyem! — izgágáskodik. A lány nem felesel vissza. Megszokta Šu’azi- de oldalán az ok nélküli alázatot. Abi ul Idi megmeriti a kezét az agyagvödörben. Ennyi elég, a vízzel takarékoskodni kell. A haját benyálazza, és a homlokára, meg a fülére rángatja. Fölveszi a másik ágyékkötőt. Ez a toalett, és mehet a légyottra. A bágyadt uruki fiú valamivel világosabb bőrű, mint a szerelme. Zabigyerek. Az anyja szedte föl könyörületből a megtetvesedett picinyt. Abi ul idi se olyan, mint a tejtestvére. Különc. Azt hiszi, hogy kiszabadul a szorosan egymáshoz búvó kalyibák tömkelegéből. Abból a megfertőzött szobából és családból, mely befogadta, nem hagyta meghalni, és most mégis mindennap megmérgezi a lelkét. Lu- gaid, az „anyja“ hajdanán a saját fivérétől esett meg. Azt mondja, azért mert a birtok különben felaprózódott volna. Jó, nem keltek egybe. Megtörtént. Együtt éltek. És mikor a fiú, aki ágyéíkából származott, már megérett, a sásszőnyegen hozzátévedt. Mostanában, ha Ailill hazajön a kőfaragóktól, a napszámból, nagyhasú, nagyfejű kisded totyog * A. m.: ,:Nem ismerem az apámat“ ** Egy eziistšekel súlya kb. 8,4 g; 1 šekelt föl lehet váltani 180 šére
